November 19-én, holnap reggel a Fráter György Katolikus gimnáziumból mintegy 30-40 diák részt vesz a 7 órai szentmisén és utána egy kis beszélgetésre itt marad a plébánián.
November 20-án kedden (reggel 7:30) és 27-én szintén kedden (reggel 7:30), a Fráter Katolikus Gimnázium nyílt napot tart. Most kedden 8. osztályos tanulóknak, egy hét múlva 4. osztályos tanulóknak. Szülőknek 7:45-kor tájékoztatás lesz mindkét alkalommal.
Jövő szerdán du. 17:00 órakor Keresztény Pedagógus Műhely keretében előadás lesz az emberben élő istenképről.
Jövő vasárnap Krisztus Király vasárnapja lesz, az egyházi év utolsó vasárnapja. A persely-adományainkat a Magyar Katolikus Karitász céljaira gyűjtjük.
Jövő vasárnap 17:00 órától Kolping gyűlés lesz a tanácsteremben. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
December 2-án a Vincések gyűjtenek adományt a rászorulóknak. Minden szentmise után felolvassák hirdetésüket.
Az Árpádházi Szt. Erzsébet Szeretetotthon (Hejőcsaba, Szeretet u. 15.) felvételre vár képesített gondozókat, szociális munkásokat és konyhai kisegítőket.
A 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve november 24-én szombaton délután 16:00 órakor szentségimádást tartunk a Zárda Kápolnában. Ezzel csatlakozunk mi is a világméretű szentségimádáshoz.
Szenteket ünnepelünk: hétfőn Árpádházi szent Erzsébetet, csütörtökön szent Cecíliát, az egyházi zene védőszentjét.
November 1-jei hatállyal, Ternyák Csaba érsek úr a Mindszenti plébániára helyezte káplánnak Molnár Attila atyát, aki fő feladataként a kórházi lelkipásztori szolgálatba kapcsolódik be. A plébániai munkaterülete pedig, az imaközösségek felkarolása és a szentségimádások megszervezése és vezetése lesz.
12-én hétfőn a Mindszenti plébániához tartozó hitoktatóknak megbeszélése lesz a plébánia hittantermében, délután 17:00 órakor.
12-én hétfőn, este fél 7-kor a Szent Anna plébánia Kolping Házában előadás lesz Mátyás Király szerepe a maga korában és üzenete a mai világnak – címmel. Előadó: Dobos Gábor.
14-én szerdán, papi rekollekció lesz a Mindszenti Plébánián.
15-én csütörtökön este 19:15-kor kezdődik a felnőtt(fiatalok) szentségek felvételére való felkészítése, az ú.n. katekumenátus, a Mindszenti plébánián.
17-én szombaton, Mécs László-est lesz a Millenniumi teremben 17:00 órakor.
Jövő vasárnap délután 16:00 órakor „Mocorgós szentmise” lesz, a Millenniumi teremben.
21-én 17:00 órától Keresztény Pedagógiai Műhely – elnevezéssel előadássorozat indul a Mindszenti Plébánia Millenniumi termében. Szeretettel várjuk az állami- és az egyházi iskolákban tanító keresztény pedagógusokat. Az első előadás címe: Ki a mi Istenünk (a keresztény istenképről)? Előadó: Juhász Ferenc EKIF elnök. A sorozat fővédnöke: Dr. Ternyák Csaba egri érsek.
Ádventtől a Zárda-Kápolnában mindennapos szentségimádás indul. Minden (munkanap) délután 2 és 5 óra között szentségimádást tartunk. Kérjük a kedves híveket, szíveskedjenek a szentségimádási órákra jelentkezni, és azon részt venni. A szentségimádási órák csendesek, délután 3 órakor azonban az irgalmasság rózsafüzérét a jelenlévők elimádkozzák. Diákokat is várunk tanítási órák után.
Mához egy hétre délelőtt 11 órakor tartják Új-Diósgyőrben a templom búcsúját Szent Imre tiszteletére, délelőtt 11 órakor.
Holnap, hétfőn lesz Szent Imrének, a magyar ifjúság védőszentjének ünnepe. Az Új-diósgyőri templomban egésznapos szentségimádást tartanak. A Mindszenti-templom híveit 12:00 órára várják szentségimádásra.
Elhunyt Jaskó László tb. kanonok, nyugalmazott plébános. Temetése kedden, a fél 11-kor kezdődő szentmise után lesz szülőfalujában, Károlyfalván.
