2023. december 3., Advent első vasárnapja

  1. Ternyák Csaba érsekfőpásztorunk hétfőn ünnepli születésének 70. évfordulóját. A 10 órakor kezdődő szentmisén az egri bazilikában jelen lesznek a püspöki kar tagjai, az egyházmegye papsága teljes létszámban. A szentmisét a Szent István rádió közvetíti. Utána köszöntés és fogadás lesz, az érsekség megújult épületszárnyában. Imádkozzunk Főpásztorunkért, hogy Isten tartsa meg népének kormányzására erőben, egészségben!
  2. Holnap reggel 6 órától hajnali misék kezdődnek a Mindszenti templomban. A szentmisén a Vörösmarty katolikus iskola egy-egy felsőtagozatos osztálya is részt vesz. Pénteken, december 8-a Szeplőtelenfogantatás ünnepe lesz. Ezen a napon nem tartunk rorátét. A szentmise 7 órakor kezdődik, majd 10 órakor és este fél 7-kor lesz még itt, a Mindszenti templomban.
  3. Mindszenti Karitász közösség a szegények javára tartós élelmiszer adományt gyűjt december 3-a és 10-e között! Az adományokat kérjük, hétköznap a sekrestyébe hozzák, jövővasárnap pedig, a templom szembemiséző oltára elé kérjük letenni!  Köszönjük szépen!
  4. Szintén szeretettel kérjük adományaikat a karácsonyi templomi betlehem díszítéséhez; azok pedig, akik a templom díszítéséhez karácsonyfát tudnak adományozni, szíveskedjenek mielőbb jelezni a sekrestyében, vagy a plébánia irodán. Nagyobb fa esetén a kivágást és a szállítást vállalja a plébánia.
  5. A Kolping Család folytatja, a „Szállást keres a Szent Család” imakilencedet. Az ájtatosság december 15-én indul a Mindszenti plébánián és 23-án fejeződik be, szintén a Mindszenti plébánián. A további helyszínek a bejáratnál olvashatók.
  6. A Páli Szent Vince Szeretetszolgálat ügyeskezű asszonyainak munkáiból jótékonysági bemutatót tartanak a Millenniumi Teremben jövő vasárnap 10.00 órától 13.00 óráig. A bemutatott tárgyak egy-egy darabja adomány fejében elvihető.
  7. (Csak a vasárnap fél 9-es szentmise után kell felolvasni!) A mai fél 9-es szentmise után a Vörösmarty katolikus iskola diákjai mikulás-műsort adnak elő, a Millenniumi Teremben, és a gyerekekhez elérkezik a Mikulás is. Szeretettel várjuk őket!
  8. A templomudvar és a Glória-kertjének bontási munkálatai befejeződtek. Az építkezés kezdetéig, szintén újra használható az autók számára a nagykapu. Arra azonban ügyeljenek, hogy mindig legyen szabad kijárat más autónak is. A Kálvárián is megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. Köszönjük imáikat!

2023. november 26., Krisztus a Világmindenség Királya

  1. A múlt vasárnap Szent Erzsébet-napi Karitászgyűjtésre 582.340 Ft. perselyadomány gyűlt. Isten fizesse meg nagylelkűségüket!
  2. A héten november 30-án, csütörtök este, véget ér az összes elhunytért bemutatott misesorozat. Novemberben a hétköznap-estéken, azokért mutattuk be, akiknek neveit a hozzátartozók egy kis cédulára feljegyezték, és idehelyeztük az oltárra. Köszönjük, hogy szentmise felajánlással is gondoltak szeretteikre!
  3. A héten elsőpéntek, előtte csütörtökön 8- és 10 óra között gyóntatási ügyeletet tartunk. De elsőpénteken is gyóntatunk a szentmise után.
  4. Jövő vasárnap Mikulás-műsor és Mikulás-járás lesz. A gyerekeket szeretettel várjuk a szentmisére. Különösképpen is a fél 9-es diákmisére. A Mikulást köszöntő műsor és ajándékosztás után, adventi kézműves foglalkozásra kerül sor a Millenniumi Teremben. Várjuk plébániánk gyermekeit és szüleiket!
  5. Azok a gyerekek, akik jelentkeztek, vagy még szeretnének jelentkezni a pásztorjátékra, a ma fél 9-es szentmise után, a Millenniumi Terembe jöjjenek szereposztásra és az első olvasópróbára.
  6. A tervezhetőség miatt már most jelezzük, hogy az ANGYAL – december 18-án, hétfőn az ádventi lelkigyakorlat záró napján lesz az esti szentmise után. A felnőttek és felnőtt fiatalok számára gyónási, lelkibeszélgetési lehetőség a templomban és a plébánia fűthető helyiségeiben 19.00-22.00 óráig. Elmélkedést, szentségimádást és zenés áhítatot a Mindszent Karizma Közösség közreműködésével tartja a Mindszenti plébánia és a város lelkipásztorai. A karácsonyi gyónást igyekezzünk erre az időre tervezni.
  7. A héten csütörtökön András, szombaton Melinda, vasárnap Ferenc névnapok lesznek. Isten éltesse a nevek viselőit!

