Ma pünkösd ünnepe van, köszönjük meg a Szentlélek eljövetelét, és azt, hogy betölti ma is lelkünket!
Pünkösd hétfőn a Mindszenti templomban reggel 7-, délelőtt 10- és este fél 7-kor lesz szentmise, Selyemréten este fél 6-kor.
Pünkösd vasárnapjával visszatérünk az Úrangyala imádsághoz, tehát már nem a Mennynek Királyné Asszonyát imádkozzuk.
Köszönetet mondunk a bérmálás, és a templom tér megáldása ünnepségen való részvételükért. Az énekkarnak különösen is köszönjük a szép énekeket.
Jövő vasárnap tartjuk Sajóbábonyban a templombúcsút Szentháromság tiszteletére du. 4 órakor.
Ugyancsak jövő vasárnap tartják Görömbölyön a Szentháromság búcsút, a de. 11 órakor kezdődő szentmisét Barta Márton káplán atya mutatja be. Ezenkívül két egyházközségben is bérmálás lesz. Szent Anna templomban 11.00 órakor kezdődik, az Avas-déli templomban 12.00 órakor.
Szomorúan tudatjuk, hogy az elmúlt hét szerdáján Kovács Tamás atya tragikus hirtelenséggel a Verpeléti plébánián 51 éves korában elhunyt. Tamás atya 2006-tól 2008-ig a Mindszenti plébánián káplánként szolgált. Imádkozzunk lelki üdvéért! Temetési miséje május 28-án csütörtökön lesz 10.00-kor Verpeléten, a temetése pedig Jászfényszarun aznap délután 13.00-kor.
Befejeződött Bélapátfalván az apátsági templom felújítása. A felújítás utáni ünnepélyes megáldását május 30-án, szombaton a 10.30-kor kezdődő szentmise keretében végzi Ternyák Csaba érsek úr. Az Egri Főegyházmegye papságát és az egyházmegye híveit várja szeretettel.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.