2021. július 18., évközi 16. vasárnap

  • Jövő vasárnap a Szent Anna plébánia búcsúját tartják. Délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Kozma Imre atya, Irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója tart. Előtte szombaton szentségimádás, a Mindszenti templom híveit 13:00 órára várják.
  • Szintén jövő vasárnap délután 16:00 órakor lesz a Vasgyári templomban Kővári Dávid Kistestvér ezüstmiséje.
  • Augusztus 1-jén a Mindszenti templomban a fél 12-es szentmisén megemlékezünk a Roma Holokauszt áldozatairól. A szentmise után Burai Laura és Kun Alexandra csellóművészek rövid emlékkoncertet adnak a templomban, majd ezt követően, a Roma Holokauszt emlékmű felavatása lesz a Kálvária alsó végében, a Múzeumi építkezés előterében.
  • Ugyancsak augusztus 1-jén este 6 órakor kezdődik az Eszterházi Károly Katolikus Egyetem alapító ünnepsége Egerben, ünnepi koncerttel.
  • Az általános feloldozásra adott engedély július 14-ével megszűnt. Aki korábban általános feloldozásban részesült ilyen formán, annak a következő egyéni gyónásában ezt meg kell említenie.
  • Augusztus 1-jétől fokozatosan visszavezetjük a szentmisékhez kapcsolódó templomi gyóntatást is.
  • Augusztus 15-éig még lehet jelentkezni az Egri Hittudományi Főiskolára: katekéta-hittanár szakra (3 éves képzés) és pedagógus diplomával rendelkezőknek hitoktatói szakirányú képzésre (2 félév).
  • Ez Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet ősszel ismét képzést indít, világi lelkipásztori kisegítők felkészítésére. Azokat a személyeket hívja az Érsek Úr, akik 30 és 60 év között vannak, hitben és erkölcsben fedhetetlenek, és készséggel vállalkoznak ilyen szolgálatra. A templomi áldoztatástól a beteglátogatásig, a felolvasástól, a szentség-kiszolgáltatásban nyújtott segítségig, széles körben nyílik lehetőség az ő szolgálatukra a képzés után.
  • Az Érsek főpásztor július 16-ával a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola igazgatójává Csík Tibor tanár urat nevezte ki. Gratulálunk, és Isten segítségét kérjük számára, valamint Szent Imre az ifjúság védőszentje és Szent Gellért a katolikus nevelés védőszentje közbenjárását!
  • Augusztus 16-ától 19-ig Hivatásgondozó Lelkigyakorlat lesz Egerben, az Érseki Papnevelő Intézetben. A 14. évüket már betöltött fiúk jelentkezését várják. Felső korhatár nincs.