2023. november 19., évközi 33. vasárnap

  1. A mai szentmisék perselyadományait a Katolikus Karitász céljaira gyűjtjük, és a központba küldjük.
  2. A Mindszenti Plébánián idén is megtekinthetjük a gyerekek pásztorjátékát. A Játék szerepeire még lehet jelentkezni a szentmisék után, a sekrestyében, a Millenniumi Teremben és a hitoktatóknál.
  3. A Zárdakápolnában újra elindult a szentségimádás. Minden csütörtökön délután 14.00 órától a szentmise kezdetéig.
  4. Jövő évtől a Zárdakápolnát is megnyitjuk házasságkötés céljára. A városháza anyakönyvvezetői termétől jól megközelíthető azok számára, akik nem nagy létszámú esküvőt rendeznek. Ötven-hatvan személy kényelmesen elfér ott. Minden miskolci plébánia számára fel kívánjuk ajánlani a lehetőséget.
  5. Jövő vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja, Krisztus Király vasárnapja lesz.
  6. November 23-án, csütörtökön 18.00 órakor, „Az Ég tartja a Hazát” címmel beszélgetés és könyvbemutató lesz a Diósgyőri Plébánia Közösségi termében. Az író-olvasó találkozó vendége Zsuffa Tünde író, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke és kommunikációs igazgatója lesz. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
  7. November 25-én, szombaton 16.00-tól Miskolci ifjúsági lelki nap Diósgyőrben.
  8. December 1-jén pénteken 11.00 órától a Gável testvérek Eucharist Zenekara, ádventi koncertet ad, a Bársony János Katolikus Iskolában. Belépődíj 1000 forint. Mindenkit szeretettel várnak!
  9. December 3-án Szent Miklós püspök érkezik a diákmise után a Millenniumi Terembe. A Vörösmarty katolikus iskola diákjai mikulásműsort adnak elő, utána a Mikulás bácsi ajándékot oszt, majd kézműves foglalkozással folytatódik a vasárnap délelőtti program.
  10. A héten a következő névnapok lesznek: (ma) Erzsébet, hétfőn: Jolán, kedden: Olivér, szerdán: Cecília, csütörtökön: Kelemen, pénteken: Emma, szombaton: Katalin – Isten éltesse a nevek viselőit!

