Jövő vasárnap a Szent Anna plébánia búcsúját tartják. Délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Kozma Imre atya, Irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója tart. Előtte szombaton szentségimádás, a Mindszenti templom híveit 13:00 órára várják.
Szintén jövő vasárnap délután 16:00 órakor lesz a Vasgyári templomban Kővári Dávid Kistestvér ezüstmiséje.
Augusztus 1-jén a Mindszenti templomban a fél 12-es szentmisén megemlékezünk a Roma Holokauszt áldozatairól. A szentmise után Burai Laura és Kun Alexandra csellóművészek rövid emlékkoncertet adnak a templomban, majd ezt követően, a Roma Holokauszt emlékmű felavatása lesz a Kálvária alsó végében, a Múzeumi építkezés előterében.
Ugyancsak augusztus 1-jén este 6 órakor kezdődik az Eszterházi Károly Katolikus Egyetem alapító ünnepsége Egerben, ünnepi koncerttel.
Az általános feloldozásra adott engedély július 14-ével megszűnt. Aki korábban általános feloldozásban részesült ilyen formán, annak a következő egyéni gyónásában ezt meg kell említenie.
Augusztus 1-jétől fokozatosan visszavezetjük a szentmisékhez kapcsolódó templomi gyóntatást is.
Augusztus 15-éig még lehet jelentkezni az Egri Hittudományi Főiskolára: katekéta-hittanár szakra (3 éves képzés) és pedagógus diplomával rendelkezőknek hitoktatói szakirányú képzésre (2 félév).
Ez Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet ősszel ismét képzést indít, világi lelkipásztori kisegítők felkészítésére. Azokat a személyeket hívja az Érsek Úr, akik 30 és 60 év között vannak, hitben és erkölcsben fedhetetlenek, és készséggel vállalkoznak ilyen szolgálatra. A templomi áldoztatástól a beteglátogatásig, a felolvasástól, a szentség-kiszolgáltatásban nyújtott segítségig, széles körben nyílik lehetőség az ő szolgálatukra a képzés után.
Az Érsek főpásztor július 16-ával a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola igazgatójává Csík Tibor tanár urat nevezte ki. Gratulálunk, és Isten segítségét kérjük számára, valamint Szent Imre az ifjúság védőszentje és Szent Gellért a katolikus nevelés védőszentje közbenjárását!
Augusztus 16-ától 19-ig Hivatásgondozó Lelkigyakorlat lesz Egerben, az Érseki Papnevelő Intézetben. A 14. évüket már betöltött fiúk jelentkezését várják. Felső korhatár nincs.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.