November 8-án csütörtökön őszi esperesi kerületi gyűlés lesz, a Mindszenti plébánián. A kerület papjaival közös szentmisét mutat be Mikolai Vince főesperes, délelőtt 9 órakor. Kérjük a kedves híveket, minél többen vegyenek részt ezen a szentmisén.
Katekumenátus kezdődik azoknak a felnőt fiataloknak, akik még nem járultak szentségekhez és a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia szentségének fölvételére készülnek. Minden hónapban első és harmadik csütörtökön este 19:15-kor a Mindszenti Plébánián. Jelentkezni telefonon, személyesen az irodában, vagy a sekrestyében lehet. Az első alkalom november 15-én lesz.
Két hét múlva, november 17-én szombaton 17:00 órakor a Versbarátok Köre Mécs László estet tart, a Millenniumi Teremben. Szeretettel hívnak és várnak minden Mécs László kedvelő érdeklődőt.
A már előzetesen meghirdetett Keresztény Pedagógus Műhely november 21-én szerdán 17:00 órakor tartja első összejövetelét, a Millenniumi Teremben. Minden keresztény pedagógust várnak szeretettel, azokat is akik nem egyházi iskolában tanítanak. Az első alkalom előadója Juhász Ferenc plébános lesz, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) elnöke.
Az előző napokban a Mindszenti Plébánia telefonvonala meghibásodott, ezért azon elérhetetlenek voltunk. Jelenleg ideiglenesen ugyan működik, de a következő napokban, egészen biztosan a mobil telefonszámon vagyunk elérhetők (30- 868-3875).
A korábban megüresedett plébánia irodát, november elsejétől, irodai adminisztrátorként,Hoskó Sándorné Erzsébet tölti be. Fogadják szeretettel.
Ma (vasárnap) este 17:00 órakor Kolping gyűlés lesz a Mindszenti plébánia tanácstermében. Szeretettel várják az érdeklődőket.
Október 31-én, szerdán este 19:00 órakor, azoknak a Miskolcon élő férfiaknak, akik piarista gimnáziumba jártak középiskolába, találkozó lesz a Mindszenti plébánián. Kérjük telefonos jelzésüket a plébánia számán, hogy részt tudnak-e venni a találkozón az érintettek, szerda este.
A jövő héten Mindenszentek ünnepe és Halottak napja lesz. A temetői szertartásokat Mindenszentek délutánján a sajóbábonyi katolikus temetőben délután 3 órakor, a Mindszenti-temetőben este fél 6-kor tartjuk. A szertartást végző lelkipásztort meg lehet kérni az adott helyszínen a sírszentelésre. Gondoljanak arra, hogy 8 napig a temetőt látogatva naponta teljes búcsút nyerhetnek elhunyt hozzátartozóiknak; a feltételek: gyónás, áldozás, Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy a pápa szándékára. Halottak estéjén az összes megholtért mutatunk be szentmisét a Mindszenti-templomban. Akik nem tudtak elmenni távolabb nyugvó szeretteik sírjához, azok a Mindszenti-templomban a halottak estéjén imádkozzanak értük.
Halottak napja egyben elsőpéntek is, különösen jó alkalom, hogy a szentgyónást elvégezze mindenki. Ezért az előző hónaphoz hasonlóan, elsőpéntek előtti csütörtökön – ami most Mindenszentekre esik –, reggel 8- és délelőtt 10 óra között gyóntatási ügyeletet tartunk a Mindszenti templomban.
Vigyázzanak értéktárgyaikra a temetőkben. Ne tegyék le, és ne hagyják szabadon táskáikat.
Mához két hétre, november 11-én Új-Diósgyőrben a Szent Imre-templom búcsúját tartják, a szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik. November 5-én hétfőn szentségimádási napot tartanak, a Mindszenti-templom híveit déli 12:00 órára várják szentségimádásra.