2023. november 12., évközi 32. vasárnap

  1. Jövő vasárnap a szentmiséken Szent Erzsébet-kenyeret adunk a résztvevőknek. A szentmisék perselyadományait a Katolikus Karitász céljára a központba küldjük.
  2.  A Zárdakápolnában visszavezetjük a szentségimádást, minden csütörtökön 14.00 órától a szentmiséig.
  3. Mocorgós mise lesz jövő vasárnap a Millenniumi Teremben délután 4 órakor.
  4. A héten megkötjük a bontási munkálatokra a szerződést a PROBAU-TRANS Kft-vel. A templomudvar északi része és a szentély mögötti rész, valamint a glória épület udvara és kertje munkaterület lesz. Az altemplomhoz védett járót biztosítunk. A templom és a plébánia épület közötti nagykapun lehet majd autóval közlekedni, de kérjük, hogy a szentmisére érkezők vasárnap és szombaton az ITC és a Szakszervezeti székház templom előtti részét használják. A plébánia udvart fenntartjuk a plébánia autóinak a parkolására, és a közlekedést a plébánia udvarra, a Környezetvédelmi Hatóság épülete és a plébánia közötti nagykapun bonyolítjuk – terveink szerint.
  5. A karácsonyi pásztorjátékra várjuk a gyermekek jelentkezését! A 08:30-as szentmise után a Tanács Teremben lehet feliratkozni. A többi szentmise után a sekrestyében, az előre elkészített táblázat kitöltésével.
  6. Már most hirdetjük, hogy az ádventi lelkigyakorlat templomunkban december 3. vasárnapján, december 16-, 17- és 18-án (szombat, vasárnap és hétfőn) lesz. A szentmisét és a szentbeszédeket Gulyás Zsolt encsi plébános úr fogja tartani
  7. Akik ezévben az egyházfenntartói járulékukat még nem rendezték, szeretettel kérjük, hogy tegyék meg: személyesen, csekken vagy átutalással is lehetséges. A számlaszám a plébánia honlapján található.
  8. Jövő évtől a Zárdakápolnát is megnyitjuk házasságkötés céljára. A városháza anyakönyvvezetői termétől jól megközelíthető azok számára, akik nem nagy létszámú esküvőt rendeznek. Ötven-hatvan személy kényelmesen elfér ott. Minden miskolci plébánia számára fel kívánjuk ajánlani a lehetőséget.

2023. október 29., évközi 30. vasárnap

  1. Az elmúlt vasárnapi missziós perselygyűjtés eredménye: 436.095 forint lett, melyet továbbítottunk a központi hatóságnak. Isten fizesse meg nagylelkű adományaikat!
  2. Kedden véget ér október hónapja, az esti szentmise előtt 17.50-kor a hónap utolsó közös rózsafüzérét végezzük a Mindszenti templomban. Aki teheti, jöjjön el a közös imádságra.
  3. November elsejével, minden hétköznap az esti szentmisét azokért az elhunytakért ajánljuk fel, akiknek neveit ráírják egy kis cédulára, és egy borítékban tetszőleges összeget mellékelve visszahozzák, és a sekrestyében, vagy az irodában leadják. Aki nem tud mellé tenni összeget, de felírja szerettei nevét, annak a szándékára is végezzük a szentmisét. A cédulát és a borítékot a szentmise végén elviheti, aki még nem vitt. A szentmisét attól a naptól számítjuk, amikor visszakerül a boríték, melyet az oltárra helyezünk.
  4. November 1-jétől 8-áig, a tisztítóhelyen szenvedő lelkek számára teljes búcsú nyerhető. A feltétel: szentgyónás (ha szükséges), szentáldozás, temető- vagy templomlátogatás, ott imádkozzuk el a lelkek javára a Miatyánkot, Üdvözlégyet és a Hiszekegy imádságot! Azért, hogy a teljes búcsú elnyerhető legyen, Mindenszentek ünnepén és Halottak napján a szentmisék alatt gyóntatás lesz!
  5. Mindenszentek napja, főünnep. Szentmise a Mindszenti templomban: 7, 10, és 18.30., a Zárdakápolnában: 17.00-kor lesz. Délután 3 órakor a mindszenti és a sajóbábonyi temetőben temetői szertartást végzünk. Kérjük, vegyenek részt a temetőkeresztnél a szertartáson! Aki a temetőben szeretné hozzátartozója sírját megszenteltetni, ott helyben is kérheti a szertartást végző paptól, vagy itt a sekrestyében jelezze előre. Mindenszentek este ünnepélyes, lucernáriumos szentmise lesz a Mindszenti templom elhunyt lelkipásztoraiért és híveiért.
  6. Jövő vasárnap az Újdiósgyőri templom búcsúját tartják, Szent Imre tiszteletére. A búcsú előtti pénteken és szombaton az este 5 órakor kezdődő szentmisében lelkigyakorlatos szentbeszédekkel készülnek az ünnepre. A szentbeszédeket mindhárom nap Máthé Romuald bencés atya, a győri bencés gimnázium tanára tartja. Vasárnap, a szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik. Másnap, november 6-án szentségimádási napot tartanak. Minket a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit du. 13.00 órára várnak.
  7. A Fáy András gk. középiskolába hitoktatót keresünk. Aki tud olyan hitoktatóról, akinek szabad kapacitása van, kérjük, jelentkezzen a Mindszenti plébánián, illetőleg Juhász Ferenc plébánosnál.
  8. Ma este 16.30-kor, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szervezésében őrtüzet gyújtanak a Kálvárián, a Székely Autonómia Napja alkalmából. Szerte Erdélyben és a Kárpátmedencében felgyulladnak a tüzek, az egység és a magyarok összetartozása jeléül. Hívnak és várnak mindenkit.

