- Húsvéthétfőn is ünnepi miserend lesz templomunkban. A héten hétköznap nem lesz gyóntatás templomunkban. A Zárdakápolnában folytatódik a csütörtöki szentségimádás 14.00 órától. Jövő vasárnap az Isteni Irgalmasság vasárnapja lesz.
- Húsvéti időszakban egészen Pünkösd vasárnapjáig, az Úrangyala imádság helyett, a Mennynek Királyné asszonya imádságot végezzük.
- A mindszenti lelkipásztorok szeretettel köszönik meg, a Kedves Hívek húsvéti jókívánságait! Köszönet jár a munkatársaknak, akik ebben a nagyböjti és nagyheti időszakban munkájukkal segítették az ünnepi készületet és magát az ünnepet. Köszönet a lelkipásztoroknak, a kántor úrnak, a sekrestyéseknek, az asszisztenciának, az énekkarnak, a felolvasóknak, a passiójáték szervezőinek és előadóinak, mindenkinek, aki segített bármiben is, és köszönjük a szentsírra és az ünnepi virágokra adott adományaikat. Mindenkinek mindenért: Isten fizesse meg!
- Jövő szombaton este 7 órakor folytatódik a jegyesoktatás a Mindszenti Plébánián.
- A szervezők kérik, hogy hirdessük: még lehet jelentkezni a Csíksomlyói búcsúra.
- Mindenkinek áldott, békés, kegyelmekben gazdag Húsvéti Ünnepeket kívánunk!
2024. március 24., Virágvasárnap
- Ma (vasárnap) délután a gyerekek passiót adnak elő a Millenniumi Teremben 16.00 órakor. A passiót a város televízió is rögzíti.
- A héten, kedden és szerdán a Mindszenti templomban gyóntatási ügyeletet tartunk 10.00-órától egészen az esti szentmise kezdetéig. Kérjük végezzék el a húsvéti szentgyónásukat, mert az ünnepek alatt nem lesz mindig gyóntatás.
- Nagykedden az esti szentmise után, ANGYAL lesz. Felnőtt és fiatal hívek gyónása lelki beszélgetése, éjjel fél 11-ig. A mindszenti lelkipásztorok mellé más lelkipásztorokat is hívtunk a városból.
- A héten Nagypéntek lesz, szigorú böjti nap, kérjük, ne feledkezzenek meg róla!
- Húsvét vasárnap a reggeli szentmiséken ételszentelés lesz, kérjük hogy aki szeretné az ételét megszenteltetni egy kis kosárkában a mise előtt hozza az oltár lépcsőjére és tegye le.
- Szomorúan tudatjuk, hogy Dr. Szalay Péter nyugalmazott alkotmányjogász a Martinkertvárosi egyházközség világi elnöke elhunyt. Temetése szerdán, a 14:00 órakor kezdődő szentmisét követően lesz, a Martinkertvárosi templom melletti urnafalnál. Az Alkotmány Bíróság saját halottjának tekinti. A temetésén a legmagasabb szintű állami tisztségviselők lesznek jelen. Ha szeretnének részt venni, azzal számoljanak, hogy autóval nem lesz mód a templomig eljutni.
- Húsvét Vasárnapra virradóan kezdődik a nyári időszámítás. Óráikat állítsák 2.00-ről 3.00 órára.
- Április elsejétől a Mindszenti Temetőben árváltozások leszenek. A sírhasználati jog, a temetőfenntartási- és a temetkezési költségek is emelkednek. Kérjük vegyék figyelembe.
- A Hejőcsabai Szent Erzsébet Szeretetotthon: konyhai-, takarítói-, és ápoló-gondozói munkatársakat keres. Jelentkezni emailben, vagy levélben lehetséges – náluk.
- A múltvasárnapi Szentföldi persely-adományokat köszönjük! 492.115-, Forint gyűlt össze e célra, melyet a Főhatóság felé továbbítottunk.
- Csíksomlyói búcsúra továbbra is lehet jelentkezni, a szervezők még 10 személy jelentkezését várják.
- Nagypénteken a templomban a szertartás 15 órakor kezdődik.
- Jövő szombaton a Feltámadási Szertartás este 8.00-kor kezdődik; kérjük, hogy mindenki hozzon magával gyertyát és öltözzön melegen.
- Húsvét hétfőn ünnepi miserend lesz, de gyóntatás nem lesz.
