2014. június 15., Szentháromság vasárnapja

1. A hét jeles ünnepei:

  • csütörtök: szent Romuald apát emléknapja
  • szombat: Gonzága szent Alajos szerzetes emléknapja
  • vasárnap: Krisztus szent Teste és Vére, Úrnapja Főünnep

2. Június 22-én, vasárnap lesz a Péter-fillér gyűjtés egyházunkban. Kérjük adományaikat erre a célra.

3. Ebben a hónapban kivételesen nem a 3. hanem a 4. vasárnapon (június 22-én) lesz 16 órakor a „mocorgós szentmise” a Millenniumi Teremben. Szeretettel várjuk elsősorban a kisgyermekes családokat.

4. Június 22-én vasárnap, Úrnapján a 10 órai szentmise után körmenet lesz. Kérjük segítsenek a szokott módon az úrnapi sátrak feldíszítésében. Új segítőket is szeretettel várunk. Ezenkívül kérjük, hogy a gyerekek, az ebben az évben első szentáldozáshoz járultak és természetesen minden gyermek, aki csak teheti, a 10 órai szentmisére jöjjön és a szentmise után tartandó körmeneten hintsen virágszirmokat az Oltáriszentség előtt. Segítsenek a sziromgyűjtésben is. A ½ 12 órai szentmisére jövő hívektől pedig azt kérjük, hogy jöjjenek most hamarabb, 11 órára a templomba és ők is vegyenek részt a körmeneten.

5. Mezőkövesden június 29-én, vasárnap lesz a hagyományos Szív búcsú a nagy körmenettel. A búcsút megnyitó előesti szentmisét – az egyházmegyei családtalálkozó záró szentmiséjeként – szombaton este 7 órakor Bíró László tábori püspök úr végzi. A szentmise után szentségimádás és virrasztás lesz a templomban. – Vasárnap de. 10 órakor az ünnepi szentmisét és utána a körmenetet Forrai Tamás atya, jezsuita tartományfőnök vezeti. Szeretettel várják a kedves híveket.

6. Templomunk búcsúja is június 29-én lesz. Az ünnepi szentbeszédet Mészáros Csaba dányi plébános atya fogja elmondani. Szeretettel várunk mindenkit erre a nagy ünnepünkre.

7. A Mindszent Kolping Család az elmúlt évekhez hasonlóan nyári HITTANTÁBORT szervez. A tábor ideje: 2014. június 30. (hétfő) – július 07. (hétfő). Helye: Abádszalók, Kolping-ház. Részletek az üvegajtón.

Szülői értekezletet tartunk, az Abádszalóki hittanos táborba jelentkezett fiatalok szülei részére, június 15-én, 15 órától a Plébánia Millenniumi Termében. Akik még nem adták le jelentkezésüket, és szeretnének részt venni a táborban, ott is jelentkezhetnek.

8. A Kálvária kápolnában június 15-én lesz az utolsó szentmise, azután a nyáron, szeptember elejéig nem lesznek szentmisék.

9. Megjelent a Miskolci Keresztény Szemle 38. száma. Interjú olvasható benne Dr. Ternyák Csaba egri érsek atyával, és olvasható Czakó István kanonok atya Pyrker érsekről írt életrajza is. Ára 300 forint.

10. A Plébánia természetkedvelő csoportja, kirándulást szervez 2014. június 21-én (szombaton) a Bükkbe. Találkozó: ¼ 9-kor a Plébánia udvarán! Mindenki hozzon magával enni-, innivalót, bérletet vagy 4 db. autóbuszjegyet.