2023. október 22., évközi 28. vasárnap

  1. Október 23-án (hétfőhöz egy hétre) a szentléleki pálos kolostor romokhoz egyéni- és csoportos zarándoklat indul. Gyülekezés 10.00 órakor, a 15-ös busz Garadna-állomás megállójánál, az Erdei Vasút végállomásánál. A kolostorrom falainál 14.00 órakor szentmise kezdődik Kapisztrán Szent János tiszteletére. A zarándoklat szervezője Molnár Attila kórházlelkész.
  2. Október 29-én vasárnap hajnalban, 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat. Magyarán többet alhatunk egy órával.
  3. Mindenszentek délutánján, 3 órakor a Mindszenti temetőben és a sajóbábonyi temetőben, temetői szertartást végzünk az összes megholtért, a temető keresztnél. Kérjük a Kedves testvéreket, a halottakért végzett szertartás végzése idején jöjjenek a temetőkereszthez. Aki szeretne sírszentelés végeztetni, kérjük jelezze a sekrestyében, vagy ott helyben, aszertartást végző lelkipásztornál.
  4. Mindszenti templomban, novemberben, minden hétköznap este fél 7-kor szentmisét mondunk az összes megholtért. Azokért ajánljuk fel, akiknek neveit felírják egy cédulára, és az e célra szánt adománnyal együtt, borítékba zárva leteszik az oltár elé, vagy leadják a sekrestyében. Ezt, november hónap bármely napján megtehetik. A szándékot a cédula leadásának napjától végezzük. A templom hátsó padjánál az asztalon található a boríték benne a cédula. Természetesen annak a szándékára is elvégezzük a szentmisét, aki a borítékba nem tud adományt tenni, de a cédulára fölírja a neveket és visszahozza azt (A Zárdakápolnában a sekrestyében vehető fel a boríték).
  5. Az Újdiósgyőri Szent Imre templom búcsúját november 5-én vasárnap tartják a 11 órai szentmise keretében. Búcsú előtti pénteken és szombaton is, az este 5 órakor kezdődő szentmisében a szentbeszédeket Máthé Romuald, a győri bencés gimnázium szerzetes tanára tartja. A szentség imádási napot november 6-án hétfőn tartják; minket, a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit du. 13 órára várnak.

2023. október 15., évközi 27. vasárnap

  1. Október 17- én kedden, 17 órakor a Hősök terén a békéért imádkoznak a történelmi egyházak vezetői, így Orosz Atanáz gk. megyés püspök, Juhász Ferenc pasztorális helynök, Pásztor Dániel rf. püspök, Markovics Zsolt főrabbi, Buday Barnabás evangélikus esperes – a miskolci önkormányzattal közös szervezésben. Szeretettel kérjük a kedves híveket vegyenek részt a közös imádságon, a világban zajló háborús konfliktusok mielőbbi megszűnéséért.
  2. Mához egy hétre a missziók javára gyűjtjük a perselyadományokat.
  3. Október 23-án (hétfőhöz egy hétre) a szentléleki pálos kolostor romokhoz egyéni- és csoportos zarándoklat indul. Gyülekezés 10.00 órakor, a 15-ös busz Garadna-állomás megállójánál, az Erdei Vasút végállomásánál. A kolostorrom falainál 14.00 órakor szentmise kezdődik Kapisztrán Szent János tiszteletére. A zarándoklat szervezője Molnár Attila kórházlelkész.
  4. Októberben az esti szentmisék előtt rózsafüzér imádságot mondunk.