2024. március 17., Nagyböjt 5. vasárnapja
- Ma (vasárnap) délután 15.00 órától a Szent Anna templomtól Városi Keresztút indul a Kálváriára. Kérjük, aki teheti, vegyen részt rajta. Bárhol csatlakozhat, és bárhol kiléphet. A füzetet a Szent Anna templomnál lehet felvenni.
- Jövő Vasárnap Virágvasárnap lesz, a diákmisén és a 10 órai nagymisén lesz a barkaszentelési körmenet. Délután 4 órakor a fiatalok passiójátékát tekinthetik meg a Millenniumi Teremben.
- Köszönjük a tartós élelmiszer-gyűjtést a kedves híveknek! 356kg adomány gyűlt (több mint három és fél mázsa!) össze, melyet a Karitász fog szétosztani a rászoruló családoknak.
- Már most hirdetjük, hogy nagykedden és nagyszerdán egész napos gyóntatási ügyeletet tartunk a Mindszenti templomban, hogy a húsvéti szentgyónását mindenki elvégezhesse. Nagykedden az idős és beteg testvéreinket is meglátogatjuk otthonaikban. Kérjük, a pontos elérhetőségüket adják le a sekrestyében, vagy a plébánia irodán.
- Nagykedden lesz az ANGYAL is, felnőtteknek és fiataloknak gyónási és beszélgetési alkalom 19.00 órától fél 22.30-ig a mindszenti templom és a város papjainak részvételével.
- Már most hirdetjük azt is, hogy a tavaszi óraátállítás március 31-én húsvétvasárnapra virradó hajnalban lesz.
- Március 20-án, jövő szerdán, Dr. Isépy Tamás születésének 100. évfordulóján emlékünnepséget tartanak a Szent Anna plébánián. Az ünnepség 17.00 órakor szentmisével kezdődik, majd a Kolping-házban emlékműsor lesz. A szentmisére nem, de az emlékműsorra regisztrálniszükséges
https://forms.gle/KaLKvKxGfeYqTeu47 - Mai perselyadományokat a Szentföld javára továbbítjuk.
- Kedden Szent Józsefnek a Boldogságos Szűz jegyesének, az Egyház fő védőszentjének ünnepe lesz. Isten éltesse a Józsefeket!
Városi keresztút
2024. március 10., Nagyböjt 4. vasárnapja
- A vasárnap este a lelkigyakorlatos szentmise után a Millenniumi teremben, fogadást adunk, a vendég atya tiszteletére, melyre szeretettel várjuk a kedves híveket, és aki egy tálca süteményt is tud hozni, azt nagyon megköszönjük.
- Jövő vasárnap március 17-én, Városi Keresztút lesz a Szent Anna templomtól a Kálváriáig. Kezdete: 15.00 óra! Az elmúlt vasárnap tévesen 14.00 órát hirdettünk. Bárhol lehet csatlakozni és bárhol ki lehet szállni. Attól függ, kinek mennyi ideje, ereje vagy kedve van. Az állomásokat a plébániák adták össze, kivéve: a 7-állomást az avasi református testvérek, a 8-9-10-ik állomást pedig iskolás gyerekek fogják imádkozni. Jövő vasárnap a Mocorgós szentmise elmarad a Városi Keresztút miatt.
- Jövő vasárnap a szentmiséken a Szentföld javára gyűjtjük a perselyadományokat
2024. március 3., Nagyböjt 3. vasárnapja
- Mától jövő vasárnapig tartós élelmiszergyűjtés van templomainkban. A jövő vasárnapig minden nap lehet élelmiszer adományt hozni, melyet a Millenniumi Teremben veszünk át. De ha a sekrestyébe, vagy plébánia irodába hozzák hétköznap, ott is elfogadjuk.
- Március 9-, 10-, 11-én (szombat, vasárnap, hétfő) nagyböjti Triduumot tartunk a Mindszenti templomban, Dr. Csizmadia István az Egri Bazilika plébánosa lesz a szónok minden este fél 7-től. Vasárnap este a szentmise után a Millenniumi teremben fogadást adunk, a vendég atya tiszteletére, melyre szeretettel várjuk a kedves híveket, és aki egy tálca süteményt is tud hozni, azt nagyon megköszönjük.
- Közeledik a Városi Keresztút járás. Március 17-én, vasárnap du. 15 órakor indul a Szent Anna templomból. A tavalyi útvonalon, a tavalyi szöveggel és résztvevőkkel. Tavaly a pápalátogatás eredményességéért végeztük – ez évben a szomszédban dúló háború befejezéséért, és a békéért járjuk az utat.
