2021. október 3., évközi 27. vasárnap

  • Október hónapot az Egyház a Rózsafüzér imádkozásának szenteli. A templomban minden nap este háromnegyed 6-kor (17:45), imádkozzuk közösen.
  • A Zárda kápolna búcsúját október 8-án (pénteken) délután 5 órakor tartjuk. A búcsúi misét és szentbeszédet Kakuk Ferenc érseki irodaigazgató tartja. Előtte du. 2 órától Szentségimádás lesz a szentmise kezdetéig. Azon a napon itt, a Mindszenten a rózsafüzér és az esti fél 7-es szentmise elmarad, hogy mindenki oda tudjon menni!
  • A Vasgyári templom október 8-án ünnepli a felszentelési évfordulóját. Egész napos Szentségimádást tartanak, minket, a Mindszenti templom híveit déli 12-re várnak.
  • Szent József éve alkalmából szeretnénk plébániai családinapot tartani október 16-án (szombaton). Várjuk a családokat (gyermekeket, szülőket, nagyszülőket) közös együttlétre, vidámságra, játékra, lelki gazdagodásra. Szeretnénk főző versenyre meghívni a szülőket, nagyszülőket. Ehhez szükségszerű a regisztráció, jelentkezni a sekrestyében, illetve plébánián lehet. Bővebb tájékoztatást és plakátot a későbbiekben adunk, addig is írjuk fel a dátumot a naptárunkba és jöjjünk el minél többen. Azokat külön is nagy szeretettel várjuk, ahol a Szent József szobor vendégeskedett.
  • Hamarosan elindul a Plébániai hitoktatás is. Kérem, jelentkezzenek a hitoktatókon keresztül azok, akik az idei tanévben szeretnének elsőáldozók, illetve bérmálkozók lenni.
  • A Miskolci Művészetek Háza Béke termében (2. em.) 7-én csütörtökön este 17:30-kor Tolvaly Ferenc Ignác útja c. magyar dokumentum film díszbemutatója lesz. Szeretettel várják az élet zarándokútját járó érdeklődő nézőket. A film, Szent Ignác nyomán, az élet igazi kalandját az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja 90 percben. Utána közönségtalálkozó és beszélgetés lehetősége a szerzőkkel.
  • Hétfőn Assisi Szent Ferenc, csütörtökön a Rózsafüzér Királynőjének, pénteken a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe lesz.