A héten, június 16-án csütörtökön, a Szent Rita Óvoda záró szentmiséje lesz a Mindszenti templomban fél 5-kor.
A június 17-én, pénteken pedig a Vörösmarty katolikus általános iskola tanévzáró szentmiséje lesz, délelőtt 10 órakor a felső tagozatos tanulóknak, délután 3 órakor pedig az alsó tagozatosaknak. Pénteken, az esti szentmise előtt Jézus szíve litániát imádkozunk.
Szombaton papszentelés lesz az egri bazilikában. Ternyák Csaba érsek atya pappá szenteli az Egri Érseki Papnevelő Intézet három diakónusát, Hágen Pál Tamást, Kerekes Gábort és Péter Vilmost; valamint a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium három diakónusát, Herbst Ádámot, Carlos Sirer Melist (Karlosz Szírer Melisz) és Michele Gervasoni-t (Mihéle Dzservazóni). A szentelést a Szent István televízió Youtoube csatornán és a rádió élőben közvetíti.
Jövő vasárnap Úrnapja lesz, szentségi körmenettel. Kérjük az elsőáldozó kisfiúkat és kislányokat, hogy virágszirom hintésre jöjjenek el a 10 órai szentmisére. A szüleiket és a kedves híveket pedig kérjük, aki teheti, hozzon egy kis edényben virágszirmot. A fél 12-es szentmise jövő vasárnap elmarad.
Hirdetjük, hogy templomunk búcsúját 3 hét múlva, július 3-án tartjuk, az ünnepi szentmisét Lóczi Tamás sátoraljaújhelyi esperes-plébános celebrálja.
Péter és Pál napján, június 29-én, szerdán este is ünnepi szentmisét tartunk, Péter és Pál tiszteletére. Tervezzük, hogy minden esztendőben a Péter-Pál napi esti szentmisét is ünnepi formában tartjuk, amelyre olyan miséző lelkipásztort hívunk, aki közel áll a Mindszenti hívekhez. Ez évben főtisztelendő Nagy Krisztián atya, egyházközségünkből származó lelkipásztor lesz a meghívott miséző és szónok. A szentmise után a Millenniumi Teremben bemutatjuk az Érsek Úr által elfogadott és jóváhagyott, templomudvar és parkolótér látványterveit azok számára, akik itt tudnak maradni.
Köszönetet mondunk az elsőáldozás-, a bérmálás- és az egész tanévi hitoktatás munkájáért a hitoktatóknak, a templomi ünnepségek és ünnepi köszöntések, valamint a előadott színjátékok szolgálatának megszervezéséért Hoskó Orsolya igazgatónőnek és Csík Tibor igazgató úrnak és minden kedves szülőnek! (A fél 9-es szentmise után a gyerekek szokásos jutalmazása lesz, kérjük ne menjenek haza mindjárt!)
Hétfőn Páduai Szent Antal, szerdán Árpád-házi Boldog Jolán emléknapja lesz.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.