2020. október 18., évközi 29. vasárnap

  • A héten csütörtökön, október 22-én, 16:00 órakor a diósgyőri templomkertben Szent II. János Pál pápa szobrát leplezik le, a róla elnevezett tér – és a templom között. Tervek szerint Ternyák Csaba érsek úr végzi az ünnepi ceremóniát, melyre várják a kedves híveket is.
  • Október 23-án pénteken, 12:00 órakor a Bükkszentléleki kolostoromnál, ünnepi szentmise lesz a hazáért, melyre szintén várják a kedves híveket. Gyalog, busszal és kisvonattal közelíthető meg. A főcelebráns Csóka János pálos szerzetes lesz.
  • Október 24-e szombatról vasárnapra virradóan 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órát. Vélhetően ez lesz az utolsó óraátállítás, mert az EU úgy döntött, hogy megszűnteti a változtatásokat.
  • Október 25-én, jövő vasárnap tartják a székely autonómia napját, amely alkalmával határtüzeket gyújtanak. Ebben az esztendőben Miskolcon is meggyújtják ezt a tüzet a Kálvárián du. 4 órakor. Az egy órás megemlékezéssel csatlakoznak ehhez a székely gondolathoz miskolciak is, a történelmi egyházak lelkipásztorainak tervezett részvételével. Ebben az esztendőben a járvány sok akadályt gördített a testvéri látogatások elé, úgy gondoltuk, tűzgyújtással fejezzük ki összetartozásunkat a határainkon túl élő székelységgel.
  • Az egyházközségi képviselőtestület tagjait várjuk egy kávéra, vagy teára a 10 órai szentmise utána a Millenniumi Terembe!
  • Október 20-án kedden: szent Vendel, szerdán: Boldog IV. Károly, csütörtökön: Szent II. János Pál pápa emléknapja lesz. Pénteken: október 23-án Kapisztrán Szent János emléknapja, és nemzeti ünnep (ezen a napon nincs böjt!)