- Jövő vasárnap, március 10-én 11:30-kor angol nyelvű szentmise lesz a selyemréti templomban. Városunkban közel 150 fülöp-szigeteki vendégmunkás tartózkodik és közülük sokan szeretnének szentmisén részt venni. Valószínűleg akad más magyarul nem beszélő katolikus is a környéken, aki élne a lehetőséggel, ha tudna róla. Skublics Máté atya vállalta ezt a szolgálatot.
- A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola Húsvét után (ápr. 13-án) alapítványi bált rendez. Várja a kedves szülőket, nagyszülőket, hozzátartozókat az intézmény jelentkezését.
- A Szentsír virágjaira és a húsvéti oltár díszítésére, ha valaki szeretne adományt adni, a sekrestyében köszönettel elfogadjuk.
A MAGYAR KATOLIKUS PÜSPÖKI KONFERENCIA KÖRLEVELE A 2024. ÉVI NAGYBÖJTI TARTÓSÉLELMISZER-GYŰJTÉSRŐL
Kedves Testvérek!
Nagyböjti lelki zarándokutunkon a megváltás misztériumának megünneplésére készülünk, ami Krisztus feltámadásában csúcsosodik ki számunkra. Az Egyház közössége segít lelki zarándokutunkon, abból meríteni, amit kétezer év alatt ránk hagyott a Szentírásban, a liturgiában és a lelkiségi hagyományokban.
- A Szentírásban Isten Izajás próféta által üzen: „Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged” (Iz 58,6-8).
- A szentmise liturgiájában, a Nagyböjt harmadik prefációja így tanít bennünket: „Te úgy akartad, hogy önmegtagadással dicsőítsünk téged, bűnös vágyainkat féken tartsuk, és a nélkülözőket segítve atyai jóságodat kövessük.”
- A keresztény hagyomány a keresztúti ájtatosságot hagyta ránk, ami a IV. századtól előbb Golgotaként épített kápolnával, majd néhány emléktábla állításával vette a kezdetét. A mai formáját a középkorban nyerte el. Jézus szenvedésének eseményeiről elmélkedve szembetűnik, hogy keresztútján ott voltak a segítők is, akiket a Gondviselés rendelt oda.
Isten így küld bennünket is rászoruló, nélkülöző embertársaink mellé, hogy legyünk Cirenei Simonok és Veronikák.
Immáron tizenharmadik alkalommal hirdetjük meg – a nélkülözők segítésének ősegyházi hagyományát felélesztve – a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést. Bíztatunk mindenkit, hogy lehetőségeik szerint kapcsolódjanak be a nagyböjti segítségnyújtásba. Tegyünk tanúságot az irgalmas szeretet gyakorlásáról az idei Nagyböjtben is, és járuljunk hozzá tartós élelmiszerrel a Katolikus Egyház segélyakciójához! Erre a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő héten lesz lehetőség, március 3-tól 10-ig. Hozzuk el tartósélelmiszer adományunkat a templomba, és tegyük az arra kijelölt helyre.
Jó alkalom a gyűjtés arra is, hogy – ahol még nincs plébániai karitász csoport – alkalmi segítőcsoportok alakuljanak az egyházközségekben. Feladatuk, hogy a gyűjtéssel kapcsolatos teendőket – adományok szétválogatása, élelmiszercsomagok készítése és rászorulókhoz eljuttatása – megszervezzék és elvégezzék. Egyben lehetőség arra is, hogy az egyházközségben karitász csoport szerveződjön. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet jut kifejezésre. A templomainkban összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem üzenetet is visznek magukkal, a Gondviselő Isten szeretetének kézzelfogható jelét a nélkülöző családokba.
A korábbi években meghirdetett gyűjtéseink eredményeképpen családok ezreit tudtuk segíteni azokkal a segélycsomagokkal, amelyeket a hívek adományaiból állítottunk össze a rászorulóknak. Tudjuk, hogy templomba járó híveink is (vagyis Önök!) nehéz helyzetben vannak, hiszen a gazdasági válság senkit sem került el. A legkisebb adományokat is hálásan köszönjük, hogy újra sok családnak tudjunk segíteni az irgalmas Jézus példáját követve.
Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába: ha hívjuk az 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. Kérjük, hogy aki teheti, adója egy százalékával is támogassa a Katolikus Karitász szolgálatát, vagyis a Karitászt Támogató Alapítványt. Köszönjük a szegényeknek szánt adományaikat.
