2022. december 4., Advent 2. vasárnapja

  1. A Mindszenti Karitász közösség a szegények javára tartós élelmiszer adományt gyűjt december 4. és 11. között! Az adományokat a Millenniumi teremben lehet leadni, szeretettel kérjük adományaikat, a szegények javára!
  2. Szintén szeretettel kérjük adományaikat a karácsonyi templomi betlehem díszítéséhez; azok pedig, akik a templom díszítéséhez karácsonyfát tudnak adományozni, szíveskedjenek mielőbb jelezni a sekrestyében, vagy a plébánia irodán, hogy ha adományban is kapunk, akkor azt nem kell megvásárolni.
  3. A Mindszenti Plébánia és a Kolping Család folytatni szeretné a „Szállást keres a Szent Család” imakilencedet, amire befogadó családok jelentkezését várjuk december 8-ig a sekrestyében vagy a plébánia irodában. Az imakilenced december 14-én indul.
  4. A héten december 8-án Szeplőtelenfogantatás ünnepe lesz. Felhívjuk a figyelmüket, hogy ezen a napon nem tartunk rorátét, a reggeli szentmise 7 órakor kezdődik, majd 10 órakor és este fél 7-kor lesz még szentmise a Mindszenti templomban.
  5. Már most hirdetjük, hogy december 18-án, ádvent 4. vasárnapja délután a Szent István téren az ádventi koszorú negyedik gyertyáját Juhász Ferenc helynök és Veres Pál polgármester valamint Jernei Péter cserkészparancsnok fogja meggyújtani. Az ünneplés 16.00 órakor kezdődik, és a Fráter Gimnázium énekkara fog közreműködik. Kérjük, minél többen vegyenek részt az eseményen!