Örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el.
A püspök ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják.

Mivel Balázst nem tudták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél.

A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak vagy paraszti huncutságnak lehetne nevezni. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte, de ezt túlélte. Végül Balázs püspököt lefejezték.

Szent Balázs napján (febr. 3.) két (régebben X, ma Y alakban összekötött) gyertyával adott áldás „torokbetegség és minden más baj” ellen.
Balázst Keleten már a 6. században a torokbaj ellen védő szentként tisztelték, s gyertyát ajánlottak föl gyógyulásukért. Nyugaton a 9. századtól tisztelik. A 12. században: tűntek föl a torokbaj ellen védő áldó könyörgések.
Magyarországon a 16. századtól ismerjük a gyertyaáldást és a balázsáldás könyörgését. A 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.

Könyörgés Szent Balázs püspök közbenjárásáért:

Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!

Krisztus Urunk különféle adományokkal segíti Egyházát, hogy a természetfölötti hit megnövekedjék bennünk. Ajándékai áradását kérjük közös imával:

• Adj, Urunk, új szenteket korunknak, akik közvetítik hozzánk irgalmas jóságodat.
• Add meg, Urunk, a gyógyulás ajándékát a testi betegségben sínylődőknek.
• Add, hogy a lélek egészségét is károsodás és törés nélkül őrizzük.
• Add meg a hősiesség ajándékát, hogy a szent vértanúk nyomát követhessük.
• Add, Urunk, hogy a szentek és vértanúk között kapjunk helyet az ítélet napján.

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.

Az adventi időszak egyik jelképe a koszorú a négy gyertyával, mely jelképezi az emberiség – az ószövetségi hagyomány szerinti négy évezredes – várakozását. Minden héten eggyel több gyertyát gyújtunk meg, s növekszik a fény. Közeledik a Világosság… Őrá várunk, adventi hittel. Szilárd reménnyel kérjük, szülessék meg bennünk is a Szeretet.

A várakozás nem semmittevés, unatkozás, hanem „áldott állapot”. Milyen gyönyörű lehetősége magyar nyelvünknek, hogy az új életet hordozó asszonyt, a várandós anyát – bármilyen „terhes” is legyen a szíve alatt hordozott magzat súlya – „áldott állapotban” lévő asszonynak mondja.

Az adventi idő a történelem „áldott állapotát” idézi fel bennünk. Azt a hatalmas készülődést hozza közénk, amely az ősevangéliumi ígéretektől kezdve a pátriárkákon és prófétákon át ott ég a megváltást várók szívében. Évezredek vajúdását sűrítjük össze ebben a négy hétben, hogy átéljük a reménységben élő ember boldogságát.

A várakozás „a reménység iskolája”. Annak megvallása, hogy nem vagyunk elegendők önmagunknak, életünk értelmét nem találjuk meg saját kis zárt rendszerünkben. Bennünket Ő éltet, Aki majd jön. Adventi ember az, aki mindig nyitott egy nálánál nagyobb titokra. Ki lehet boldogabb? Az, akinek elegendő a pillanatnak élő, mindent fogyasztó „percemberkék dáridója”, vagy az, aki az örökkévalóság igézetében tud élni?

A várakozás „szívünk kitágítása”. Egyáltalán nem mindegy, hogy csupán valamire, vagy talán Valakire is képesek vagyunk várakozni. Akinek elegendők a dolgok, aki mindig valami után lohol, azt könnyen elragadja a szerzés ördöge, s nem jut el füléhez az Érkező halk kopogása. A várakozás nem a kicsinyesek, önzők, irigykedők, rohanók, hanem a nagyra nőtt szívű emberek boldogsága. Akik a hegycsúcs felé haladva tudnak megállni, visszanézni a megtett útra, tudnak hálát adni, bocsánatot kérni, s így új erőt nyerni. Akik „földre néző szemmel, égre néző szívvel” élik életüket.

Olyan jó tudni, hogy várakozásunk nem hiábavaló, hiszen „az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Mindannyiunk szívét beragyogja a megváltás fénye. Eljött Jézus Krisztus, hogy megszabadítson minket minden megkötözöttségünktől, a bűneinktől, hogy lelkünk sebeit begyógyítsa. Vállalta emberi sorsunkat, hogy részesülhessünk Isten életében. Lehajolt hozzánk, hogy magához emeljen minket. Ne féljünk tőle, tárjuk szélesre szívünk kapuját előtte, fogadjuk be Őt, hadd töltse be egész életünket a Karácsonyi Fény.

Jöjj el urunk Jézus, éltess és vezess minket, te kormányozd életünk napjait, hogy a Te szereteted világossága ragyogjon rajtunk mindenki felé. Már nem istállóban kell születned, hanem a tiszta szívekben.

2013 karácsonyán sok szeretettel kívánom mindenkinek a betlehemi Kisded békéjét, örömét és szeretetét, az új esztendőre pedig az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását:

Palánki Ferenc
püspök-plébános