Október 27-én szombaton, a Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. országos találkozóját tartják Miskolcon, 9 órától 18:30-ig, a Generali Arénában (Görgey Artúr u, 19.). Előadók: James Murphy, a Katolikus Karizmatikus Megújulás nemzetközi szolgálatának elnöke, Varga László püspök atya, a Magyar Katolikus Karizmatikus Mozgalom tiszteletbeli elnöke. A szentmisét bemutatja: Ternyák Csaba egri érsek. A Találkozó belépődíjas, a helyszínen fizetve: 2500 Ft. 16 éves kor alatt a belépés ingyenes. A találkozó alatt lesz gyermek és ifjúsági program is. (További információ kérhető az iroda@mkkm.hu e-mail címen, vagy a 30/8602910 telefonszámon.)http://mkkm.hu/sites/default/files/news_attachment/miskolci_orszagos_karizmatikus_talalkozo_2018_meghivo.pdf
A héten szerdán délelőtt 10 órakor rekollekció lesz a lelkipásztoroknak, a Mindszenti Plébánia rekollekciós termében. Érsek úr felkérésére Mons. Jorge Raigosa a Papi Kongregáció osztályvezetője vállalta a rekollekció megtartását.
Jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselyadományokat a missziók javára fordítjuk. Délután 4 órakor „Mocorgós Mise” lesz a Millenniumi Teremben.
Katekumenátus kezdődik azoknak a felnőt fiataloknak, akik még nem járultak szentségekhez és a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia szentségének fölvételére készülnek. Minden hónapban első és harmadik csütörtökön este 19:15-kor a Mindszenti Plébánián. Jelentkezni telefonon, személyesen az irodában, vagy a sekrestyében lehet. Az első alkalom november 15-én lesz.
Akik egyházi házasságot kívánnak kötni, kérjük időben (és személyesen) jelentkezzenek a plébánia hivatalban. A házasságkötés előtt 6 hónappal kell jelentkezni, hogy a jegyesoktatást nyugodtan el lehessen végezni. A jegyesoktatást a jövő év februárjában és áprilisában szombatonként két turnusban tartjuk hat-hat alkalommal. Jelentkezni célszerű időben, hogy az esetleges akadályokat el lehessen hárítani.
A bérmálkozási és az elsőáldozási felkészítések is elkezdődtek, kérjük, hogy akik bérmálkozni vagy elsőáldozáshoz járulni szeretnének, szíveskedjenek a lakóhelyük szerinti plébánián jelentkezni. Az elsőáldozóknak Nagy István atya, a bérmálkozóknak és a minisztránsoknak Kovács József atya, a Katekumeneknek és a házasságra készülőknek Juhász Ferenc atya vezeti a foglalkozásokat.
Mindenszentek délutánján temetői szertartást végzünk a Mindszenti- és a sajóbábonyi temetőben. Akik elhunyt hozzátartozójuk sírját szeretnék megszenteltetni, kérjük jelezzék a plébánia irodában, a sekrestyében – vagy ott a helyszínen a szertartást végző lelkipásztornál.
Ma a terménybetakarítási vasárnap van. Hálaadás Istennek azért, hogy a Föld megtermette javait és amit tavasszal megáldottunk, az őszre termőre fordult. A Mindszenti Templom oltára előtt, sok-sok terménnyel és gyümölccsel adunk hálát Isten csodálatos ajándékaiért.
Holnap Magyarok Nagyasszonyának főünnepe. XIII. Leo pápa engedélyezte, hogy Szent István felajánlása után, a több évszázadnyi tiszteletet követve, hivatalosan is megünnepeljük Magyarország Patrónáját, október 8-án.
A Zárda Kápolna fölszentelésének 130. évfordulóján Seregély István nyugalmazott egri érsek tart ünnepi szentmisét a mai napon (vasárnap) délután 17:00 órakor a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.
Jövő vasárnap tartják a tiszaújvárosi templom felszentelésének 25. évfordulóját. Szeretettel várják azokat, akik kötődnek a városhoz és a templomhoz. Az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba érsek úr mutatja be 16:00 órai kezdettel.
Két hét múlva, október 3. vasárnapján, délután 15:00 órakor megkezdődik az úgynevezett „Mocorgós Mise” a kisgyermekek számára a Millenniumi Teremben.
A 25. Veczán Pál egyházzenei találkozó, a héten templomi programokra invitálja az érdeklődőket. A találkozó szerdán a Zárda Kápolnában kezdődik, délelőtt 10 órakor, ahol is Zsoltáréneklő verseny lesz. Csütörtökön 16:00 órakor a Mindszenti-templomban folytatódik, majd pénteken ugyancsak 16:00 órakor a görögkatolikus székesegyházban, szombaton viszont 17:00 órakor a Belvárosi evangélikus templomban tartanak zenei programot. A jubileumi ének- és zenei találkozó vasárnap 16:00 órakor a Belvárosi Református templomban fejeződik be.
