2021. július 25., évközi 17. vasárnap

  • Ezentúl, július 4. vasárnapján – Szent Anna és Joachim ünnepéhez közel –, a nagyszülők és idősek emléknapját tartja a katolikus egyház, Ferenc pápa ez év februárjában hozott rendelkezése alapján. Ezt az ünnepet a mai vasárnapon tartjuk.
  • Jövő vasárnap a Roma Holokauszt 77. évforduló emlékére fél 12-kor, szentmisét mutatunk be a Mindszenti templomban, utána rövid koncert lesz, majd a romaholokauszt emlékmű felavatása a Kálvária-domb aljában.
  • A Minoritáknál a szokásos Porciunkula búcsút jövő vasárnap és hétfőn tartják. Két napos szentségimádással ünnepelnek. Minket, a Minszenti templom híveit vasárnap 15:00 és 16:00 óra között várnak. Az ünnepi szentmise mindkét napon este 6 órakor kezdődik és Lakatos István minorita celebrálja.
  • Szeptember 5 és 12 között, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus napjaiban szeretnénk közös autóbusszal részt venni az ünnepségen a Mindszenti Templom hívei, különösen a záró szentmisén, ahol a Ferenc pápával együtt ünnepelhetünk. Akik eljönnének, azok születési adataikkal és névvel iratkozzanak fel a sekrestyében. Fontos lenne, hogy minél többen menjünk.
  • A jövő héten még délelőtt tart nyitva a plébánia iroda, augusztusban azonban már visszaáll a délelőtt-délutáni nyitva tartás.
  • Jövő vasárnap fogjuk kihirdetni a gyónási lehetőséget. Tervek szerint vasárnaponként minden szentmisén a templomban, hétköznap pedig: csütörtök-, péntek- és szombaton az esti szentmise előtt fogunk gyóntatni a tanácsteremben.
  • Csütörtökön Szent Márta, szombaton Loyolai Szent Ignác ünnepe lesz.