2022. október 23., évközi 30. vasárnap

  • Jövő héten pénteken a hittanos gyermekek szüleinek szülői értekezletet tartunk. A bérmálkozásra készülőknek 15:45-kor, az első áldozásra készülőknek 16:15-kor.
  •  Október 29-én, jövő szombaton 10 órakor szavalóverseny lesz a Tudományos Akadémia székházában, az Erzsébet téren. A verseny fővédnöke Dr. Fábry Kornél atya.
  • Jövő szombaton, 11 órakor lesz Meleg Attila református lelkipásztor beiktatása a belvárosi református templomban.
  • Ugyancsak jövő szombaton, 15 órakor Mocsolyás határában, a térség legnagyobb méretű Mária szobrát állítják föl, és áldják meg. A szobor “Mária betegek gyógyítója” elnevezése jelzi, hogy sok betegségünkkel a Szűzanya segítségét is kérhetjük. A szobor mérete a talpazattal együtt közel 8 méter.
  • Jövő vasárnap délután 4 órakor a Civil Összefogás Fórum szervezésében őrtüzet gyújtanak a Kálvárián.
  • Október utolsó hete kezdődik, kérjük a kedves híveket, jöjjenek a rózsafüzér imádkozására, melyet az esti szentmise előtt tartunk.
  • Mindenszentek délutánján a Mindszenti és a Sajóbábonyi temetőben is 3 órakor kezdődik a szertartás a temetőkeresztnél. A Mindszenti templomban az esti fél 7-es szentmisét az összes megholtért mutatjuk be november 1-jén.