A Zárdakápolna szentélye új dobogót és szőnyeget kapott. Ezzel lehetővé vált, hogy „nyaktörő mutatványok” nélkül mutathatja be a pap a szentmisét.
Köszönjük, hogy az elsővasárnap 10:00 órai szentmisén a Mindszenti Templom Kórusa ismét gyönyörű hangon szólalt meg, dicsérve az Urat.
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeptember 20-án elhunyt Aszalós Sándor diakónus, minorita szerzetes. Gyászmisét október 2-án kedden délután 3 órakor mutatnak be lelkiüdvéért a Minorita-templomban. Temetése Marosvásárhelyen lesz, október 4-én csütörtökön.
Az októberi rózsafüzér imádságot minden nap az esti szentmise előtt egy fél órával végezzük. Az imádságot a rózsafüzér társulat tagjai vezetik. A Szent atya kéri, hogy minden katolikus ember október hónapban imádkozza a rózsafüzért az egyházért!
Október 1-jén Lisieux-i Kis Szent Teréz, október 4-én Assisi Szent Ferenc ünnepe lesz.
Október 4-én csütörtökön délelőtt 8 és 10 óra között gyóntatási ügyeletet tartunk a Mindszenti-templomban
A héten elsőpéntek lesz. Ezentúl elsőpénteken fél 7-től gyóntatunk és reggel csak egy szentmise lesz, 7 órakor. Ez a változás összefügg azzal, hogy első péntek előtt csütörtökön, délelőtt 8-tól 10-ig is gyóntatási ügyeletet tartunk. Elsőpénteki változás még, hogy a Jézus Szíve litániát októberben a reggel 7 órai szentmise után végezzük és nem este, mert akkor rózsafüzért mondunk.
Jövő szombaton október 6-án minisztráns találkozó lesz az Egri Bazilikában. A minisztránsok József atya vezetésével mennek.
A Fráter Katolikus Gimnázium tehetséggondozó tanfolyamot indít a jelenleg 4. és 8. osztályos tanulók számára. A tanfolyamot szombatonként fél 9 és 10 óra között tartják a gimnáziumban.
A miskolci “Missio ad gentes” közösség katekézist indít szeptember 24-i kezdettel minden hétfőn és csütörtökön 19:30-kor Miskolcon a Hunyadi János utca 10. szám alatti, volt önkiszolgáló élelmiszerbolt helyén, a Zenepalotával szemben. Skublics Máté atya vezetésével a katekézisre azokat várják, akik nem, vagy nem nagyon járnak templomba.
Jövő vasárnap, október 7-én a tartjuk a Zárda-kápolna búcsúját, Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A szentmisét 17:00 órakor Seregély István érsek atya mutatja be. Szeretettel várjuk a híveket!
Az Avasi Búcsú rendezvényeit szeptember 23 és 30-a között tartják. 27-én csütörtökön szentségimádási napot tartanak, a Mindszenti Plébánia híveit 15:00 órára várják. 29-én szombaton pedig egyházközségek napja lesz, a szokásos főzőversennyel, a főzőverseny 9 órától kezdődik. A búcsúi szentmisét 30-án 11:00 órakor tartják.
Szeptember 29-én Egerben az egyházmegye karitász csoportjainak találkozója lesz. A karitász csoportok jelentkezését várják. A Mindszenti Plébánia karitász csoportja Németh István vezetésével vesz részt az egyházmegyei találkozón. Jelentkezni a plébánián lehetséges.
A szeptember 29-ére, a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola és a Mindszenti Plébánia által szervezett közös autóbuszos kirándulás technikai okok miatt elmarad.
Elkezdődött a plébániai hitoktatás, kérjük az elsőáldozásra és a bérmálkozásra készülő gyermekeket (és szüleiket) csatlakozzanak a csoportokhoz. Elsőáldozóknak pénteken 16,15-től, vagy szombaton 9-től, bérmálkozóknak pénteken 1545-től, ministránsoknak szombaton 10–től van hittanóra. Péntek este 7 órára középiskolásokat és a fiatalokat várjuk.
Ternyák érsek úr rendelkezése nyomán minden elsőpénteket megelőző csütörtökön reggel 8 órától 10 óráig, az egyházmegye kijelölt templomaiban gyóntatási ügyeletet tartanak. Miskolcon a Mindszenti-templomot jelölte ki e célra. Ennek értelmében október 4-én, első csütörtökön megkezdjük a gyóntatási ügyeletet templomunkban.