2023. október 8., Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

  1. Ma este 17.00 órakor, a Zárdakápolna búcsúi szentmiséje lesz, Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A szentmisét Buda Péter teológiai tanár, az egri szervita templom kanonok-plébánosa mutatja be. A kápolnában újonnan elhelyezett pécsi Zsolnay gyár által, a múlt század 20-as éveiben készített stációk is megáldásra kerülnek. (A 100 éves majolikák Apáti Abt Sándor és Mack Lajos pécsi kerámikusok művei.)
  2. Hétfőn (holnap) napközben a Mindszenti templom zárva lesz, a szentmisék azonban a szokott időben meg leszenek tartva.
  3. Október 11-én, szerdán ünneplik a Miskolc-Vasgyári templom felszentelését. Ezen a napon szentségimádást tartanak, az esti 18.00 órai szentmisével bezárólag. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit du. 13-órára várják.
  4. Október 12-én, csütörtökön a Miskolci esperesi kerület őszi gyűlését tartja Szirmabesenyőn. A szentmise délelőtt 9 órakor kezdődik utána tanácskozás a plébánián.
  5. Október 13-án, pénteken a hittanos gyermekek részvételével imádkozzuk a rózsafüzért a Mindszenti templomban. A gyülekezés pénteken 17:30-tól a templom udvarán. Kérjük azokat a felnőt testvéreket, akik rózsafüzért tudnak ajándékozni, hozzák el valamelyik esti rózsafüzér imádságra. Az így összegyűjtött rózsafüzéreket a gyerekek között osztjuk ki, október 13-án, pénteken.
  6. Szintén október 13-án pénteken, Rosa Mystica imadélután lesz a Zárdakápolnában! Gáspár Mátyás címzetes apát-kanonok, ajaki plébános a Rosa Mystica imamozgalom Kelet-magyarországi képviselője, október 13-án a Zárdakápolnában szentségimádást vezet, 15.00 órától 17.00 óráig. A szentségimádásban a Szent Kamill Leányai szerzetesközösség (betegápoló női rend) magyarországi tagjai együtt imádkoznak a hívekkel, a Rosa Mystica zarándokszobor jelen-létében. 17.00 órától szentmise, melyet főtisztelendő Gáspár Mátyás atya mutat be. A szentségimádás alatt a gyónási lehetőség biztosított.
  7. Október 14-én, a Miskolc Mindszenti Kolping család 30 éves fennállását ünnepli. Az ünnepi szentmisét szombaton délelőtt 10 órakor tartják, a Mindszenti templomban.
  8. Ugyancsak október 14-én, szombaton, a Ferences Világi Rend Maximilián Kolbe Régió lelkinapját tartják a Minorita templomban. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a 10.00 órakor kezdődő szentmisére, majd az azt követő zsolozsmázásról szóló előadásra, melyet Barsi Balázs ferences atya fog tartani!
  9. Jövő vasárnap „Mocorgós szentmise” lesz 16.00 órakor, a Zárdakápolnában pedig a 17.00 órai szentmisén, a kármelita lelkiség követői, megemlékeznek Avilai Szent Terézről.

