Az adventi időszak egyik jelképe a koszorú a négy gyertyával, mely jelképezi az emberiség – az ószövetségi hagyomány szerinti négy évezredes – várakozását. Minden héten eggyel több gyertyát gyújtunk meg, s növekszik a fény. Közeledik a Világosság… Őrá várunk, adventi hittel. Szilárd reménnyel kérjük, szülessék meg bennünk is a Szeretet.

A várakozás nem semmittevés, unatkozás, hanem „áldott állapot”. Milyen gyönyörű lehetősége magyar nyelvünknek, hogy az új életet hordozó asszonyt, a várandós anyát – bármilyen „terhes” is legyen a szíve alatt hordozott magzat súlya – „áldott állapotban” lévő asszonynak mondja.

Az adventi idő a történelem „áldott állapotát” idézi fel bennünk. Azt a hatalmas készülődést hozza közénk, amely az ősevangéliumi ígéretektől kezdve a pátriárkákon és prófétákon át ott ég a megváltást várók szívében. Évezredek vajúdását sűrítjük össze ebben a négy hétben, hogy átéljük a reménységben élő ember boldogságát.

A várakozás „a reménység iskolája”. Annak megvallása, hogy nem vagyunk elegendők önmagunknak, életünk értelmét nem találjuk meg saját kis zárt rendszerünkben. Bennünket Ő éltet, Aki majd jön. Adventi ember az, aki mindig nyitott egy nálánál nagyobb titokra. Ki lehet boldogabb? Az, akinek elegendő a pillanatnak élő, mindent fogyasztó „percemberkék dáridója”, vagy az, aki az örökkévalóság igézetében tud élni?

A várakozás „szívünk kitágítása”. Egyáltalán nem mindegy, hogy csupán valamire, vagy talán Valakire is képesek vagyunk várakozni. Akinek elegendők a dolgok, aki mindig valami után lohol, azt könnyen elragadja a szerzés ördöge, s nem jut el füléhez az Érkező halk kopogása. A várakozás nem a kicsinyesek, önzők, irigykedők, rohanók, hanem a nagyra nőtt szívű emberek boldogsága. Akik a hegycsúcs felé haladva tudnak megállni, visszanézni a megtett útra, tudnak hálát adni, bocsánatot kérni, s így új erőt nyerni. Akik „földre néző szemmel, égre néző szívvel” élik életüket.

Olyan jó tudni, hogy várakozásunk nem hiábavaló, hiszen „az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Mindannyiunk szívét beragyogja a megváltás fénye. Eljött Jézus Krisztus, hogy megszabadítson minket minden megkötözöttségünktől, a bűneinktől, hogy lelkünk sebeit begyógyítsa. Vállalta emberi sorsunkat, hogy részesülhessünk Isten életében. Lehajolt hozzánk, hogy magához emeljen minket. Ne féljünk tőle, tárjuk szélesre szívünk kapuját előtte, fogadjuk be Őt, hadd töltse be egész életünket a Karácsonyi Fény.

Jöjj el urunk Jézus, éltess és vezess minket, te kormányozd életünk napjait, hogy a Te szereteted világossága ragyogjon rajtunk mindenki felé. Már nem istállóban kell születned, hanem a tiszta szívekben.

2013 karácsonyán sok szeretettel kívánom mindenkinek a betlehemi Kisded békéjét, örömét és szeretetét, az új esztendőre pedig az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását:

Palánki Ferenc
püspök-plébános