- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezése: „A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól március 5-én adott általános felmentést jelen rendelkezésünkkel visszavonjuk. Az általános morális elvek továbbra is érvényesek, így aki számára élethelyzete miatt (például betegség, karantén) lehetetlen a szentmisén való részvétel, az a vasárnapot egyéni imával, Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével, szentmise-közvetítésbe való bekapcsolódással vagy más módon szentelje meg. Szeretnénk köszönetet mondani a paptestvéreknek a szolgálatukért, a híveknek a kitartásukért és imáikért, és ezúton is köszönjük mindenkinek a helytállását ebben a rendkívüli helyzetben az élet minden területén. Imádságos lelkülettel figyeljünk továbbra is egymásra!
- Holnap, május 10-én hétfőn, délután fél 5-kor szülői értekezletet tartunk az elsőáldozók szüleinek.
- Továbbra is tartjuk a gyóntatási ügyletet minden csütörtök, péntek és szombaton fél 6-kor az esti szentmise előtt.
- A Szent József szobor vasárnap 10 órai szentmise utáni elvitelére a sekrestyében fel lehet iratkozni.
- Pünkösd után a Mindszenti-templomban az esti szentmisékkel visszaállunk a félhetes időpontra.
- Elhunyt Juhász János ragályi plébános. Temetési gyászmiséje május 13-án, csütörtökön 10:30-kor szűk körben a ragályi templomban lesz, majd a felsőnyárádi temetőben helyezzük nyugalomra a boldog feltámadás reményében. Imádságos szeretettel gondoljunk a sokat szenvedett lelkipásztorra, aki miskolci származású és a Cursillo mozgalomnak lelkes apostola volt.
Vasárnapi lévél:
Letöltés (PDF, Ismeretlen)