2023. szeptember 24., évközi 25. vasárnap

  1. Hittan órák a plébánián szeptember 29-én pénteken kezdődnek. De nem a meghirdetett rendben, hanem: az elsőáldozásra készülőknek: pénteken du. 16.00-kor, a bérmálkozóknak 17.00 órakor lesz a hittan. Az elsőáldozóknak szombaton délelőtt 9 órakor is tartunk felkészítő foglalkozást, azok számára, akik pénteken nem tudnak eljönni. Most szombaton a ministráns találkozó miatt ez nem lesz megtartva.
  2. Szeptember 29-én az Egri Bazilika búcsú ünnepe. Az egyházmegye legfőbb temploma ünnepén lélekben vegyünk mi is részt, a Szent István Rádió közvetítése által.
  3. Szeptember 30-án szombaton minisztráns találkozó lesz Egerben, a bazilikában. A Miskolci minisztránsok egy közös autóbusszal indulnak a Mindszenti templom elől, reggel 8 órakor.
  4. Rózsafüzér imádságot kezdünk október 1-jétől minden este, a szentmise előtt, 17.50-kor. Október 7-én Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, az esti szentmise előtt, nemzetközi rózsafüzér imádságot végezünk. Keressük azokat a Miskolcon élő katolikus híveket, akiknek az anyanyelvük nem magyar. Várjuk a szlovák, német, portugál, spanyol, orosz, ukrán, román, lengyel vagy bármely más anyanyelvű katolikusok jelentkezését, akik egy tized elmondásával bekapcsolódnak ebbe az imába. A sekrestyében vagy Thiago atyánál lehet jelentkezni.
  5. Október 8-án, vasárnap lesz a Zárdakápolna búcsúja, a szentmise 5 órakor kezdődik, a miséző és szónok: Buda Péter kanonok, az egri servita templom plébánosa, teológiai tanár lesz.
  6. Ma este (24-én) 17.00 órakor a Miskolci Nemzeti Szinházban az Ars Sacra Festivál Gálaestje lesz. A belépés ingyenes mindenkit szeretettel várnak.
  7. A héten szerdán Páli Szent Vince emléknapja, gondoljunk imádsággal a szent Vince szeretetszolgálat munkatársaira. Pénteken Szent Mihály és a főangyalok ünnepe.

2023. szeptember 17., évközi 24. vasárnap

  1. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek pénteken este a Kálvária búcsún, és azoknak, aki munkájukkal segítették a szép ünnepet.
  2. Tegnap elkezdődött Miskolcon is az Ars Sacra fesztivál. Ennek részeként templomunkban ma, a 10 órai szentmise után rövid zenés templom bemutatót tart Mustos Péter.
  3. Ma délután 4 órakor lesz a Mocorgós mise, melyet Thiago atya tart minden hónap 3. vasárnapján.
  4. Egyházközségünkből három fiatal elvégezte a Mustármag Ifjúsági Vezetőképzőt Egerben. Gratulálunk Sáry Veronikának, Fodor Andrisnak és Ernes Csabának, akik oklevelüket az egri bazilikában szombaton vették át.
  5. A plébániai hittant szeptember 29-én, pénteken kezdjük. A bérmálkozásra készülőknek pénteken 16.00-kor (Péter Vilmos atya tartja), az elsőáldozásra készülőknek pénteken 17.00-kor, és akinek nem jó ez az időpont, annak szombaton 9.00 órakor (Thiago atya tartja). Ministráns foglalkozás szombaton délelőtt 10.00 órakor lesz. Felnőttek számára is hirdetünk szentségi fölkészítést. A sekrestyében, vagy az irodán jelezzék, hogy Péter Vilmos atya felvehesse a kapcsolatot az érdeklődőkkel.
  6. Akik a jövő esztendőben szeretnének templomunkban házasságot kötni, már jelentkezhetnek a plébániai irodában, hogy a házassági időpontot, illetőleg a jegyes oktatás alkalmait kellő időben tervezni lehessen.
  7. Szent Mihály napján szeptember 29-én, pénteken, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola kápolnáját ünnepélyesen megáldjuk. Ternyák Csaba érsek atya rendelkezése alapján az iskola védőszentje ezentúl Szent Mihály főangyal. Az ünneplést és a megáldást Tóth István főesperes úr vezeti.
  8. Október a rózsafüzér imádkozás hónapja, október 7-én Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, az esti szentmise előtt, nemzetközi rózsafüzér imádságot végezni. Keressük azokat a Miskolcon élő katolikus híveket, akiknek az anyanyelvük nem magyar. Várjuk a szlovák, német, portugál, spanyol, orosz, ukrán, román, lengyel vagy bármely más anyanyelvű katolikusok jelentkezését, akik egy tized elmondásával bekapcsolódnak ebbe az imába. A sekrestyében vagy Thiago atyánál lehet jelentkezni.
  9. A templom mögötti garázsok, a Glória udvarán levő melléképületek és a két terület közötti falszakasz bontásához keresünk vállalkozókat, akik a munkálatokra árajánlatot adnak. Három ajánlat szükséges. A munkálatok bármikor kezdhetők.
  10. Csütörtökön Szent Máté apostol, szombaton Szent Pió atya ünnepe, jövő vasárnap pedig az Elvándorlók és menekültek világnapja lesz.