2015. július 12., évközi 15. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • szerda: Szent Bonaventura püspök és egyháztanító
  • csütörtök: Kármel-hegyi Boldogasszony
  • szombat: Szent Hedvig királynő

2. Szerdán kezdődik az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. Holnapig még lehet az interneten is regisztrálni, azt követően pedig a helyszínen.

3. Július 12-14 között, vasárnap, hétfőn és kedden esténként 20:30-tól, Taizé-i imaórát tartanak az Avas-Déli Templomban. Szeretettel hívják és várják a Kedves Híveket.

4. Jövő szombaton, Szent Hedvig királynő ünnepén, délelőtt 10 órakor, búcsúi szentmise lesz a Diósgyőri Vár lovagtermében. Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc püspök atyánk fogja bemutatni. Szeretettel várjuk a Kedves Híveket!

2015. július 5., évközi 14. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • szombat: Szent Benedek apát

2. Július 5-én, vasárnap Péter-fillér gyűjtést tartanak minden katolikus templomban. A Kedves Hívek perselyadományait hálásan köszönjük!

3. A Miskolci Karmelita Templom Kármelhegyi Boldogasszony búcsúját július 12-én, vasárnap, a 11 órakor kezdődő szentmise keretében tartják Ft. Szócska Ábel helynök atya vezetésével. A szentmisét Ft. Lóczi Tamás atya tartja. Előző nap 17 órától szentmisével egybekötött lelki előkészület lesz Lipcsák János atya vezetésével. Mindkét nap lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére a szentmisék előtt.

2015. június 28., Templombúcsú, Szent Péter és Pál apostolok

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Szent Péter és Szent Pál apostolok
  • csütörtök: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél
  • péntek: Szent Tamás apostol
  • szombat: Szűz Mária szombatja

2. Július 5-én, vasárnap Péter-fillér gyűjtés lesz. A Kedves Hívek perselyadományait előre is hálásan köszönjük! Jövő héten elsőpéntek és elsővasárnap lesz a szokott rend szerint.

3. Egyházközségünk legfrissebb kiadványa, a Búcsú Fia ingyenesen elvihető a templomból. Vigyük, olvassuk, terjesszük!

4. Megjelent a Miskolci Keresztény Szemle 42. száma. Olvasható benne Palánki Ferenc püspök atyánknak és Linczenbold Levente atyának a képviselőtestületek egri találkozón tartott előadása, valamint Jókai Annának a Minorita Templomban elhangzott előadása Krisztus 7 szava a keresztfán címmel. Megvásárolható vasárnap délelőtt a templom bejáratánál, a továbbiakban pedig a sekrestyében 300 forintos áron.

5. „Az Egyház a szegények Egyháza?” címmel, beszélgetéssorozatot szerveznek gazdaságról, szolidaritásról, társadalmi és politikai kérdésekről a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Fényi Termében szerda esténként ½ 7 órai kezdettel. A meghívott vendégekkel Hofher József atya beszélget. Részletes program az üvegajtón olvasható.

6. A Miskolci Karmelita Templom Kármelhegyi Boldogasszony búcsúját július 12-én, vasárnap, a 11 órakor kezdődő szentmise keretében tartják Ft. Szócska Ábel helynök atya vezetésével. A szentmisét Ft. Lóczi Tamás atya tartja. Előző nap 17 órától szentmisével egybekötött lelki előkészület lesz Lipcsák János atya vezetésével. Mindkét nap lehetőség lesz a szentgyónás elvégzésére a szentmisék előtt.

7. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazok munkájáért és adományaiért, akik bármilyen módon hozzájárultak templomunk búcsúünnepének szebbé tételéhez. Isten fizessen meg nekik jóságukért, fáradozásukért!

Sajóbábony

118299148Az egyházközségünkhöz tartozó Sajóbábonyi Római Katolikus Templom mesüllyedt alapjának mikrocölöpös technológiával való megerősítését végezhettük el 2014. őszén az Emberi Erőforrások Minisztériumának 5.000.000 Forintos támogatásával, melyet pályázati úton nyert el egyházközségünk. Az elvégzett munkálatoknak köszönhetően a templom süllyedése megállt, így elvégezhetővé válnak a falakon megjelent károk helyreállítási munkálatai.