Ferenc pápa így bíztat bennünket: „Ne fáradjunk bele, hogy felebarátainkkal szeretetben jót tegyünk, az idei Nagyböjtben örömmel adakozva gyakoroljuk az alamizsnálkodást. Isten, aki »magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul«, nemcsak azért gondoskodik mindannyiunkról, hogy legyen mit ennünk, hanem azért is, hogy nagylelkűek lehessünk és másokkal jót tegyünk. Ha igaz az, hogy egész életünk arra van rendelve, hogy a jóság magvait elvessük, akkor ezt a böjti időszakot használjuk ki különösen arra, hogy gondoskodunk a hozzánk közel állókról és odalépünk azokhoz a testvéreinkhez, akik sebesülten fekszenek az élet útjának szélén.
A Nagyböjt kedvező időszak arra, hogy felkeressük – és ne elkerüljük – a rászorulókat; hogy megszólítsuk – és ne levegőnek nézzük – azokat, akiknek értő meghallgatásra és jó szóra van szükségük; hogy meglátogassuk – és ne magukra hagyjuk – azokat, akik magányosak. Váltsuk tettekre a meghívást, hogy tegyünk jót mindenkivel, szánjunk időt a szegények és rászorulók, az elhagyatottak és elutasítottak, a diszkriminációval sújtottak és a hátrányos helyzetűek szeretetére – fejezi be Ferenc pápa nagyböjti üzenetét.
Közös cselekvésre hívva Mindnyájukat, hálás szívvel köszönjük adományaikat!
Kelt: Budapest, 2024. Nagyböjt 2. vasárnapján
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
2024. február 25., Nagyböjt 2. vasárnapja
- Mai perselyadományunkat a Katolikus Iskolák számára rendezett országos gyűjtés céljára fordítjuk.
- Pénteken megtartotta egyházközségi képviselőtestületünk az elmúlt évi zárszámadási és az ez évi költségvetési tanácskozását. A plébános beszámolóját a 2023-as esztendőről és a 2024-es év tervezetét, egyhangúan elfogadta a testület. Egyben döntött arról is, hogy a temetőfenntartás évesdíját, a sírhelybérlemény díját, valamint a temetkezéshez kapcsolódó költségeket az infláció és a közüzemi költségek emelkedése miatt különböző mértékben, de összességében 20%-kal növelni szükséges.
- A plébánia rendelkezik egy Jószolgálati Alapítvánnyal, amely az építkezések és beruházások támogatására jött létre, dr. Kovács Endre püspök-plébános alapításával. A kuratórium jelenleg nagyrészt idős személyekből áll, akik már nem tudnak részt venni a gyűléseken, ezért a kuratóriumot a plébános, mint az alapítói joggal rendelkező személy megújítja. Az új koratórium tagjai: Dr. Balogh Zoltán, Bocskai Orsolya, Németh István, Mustos Péter és Révy Tamás lesznek.
- A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda szeretettel várja az iskola iránt érdeklődő szülőket és gyermekeket a 2024. március 7-én (csütörtökön) 16.00 órakor kezdődő „Gergely-járás iskolakóstolgató foglalkozására.”
- Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti tartós élelmiszergyűjtést hirdetett – ahogyan a Körlevélben olvassuk –, március 3-tól 10-ig. A kedves testvérek hozzák el adományukat a templomba, és tegyék az arra kijelölt helyre, vagy adják le a sekrestyében a hét folyamán bármikor. A Mindszenti Karitász csoport fogja szétosztani a rászorulók számára.
- Áldott nagyböjti időt kívánunk mindenkinek! Gondoljunk azokra a testvéreinkre és embertársainkra, akik két esztendeje háborús rettegésében és pusztításban élnek. Miközben imádkozunk értük, és szolidárisak vagyunk velük – őrizzük meg magunk között is a békét. A nagyböjt legyen a kibékülés ideje is azokkal, akikkel nem zavartalan a kapcsolatunk.
2024. február 18., Nagyböjt 1. vasárnapja
- Csütörtökön (22-én), Péter apostol székfoglalójának ünnepén, egésznapos szentségimádást tartunk a Mindszenti templomban, a Miskolci esperesi kerület híveinek a bekapcsolódásával. Reggel 9 órakor lesz a szentségkitétel, és 18.00 órakor ér véget a szentségimádás. A mindszenti templom híveit 13.00 órára várjuk, de célszerű lenne, ha minden órában lenne valaki tőlünk is. A sekrestyében fel lehet
iratkozni. Az utolsó óra csendes lesz (17.00-18.00 óra között). E célra külön nem tartunk szentmisét. Ezen a napon, a Zárdakápolnában nem lesz szentségimádás. - Nagyböjti péntekeken ¾ 6-kor keresztúti ájtatosságot tartunk.
