2021. július 11., évközi 15. vasárnap

  • Hála Istennek, a gyerekek épségben és élménygazdagon visszatértek az abádszalóki táborból. Köszönjük a szervezés és a lebonyolítás feladatait a hitoktatóknak és a kolping családnak!
  • Július 16-án, pénteken 17:00 órakor a Kármelben, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét tartják, Vörös András kármelita tartományfőnök ünnepi beszédével, előtte 16:00 órától szentségimádás lesz. Azért, hogy hívek minél nagyobb számban részt vehessenek a búcsúi szentmisén, a Zárdakápolnában aznap elmarad a szentmise. Mint tudják, a karmeliták csökkenő létszáma miatt, a kápolnájukat felkínálták az egyházmegyéknek megvételre. Kézenfekvő volt, hogy a Görögkatolikus Egyházmegye megvásárolta az épületet, és hasznosítani fogja. Reményeink szerint azonban, a Karmel-búcsút továbbra is megtartják, hogy a Kármelhegyi Boldogasszony tisztelői ne nélkülözzék ezt az ünnepet.
  • A Szent Ferenc Kisnővérei közössége az elmúlt napokban káptalant tartott, amelyen vezetőjüket is megválasztották. Újabb három évre, Mónika nővér lett az elöljáró. Gratulálunk, és a Jóisten sok kegyelmét kívánjuk! Imádságunkkal segítjük mind az Ő, mind pedig a Közösség munkáját és törekvéseit!
  • A nyári időszak miatt már most hirdetjük, hogy Kővári Ferenc Dávid testvér a Szent Ferenc Kistestvérei közösség tagja, július 25-én, két hét múlva, vasárnap tartja pappá szentelésének 25. évfordulóját a Vasgyári templomban. Az ezüstmise délután 4 órakor kezdődik.
  • A múlt vasárnapi Péterfillér gyűjtés eredményeként 274.680,- forintot küldünk el Egerbe, az egyházmegye központjába. Isten fizesse meg nagylelkű adományaikat!
  • A plébánia iroda csak délelőtt van nyitva, 9 és 12 óra között.
  • Továbbra is keresünk plébániai gondnokot, teljes állásban, ha szükséges lakhatással, valamint temetői munkatársat, sírásás- és temető rendben tartás céljából.