2015. június 21., évközi 12. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • szerda: Keresztelő Szent János születése
  • szombat: Szent László király

2. Június 21-én, vasárnap délután 4 órakor mocorgós szentmise lesz a Millenniumi Teremben a szokott rend szerint.

3. Június Jézus Szent Szívének hónapja. Egész hónapban pénteken, szombaton és vasárnap este 18 óra 10 perctől Jézus Szíve litániát imádkozunk templomunkban.

4. Június 27-én, 17 órától Irodalmi Szalon lesz a Millenniumi Teremben. Egy zenés-dalos-verses órára invitálunk minden kedves érdeklődőt, melyet június hónap jeles eseményei kapcsán állít össze az Éltető Lélek Irodalmi Kör.

5. Június 28-án, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisében tartjuk templomunk búcsúünnepét. Az ünnepi szentmisét és a szentbeszédet az idén gyémántmisés Excellenciás és Főtisztelendő Dr. Seregély István kiérdemesült egri érsek fogja tartani. Jövő vasárnap a ½ 12-es szentmise elmarad. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket!

6. „Az Egyház a szegények Egyháza?” címmel, beszélgetéssorozatot szerveznek gazdaságról, szolidaritásról, társadalmi és politikai kérdésekről a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Fényi Termében szerda esténként ½ 7 órai kezdettel. A meghívott vendégekkel Hofher József atya beszélget. Részletes program az üvegajtón olvasható.

2015. június 14., évközi 11. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő
  • szombat: Szűz Mária szombatja

2. A nyári szünet előtt június 14-én van utoljára szentmise a Kálvárián és reggel fél 8-kor a Zárda-kápolnában. A Zárda-kápolnában este 5 órakor nyáron is lesz vasárnapi szentmise.

3. Június Jézus Szent Szívének hónapja. Egész hónapban pénteken, szombaton és vasárnap este 18 óra 10 perctől Jézus Szíve litániát imádkozunk templomunkban.

4. Június 17-én, kedden, az este ½ 7-kor kezdődő szentmisében, közös hálaadásra hívjuk és várjuk a hittanárokat. A szentmise után szerény agapé keretében beszélgetünk az elmúlt tanév eseményeiről és a jövő év kihívásairól. Mindannyiuk megjelenésére számítunk.

5. Kolping Családunk szalonnasütést rendez 2015. június 20-án, szombaton, 18 órától, a plébánia udvarán! Szalonnáról, kenyérről, hagymáról és tűzről a vezetőség gondoskodik, süteményt és innivalót mindenki hozzon magával! Szeretettel várjuk a Kolping Család tagjait, a plébánia híveit, fiataljait, szülőket, minden kedves vendéget.

6. Ugyancsak jövő szombaton, délelőtt 10 órakor, papszentelés lesz az Egri Bazilikában. Imádkozzunk a papszentelés előtt állókért, hogy Mindenható Isten tegye teljessé a jót, amit elkezdett bennük!

7. Június 21-én, délután 4 órakor, mocorgós szentmise lesz a Millenniumi Teremben a szokott rend szerint.

8. Június 28-án tartjuk templomunk búcsúünnepét. Az ünnepi szentmisét és a szentbeszédet az idén gyémántmisés Excellenciás és Főtisztelendő Dr. Seregély István kiérdemesült egri érsek fogja tartani. Ezen a két hét múlva következő vasárnapon a ½ 12-es szentmise elmarad. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket!

9. „Az Egyház a szegények Egyháza?” címmel, beszélgetéssorozatot szerveznek gazdaságról, szolidaritásról, társadalmi és politikai kérdésekről a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Fényi Termében szerda esténként ½ 7 órai kezdettel. A meghívott vendégekkel Hofher József atya beszélget. Részletes program az üvegajtón olvasható.

2015. június 7., Úrnapja

1. A hét jeles ünnepei:

  • csütörtök: Szent Barnabás apostol
  • péntek: Jézus Szentséges Szíve
  • szombat: Szűz Mária szeplőtelen szíve

2. Június 7-én, vasárnap délután szülői értekezletet tartunk, az abádszalóki hittanos táborba jelentkezett fiatalok szülei részére 15 órától a Millenniumi Teremben. Egyben felhívjuk azon fiatalok figyelmét, akik még nem adták le jelentkezésüket és szeretnének részt venni a táborban, mielőbb tegyék ezt meg.

