Családnapot tartunk a Mindszenti Plébánián, jövő szombaton délelőtt fél 10-től az esti szentmise végéig. Hagyományteremtő céllal rendezzük a családoknak ezt a napot. Három féle részvételi lehetőség van: egész nap, ebédig és ebédtől. Jelentkezni személyesen, interneten, telefonon, SMS-ben, postai levelező lapon és a hitoktatón keresztül lehet, a plébánián vagy a sekrestyében. Férfi- női- és gyermek programokkal várjuk a családokat. Rossz idő esetén is megtartjuk. Ha mindvégig nem is, de egy részére föltétlenül jöjjenek el a családok. Minden lesz: a főzéstől az ugrálóvárig, a százforintos könyvektől a harangsimogatásig. Bekukkanthatnak egy-két elzárt helyre is (pl. a papi lakásokba). Tombola- és eladni való tárgyakat (pl: befőtt, lekvár, stb) és mindent és minden mást elfogadunk, kivéve húst, mert az már van. Belépő jegy nincs, de egy tálca sütemény megkönnyíti a dolgot.
November első hetében megkezdődik a plébániai hitoktatás. Már előre hirdetjük a kedves szülőknek, gyerekeknek, hogy ezzel kapcsolatosan értekezletet-tájékoztatást és összeíratást tartunk: október 22-én pénteken délután az elsőáldozók számára: 16:15-kor, a bérmálkozók számára: 17 órakor, itt a templomban. Ugyancsak ezen a napon este lesz hittanos gyermekeink részvételével az élő rózsafüzér.
A jövő vasárnap missziós vasárnap lesz. A perselybe tett adományokat azok munkájának a segítésére küldjük el, akik az egyház világméretű missziós munkájának végzése során meglehetősen nehéz körülmények között végzik munkájukat, akik üldöztetéseknek is ki vannak téve, és akik közül évente többen is életüket adják hitünk terjesztése közben.
Hálásan megköszönjük mindazoknak, eleget tettek ebben az évben is egyházközségi hozzájárulásuknak, az egyházi adónak, nagymértékben támogatták templomunkat, egyházközségünket. Ugyanakkor nagy szeretettel kérjük, hogy akik ennek még nem tettek eleget, azok a plébánián a hivatali órákban megtehetik. Hálásan köszönjük!
Ma délután öt órakor templomi koncert lesz, a Reményi Ede Kamarazenekar jubileumi hangversenysorozatának első koncertje; vendég: a Budapesti Lantos Kórus (karvezető: Sarka Tamás). Három Mozart művet hallhatnak: Ave Verum, valamint a D-dúr Templomi szonátát, továbbá a C-dúr Koronázási Misét. Vezényel: Sarka Tamás.
Pénteken Avilai Szent Teréz szűzre, szombaton Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúra emlékezünk.
Weboldalunk sütiket használ a felhasználói élmény biztosításához. ElfogadomElutasítom
Adatkezelés és sütik
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.