- Az adóbevallás idejében vagyunk, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Katolikus Egyházat (technikai szám 0011), valamint a Vörösmarty Katolikus Iskola alapítványát!
- Július 28-ától augusztus 6-áig, nemzetközi minisztráns találkozó lesz Rómában. Ezen a találkozón az egri főgyházmegyéből 80 minsztrás vehet részt, 2 autóbusszal. A költsége 270 ezer forint, amely három részre oszlik. 1/3-ot az érsekség, 1/3-ot a plébánia, és egy harmadot a szülő fizet. Szeretnénk a Mindszenti Plébániáról is minisztránsokat küldeni. Már meghirdettünk egy minisztráns versenyt is, melynek eredménye beszámít a jelentkezésbe. A minisztrások alsó korhatára a jelenlegi 8. osztály.
- Előre hirdetjük, hogy március 16-án, szombaton elkezdődik a jegyesoktatás a Mindszenti Plébánián. Ha valakik még szeretnének jelentkezni, addig tegyék meg! (Jegyesokatás időpontjai: március 16, április 6, 13, 27, május 18, 25. Este 19.00 órakor)
- Ma délután 4 órakor Mocorgós mise lesz a Millenniumi Teremben
- Jövő vasárnap a katolikus iskolák javára országos gyűjtés lesz.
- A szentmisék végén hamvazkodhatnak azok, akiknek Hamvazószerdán nem volt lehetőségük.
2024. február 11., évközi 5. vasárnap
- Ma könyörgőnap van a VILÁG ÉHEZŐIÉRT, foglaljuk imáinkba az éhezőket, és vegyük észre azokat is, akik közelünkben vannak.
- HAMVAZÓSZERDÁVAL elkezdődik a nagyböjti időszak. Hamvazószerda és Nagypéntek szigorú böjti nap, csak háromszor szabad étkezni, ebből egyszer lehet jóllakni, és húst egyáltalán ne együnk! A nagyböjtben a pénteki napokon, aki teheti, ne fogyasszon húsételt. Kérjük a szülőket, a nagyszülőket és a menzák konyhavezetőit – legyenek erre tekintettel az ételkészítésénél.
- Hamvazószerdán a reggeli és az esti szentmisén hamvazkodás lesz. De akik nem tudnak jönni, jövő vasárnap is meghamvazkodhatnak. Ezen a napon, reggel 8 órakor a Görögkatolikus Általános Iskola szentmiséje lesz. Fél 10-kor a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola alsótagozata, 11 órakor a felsőtagozata vesz részt szentmisén.
- Jövő vasárnap 4 órakor a Millenniumi Teremben „MOCORGÓS MISE” lesz, óvodásoknak és kisgyerekeknek, valamint szüleiknek. A szentmisét Thiago atya tartja.
- Még lehet jelentkezni a sekrestyében a PASSIÓ-JÁTÉKRA, azokat várjuk, akik szívesen részt vesznek ebben az előadásban.
- Nagyböjtben minden pénteken a Mindszenti templomban keresztúti ájtatosságot végzünk az esti szentmise előtt ¾ 6-kor.
- Ma a fél 12-es szentmise keretében és a zárdakápolna 5 órai szentmiséjén a betegek kenetét felvehetik a betegek és azok, akik 60 évüket betöltötték. Kérjük, hogy csak ők vegyék fel, és csak ezen a két szentmisén!
- Csíksomlyói autóbuszos zarándoklat lesz május 17-20. között az utazás önköltsége kb. 40.000,-Ft/fő; falusi vendéglátással, 4 nap /3 éjszaka kb. 15 000.-/fő/nap, érdeklődni és jelentkezni a zarandoklat411@gmail.com címen lehet! Nem a plébánia szervezi, de mi is részt veszünk.
- A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda a 2024/2025-ös tanévben ismét három első osztályt indít. Angolnyelv-orientált, matematika-orientált, jégkorcsolya- és sportorientált osztályba várja a leendő első osztályosokat. 2024. február 21-én nyílt nap keretében ismerkedhetnek a szülők az osztályfőnökökkel és az iskolával. Bővebb tájékoztatást az iskola honlapján, Facebook oldalán vagy telefonon kaphatnak az érdeklődők.