A hét jeles napjai:
Hétfő szent Gellért püspök és vértanú
Szerda szent Kozma és Damján vértanúk
Csütörtök Páli szent Vince áldozópap
Péntek szent Vencel vértanú
Szombat szent Mihály, szent Gábor és szent Ráfael főangyalok
Vasárnap Szentírás vasárnapja lesz.
A miskolci “Missio ad gentes” közösség katekézist indít szeptember 24-i kezdettel minden hétfőn és csütörtökön 19:30-kor Miskolcon a Hunyadi János utca 10. sz. alatti volt önkiszolgáló élelmiszerbolt helyén, a Zenepalotával szemben. Az alkalmak hat héten keresztül folytatódnak és később is be lehet kapcsolódni. A katekézisre azokat várjuk, akik nem, vagy nem nagyon járnak templomba, de olyanokat is örömmel látunk, akik rendszeresen gyakorolják a vallásukat és szívesen segítenének a templomba nem járókat elérnünk.
Az Avasi Búcsú rendezvényeit szeptember 23 és 30-a között tartják. 27-én csütörtökön szentségimádási napot tartanak, a Mindszenti Plébánia híveit 15:00 órára várják. 29-én szombaton pedig egyházközségek napja lesz, a szokásos főzőversennyel, a főzőverseny 9 órától kezdődik. A búcsúi szentmisét 30-án 11:00 órakor tartják.
Szeptember 29-én Egerben az egyházmegye karitász csoportjainak találkozója lesz. A karitász csoportok jelentkezését várják. A Mindszenti Plébánia karitász csoportja Németh István vezetésével vesz részt az egyházmegyei találkozón. Jelentkezni a plébánián lehetséges.
Szeptember 29-én, a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola és a Mindszenti Plébánia közös autóbuszos kirándulást szervez Debrecenbe. A plébánia részéről jelentkezni Kovács József káplán atyánál lehet.
Elkezdődött a plébániai hitoktatás, kérjük az elsőáldozásra és a bérmálkozásra készülő gyermekeket (és szüleiket) csatlakozzanak a csoportokhoz.
Ternyák érsek úr rendelkezése nyomán minden elsőpénteket megelőző csütörtökön reggel 8 órától 10 óráig, az egyházmegye kijelölt templomaiban gyóntatási ügyeletet tartanak. Miskolcon a Mindszenti-templomot jelölte ki e célra. Ennek értelmében október 4-én, első csütörtökön megkezdjük a gyóntatási ügyeletet templomunkban.
A Plébánia Hivatal hétköznapokon 9:00 és 12:00 óra, valamint 15:00-17:00 óra között tart nyitva. Ebben az időben a telefon elérhetőség is biztosított.
Jövő vasárnap Szirmán Fájdalmas Anya búcsút tartanak, délelőtt 11 órakor kezdődik a búcsúi szentmise, melyet Juhász Ferenc mindszenti plébános mutat be. Előtte szombaton szentségimádási napot tartanak; a Mindszenti-templom híveit délután 3 órára várják. Erre a szentségimádásra kérünk egy imaóra vezetőt, mert az atyák közül senki sem tud részt venni az imaórán.
Ezen a héten elkezdjük a plébániai hitoktatást a következő rendben: a bérmálkozásra készülőknek szeptember 14-én pénteken 15:45-kor, az elsőáldozásra készülőknek ugyancsak pénteken 16:15-kor valamint szombaton 9:00 órakor, ifjúsági hittan pénteken 19:00 órakor. Minisztráns foglalkozás szombaton délelőtt 10:00 órakor.
Jövő szombaton, szeptember 15-én, a Nyitott Templomok Napján Megyei Építész Kamara “Templomok építész szemmel” – elnevezésű gyalogos sétára hívja az érdeklődőket. A séta alatt Miskolc öt jeles templomát tekintik meg, egy-egy helyszínen építészmérnök mutatja be a templomot, mintegy 20 percnyi időtartamban. Reggel 9.00 órakor Mindszenti-templomnál kezdődik a séta, ahol Mándoky József építészt hallgathatják meg a templomról, majd az Avasi Református-templom, a Belvárosi Református-templom, a Minorita-templom, az Ortodox-templom a Deszka-templom, a Görögkatolikus Székesegyház, végül a Felsővárosi Református Templom kerül bemutatásra.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.