2021. szeptember 5., évközi 23. vasárnap

  1. A hét minden napján az Eucharisztikus Kongresszussal együtt élve este 5 órától kitesszük az Oltáriszentséget imádásra. Aki teheti térjen be a Mindszenti templomba!
  2. A Duna televízió közvetíti a hét legfontosabb kongresszusi eseményeit. Legalább így kapcsolódjanak be a Kedves Testvérek!
  3. Jövő vasárnap (szeptember 12-én) elmarad a fél 12-es szentmise a Mindszenti templomban.
  4. Sajóbábonyban is elmarad a jövővasárnapi szentmise, helyette szombaton lesz este 6 órakor.
  5. Kálvária búcsút szabadtéri szentmise keretében szeptember 14-én, kedden délután 17.00 órakor tartjuk, Szent Kereszt Felmagasztaltatása ünnepén, a Páterrock és a Mindszent Karizma Közösség közreműködésével. A szentmise előtt szentségimádás és tanúságtételek, utána közbenjáró imádságok lesznek. A szentmise főcelebránsa Pater Szabó Ferenc József a gyöngyösi ferencesrendház házfőnöke lesz. A hűvös miatt célszerű lesz meleg ruhát vagy plédet hozni. Aznap este sem a Mindszenti templomban sem a zárdakápolnában nem lesz szentmise, hogy mindenki oda jöhessen.
  6. A kiadottól eltérően, ezentúl minden kedden 17.15 perckor tart a Szent Rita imacsoport imaórát, a plébánia tanácstermében.
  7. A Fráter gimnázium tehetséggondozó tanfolyamot indít 4. és 8. osztályos tanulóknak, magyarnyelv- és irodalom, valamint matematika tantárgyból. A foglalkozások szombatonként délelőtt fél 9 és 10.00 óra között lesznek szeptember 25-től folyamatosan. Jelentkezni a gimnázium titkárságán, telefonon vagy emailben lehetséges.
  8. 87 éves korában, hosszú és súlyos betegségben meghalt Seregély György, Seregély érsek úr öccse és publikációinak gondozója. Szentmiséje szeptember 16-án reggel 9 órakor lesz a Mindszenti templomban, utána szűk családi körben temetik.