3. Június Jézus Szent Szívének hónapja. Egész hónapban pénteken, szombaton és vasárnap este 18 óra 10 perctől Jézus Szíve litániát imádkozunk templomunkban.

4. Június 11-én, csütörtökön, egyházmegyénk papszentelés előtt álló diakónusait látjuk vendégül egyházközségünkben. Délelőtt 10 órakor Palánki Ferenc püspök atya koncelebrált szentmisét mutat be a kerület papságával, melynek keretében bemutatkoznak a leendő újmisések. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket erre az ünnepi alkalomra!

5. Június 14-én, vasárnap, a fél 9-kor kezdődő szentmisében adunk hálát az elmúlt tanév kegyelmeiért. Szeretettel hívunk és várunk minden diákot és pedagógust a közös imádságra és az azt követő szerény agapéra a Millenniumi Terembe.

6. A nyári szünet előtt, jövő vasárnap lesz utoljára szentmise a Kálvárián és reggel fél 8-kor a Zárda-kápolnában. A Zárda-kápolnában este 5 órakor nyáron is lesz vasárnapi szentmise.

7. A Miskolc-Tapolcai Sziklakápolna búcsúünnepét Jézus Szent Szíve tiszteletére, június 12-én, pénteken, este 18 órai kezdettel tartják. Az ünnepi szentmisét Ft. Lóczi Tamás atya fogja tartani. Szeretettel várják a Kedves Híveket!

8. Mezőkövesden ez évben június 14-én, vasárnap lesz a hagyományos Szív búcsú a nagy körmenettel. A búcsút megnyitó előesti szentmisét szombaton este 6 órakor Tamás Barna miskolci jezsuita atya végzi. A szentmise után szentségimádás és virrasztás lesz a templomban. Vasárnap délelőtt 10 órakor az ünnepi szentmisét és utána a körmenetet Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök úr vezeti. Szeretettel várják a Kedves Híveket!

9. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazok munkájáért, akik az Úrnapi körmenetet előkészítő munkálatokban részt vettek. Isten fizesse meg jóságukat!

2015. május 31., Szentháromság vasárnapja

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Szent Jusztínusz vértanú
  • péntek: Szent Bonifác püspök és vértanú
  • szombat: Szűz Mária szombatja

2. Vasárnap (május 31-én), 17 órától Irodalmi Szalon lesz a Millenniumi Teremben. Egy zenés-dalos-verses órára invitálunk minden kedves érdeklődőt, melyet május hónap jeles eseményei kapcsán állít össze az Éltető Lélek Irodalmi Kör.

3. Június 4-én, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, 16 órai kezdettel ökumenikus istentisztelet lesz templomunkban, melyen a szentbeszédet Böjte Csaba atya mondja majd. Szeretettel várunk mindenkit!

4. Az előttünk álló héten elsőpéntek, elsőszombat és elsővasárnap lesz a szokott rend szerint.

5. Június 7-én Úrnapja lesz. Az úrnapi körmenetet a 10 órai szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk, ezért jövő vasárnap a ½ 12-es szentmise elmarad! Kérjük, segítsenek a szokott módon az úrnapi sátrak feldíszítésében. Új segítőket is szeretettel várunk. Ezen kívül kérjük, hogy a gyerekek, az ebben az évben első szentáldozáshoz járultak és természetesen minden gyermek, aki csak teheti, a 10 órai szentmisére jöjjön és a szentmise után tartandó körmeneten hintsen virágszirmokat az Oltáriszentség előtt. Segítsenek a sziromgyűjtésben is.

6. Szülői értekezletet tartunk, az abádszalóki hittanos táborba jelentkezett fiatalok szülei részére, június 7-én, 15 órától a Plébánia Millenniumi Termében. Akik még nem adták le jelentkezésüket, és szeretnének részt venni a táborban, ott is jelentkezhetnek.

7. Mezőkövesden ez évben június 14-én, vasárnap lesz a hagyományos Szív búcsú a nagy körmenettel. A búcsút megnyitó előesti szentmisét szombaton este 6 órakor Tamás Barna miskolci jezsuita atya végzi. A szentmise után szentségimádás és virrasztás lesz a templomban. Vasárnap délelőtt 10 órakor az ünnepi szentmisét és utána a körmenetet Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök úr vezeti. Szeretettel várják a Kedves Híveket!

