2018. december 2., Advent első vasárnapja

  • Ádvent első vasárnapja után a hétköznapokon szokásos módon tartjuk a roráte-miséket, reggel 6 órakor. Aki teheti vegyen részt ezen a korai szentmisén, ezzel is segítjük lelkünket ébren tartani a Megváltó érkezésére. A roráte-misék után a 7 órai szentmisét is megtartjuk.
  • December 3-án hétfőn délután 14:00 órától elkezdődik a Zárda Kápolnában a mindennapi szentségimádás. Aki teheti térjen be egy-egy órára, de akár néhány percre is. Minden hétköznap délután 17:00 óráig a kitett oltáriszentség előtt imádkozhatunk.
  • Ugyancsak hétfőn 17:00 órakor a hitoktatók hittana lesz a plébánián.
  • December 6-án csütörtökön reggel 8 órától 10 óráig gyóntatási ügyeletet tartunk a Mindszenti templomban.
  • December 7-én elsőpéntek lesz. A roráték alatt és után is gyóntatunk. Péntekenként azok a gyerekek akik részt vesznek a rorátén reggelit is adunk, hogy már innen mehessenek az iskolába. Kérjük a hitoktatók jelzését, hogy mennyi gyerekre számíthatunk.
  • December 7-én pénteken 16:30-kor Jótékonysági Koncert lesz a Mindszenti-templomban a Vörösmarty iskola udvarának felújítására.
  • December 8-án Szeplőtelenfogantatás ünnepe, Főünnep. a roráté után nem tartunk 7 órakor szentmisét, hanem délelőtt 10 órakor.
  • December 8-án szombaton este 19:00 órakor Böjte Csaba testvér a Művészetek Házában jótékonysági estet tart. Belépő: 2500 Ft.
  • December 9-én vasárnap a fél 9-es szentmisére aki eljön, az találkozhat a Mikulással (az az szent Miklós püspökkel is), és ha még nem töltötte be a 14. évét, azt a Mikulás meg fogja ismerni.
  • Ugyancsak jövő vasárnap 18:00 órakor a Minorita templomban ezüstmisét tartanak Pawel Cebula és Bogdan Adamczyk minorita atyák.
  • Plébániánk Karitász Csoportja december 9-től 16-ig várja a Kedves Hívek tartós élelmiszer adományait, melyek átadhatók a sekrestyében vagy a plébánia irodában. Ugyanakkor szívesen fogadunk tájékoztatást a plébániánk területén élő rászoruló családokról is.