Szombatról vasárnapra elkezdődött a téli időszámítás. Hajnali háromról kettőre állítottuk az órát.
A héten, csütörtökön befejeződik az októberi rózsafüzér ájtatosság. Addig is minden este imádkozzuk a rózsafüzért, jöjjünk el minél többen!
Csütörtökön gyóntatási ügyeletet tartunk a Mindszenti templomban reggel 8:00 és délelőtt 10:00 óra között. Gondoljunk az elhunyt szeretteinkért végzett szentgyónásra és szentáldozásra is, a teljes búcsú elnyeréséhez.
November 1-jén, elsőpénteken, Mindenszentek parancsolt ünnepe lesz. Szentmise: 7:00, 10:00 és este 18:30-kor lesz templomunkban. (A Zárdában 17:00-kor). A Mindszenti temetőben, 17:30-kor elhunytjainkért halottak esti szertartás, majd azt követően, sírok megáldása.
Sajóbábonyban: Mindenszentek délutánján 15:00 temetői szertartás az összes megholtakért.
November 2-án, szombaton Halottaknapja: szentmise reggel 7 és este 18:30-kor lesz.
November 1-je és 8-a között teljes búcsú nyerhető elhunyt szeretteink számára. Azok ajánlhatják fel, akik imádságos lélekkel temetőt látogatnak, elvégzik szentgyónásukat, szentáldozáshoz járulnak és imádkoznak a Szentatya szándékára.
Az újdiósgyőri Szent Imre-templom búcsúja november 10-én, vasárnap lesz. Az ünnepi szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik. Előkészítő szentbeszédek lesznek a búcsú előtti pénteken és szombaton, az este 5 órakor kezdődő szentmisékben. A szentbeszédeket mindhárom napon Vízi János atya, az egri Bazilika káplánja tartja. A búcsúval kapcsolatos szentségimádási napot november 5-én, kedden tartják. A Mindszenti plébánia híveit 12:00 órára várják.
Egyházközségi képviselőtestület új tagjainak választása a jövő vasárnap jelöléssel kezdődik. A szentmiséről mindenki vigyen haza egy borítékot, amelyben egy lepecsételt üres lapot talál, erre írja rá az általa jelölni kívánt személyek nevét (maximum 15-öt), akiket képviselőtestületi tagnak javasol. Olyanok jelölhetők, akik betöltötték a 16. évüket és még nincsenek 70 évesek. A rá következő héten szombat délig adják le a javaslatukat a plébániai irodában, vagy a templomot őrző személynél a leragasztott borítékot. A képviselőtestület teljes létszáma 24 fő lehet. Hivatalból tagok: a lelkipásztorok, a kántor, a katolikus iskola vezetője és a szerzetes közösség vezetője, összesen 7 személy, őket nem kell jelölni. Továbbá a plébános által felkért személyek, az ő számuk a teljes létszámnak maximum az 1/3-a lehet. A hívek által javasolt nevekből az első 15 személy kerül a megválasztandók listájára, akikből a következő vasárnap ugyancsak a hívek megválasztják azokat, akik tagjai lesznek a képviselőtestületnek.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.