2015. május 24., Pünkösd

1. A hét jeles ünnepei:

  • kedd: Néri Szent Fülöp
  • szombat: Szent István király ereklyéinek átvitele

2. Pünkösdhétfőn reggel 7, délelőtt 10 és este ½ 7-kor lesznek szentmisék templomunkban.

3. Május hónap minden napjának estéjén 18 óra 10 perctől litániát imádkozunk templomunkban Égi Édesanyánk tiszteletére. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket!

4. A május 30-i felvidéki kirándulásra az autóbusz reggel ¾ 7-kor indul az ITC székház parkolójából. Tisztelettel kérjük a pontos megjelenést, hogy időben el tudjunk indulni és tartható legyen tervezett program. Az első állomás Borsiban lesz, az autókkal érkezőket ¼ 9-re várjuk a Rákóczi-kastélyhoz.

5. Mához egy hétre Szentháromság vasárnapja lesz, amely a sajóbábonyi templom búcsúünnepe. Az ünnepi szentmise ½ 12-kor kezdődik.

6. Május 31-én, jövő vasárnap, 17 órától Irodalmi Szalon lesz a Millenniumi Teremben. Egy zenés-dalos-verses órára invitálunk minden kedves érdeklődőt, melyet május hónap jeles eseményei kapcsán állít össze az Éltető Lélek Irodalmi Kör.

7. A Mindszent Kolping Család az elmúlt évekhez hasonlóan, nyári HITTANTÁBORT szervez. A tábor ideje: 2015. június 29. (hétfő) – július 06. (hétfő). Helye: Abádszalók, Kolping-ház. További részletek az üvegajtón elhelyezett plakáton, illetve a Kolping Család honlapján olvasható.

8. A kárpátaljai testvéreinket segítő pártoló jegyek még megválthatók az irodában.

2015. május 17, Urunk mennybemenetelének ünnepe

1. A hét jeles ünnepei:

  • péntek: Szent Rita szerzetes
  • szombat: Boldog Apor Vilmos püspök és vértanú

2. Május 17-én, délután 4 órától mocorgós szentmise lesz a Millenniumi Teremben a szokott rend szerint.

3. Május hónap minden napjának estéjén 18 óra 10 perctől litániát imádkozunk templomunkban Égi Édesanyánk tiszteletére. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket!

4. Május 22-én, pénteken, 18 órai kezdettel májusi litániát imádkozunk a fiatalokkal együtt a plébánia udvarán található Szűz Mária szobornál. Gyülekező 17:45-től az udvaron.

5. Mához egy hétre, vasárnap, Pünkösd ünnepe lesz. A délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében püspök atya a bérmálás szentségében részesíti egyházközségünk fiataljait, akik az elmúlt években felkészültek a szentség vételére. Imádkozzunk a bérmálkozókért, hogy a Szentlélek ajándékaival megerősítve tudjanak mindig tanúságot tenni a világban katolikus hitükről.

6. Pünkösdhétfőn reggel 7, délelőtt 10 és este ½ 7-kor lesznek szentmisék templomunkban.

7. Május 23-án Pünkösdi Majális lesz a Csanyikban. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik. Részletek az üvegajtón olvashatók.

8. 2015. május 30-án (szombaton) a Kolping Család szervezésében plébániai kirándulást és közösségi napot tartunk a felvidéki Nagyszelmencen. Részvételi díj: autóbusszal utazóknak 3 000.- Ft. Jelentkezni hétköznap a plébánia irodában, hétvégén a sekrestyében lehet! (Azok is jelentkezzenek, akik autóval jönnek!) Részletek az üvegajtón olvashatók. Mindenkit szeretettel várunk.

9. A Mindszent Kolping Család az elmúlt évekhez hasonlóan, nyári HITTANTÁBORT szervez. A tábor ideje: 2015. június 29. (hétfő) – július 06. (hétfő). Helye: Abádszalók, Kolping-ház. További részletek az üvegajtón elhelyezett plakáton, illetve a Kolping Család honlapján olvasható.