Hittan tábor Abádszalókon 2013-ban

Nagy várakozással indult el kis csapatunk hétfő reggel a Mindszenti Plébániáról Abádszalók felé. A táborlakók többségének ez volt az első tábora. Így nem csoda, hogy izgalommal vágtak neki az egy hetes tábornak.

Abádszalóki tábor
A táborozók

Megérkezésünk után Németh István, ismertebb nevén Balu bácsi vezetésével mindenki elfoglalhatta szállását, a bátrabbak az udvaron verték fel sátraikat, míg a többiek a szobákat vették birtokba. Délután megtörtént az őrsvezetők és őrstagok kiválasztása, este pedig bemutatkoztak a gyerekek őrsönként. A tábor témája a hit éve volt. A tábor lelki vezetője Koós Ede atya volt, ő tartotta a szentmiséket és az előadásokat a gyerekek számára. Az előadások délelőttönként voltak, s ehhez kapcsolódóan,valamilyen feladatot kaptak előadás, rajz, rejtvény formájában. A gyerekek lelki fejlődése mellett voltak ügyességi feladatok, mint például akadályverseny, számháború. Délutánonként sokat beszélgettek a gyerekek, mind Ede atyával, mind pedig egymással. Így még jobban megismerték egymást és sok új barátság is kötetett. Jó volt látni, ahogyan a régi táborozók segítették a kisebbeket, jó kis csapattá alakultak. Jutott idő a pihenésre is. Délutánonként strandoltunk melyet, a gyerekek nagyon élveztek. Sikerült egy sétahajókázáson is résztvennünk, ahol a Tiszat-tó madárvilágának néhány példányát is láthattuk és egy gyönyörű naplementét is megcsodálhattunk. Hazafelé jövet pedig a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban tettünk egy sétát a Vízi Sétányon, majd megnéztük a nagy akváriumban az össze halfajtát, mely a Tiszában őshonos valamint egy 3 D-s filmet. Igazán tartalmas volt ez a tábor hiszen töltekeztünk lelkileg és szellemileg egyaránt. Hálát adhatunk a Jóistennek ezért a táborért!

Bialkó Mónika