2021. január 1., Szűz Mária Isten Anyja

  • Január 6-án Vízkereszt ünnepe lesz. Parancsolt ünnep, szentmisét tartunk reggel és este a megszokott időben, valamint délelőtt 10 órakor is. Vízkeresztkor vízszentelés lesz. Aki szeretné lakását megszentelni, az most saját maga végezze, a templomban e célból kiosztott házszentelő imádság alapján. Szentelt vizet kis zárt edényben (üvegcsében), vihet haza. Kis imalap, amivel a házukat megáldják, akik házszentelést akarnak.
  • Minden szerdán a reggel 7 órai szentmise után elimádkozzuk a Szent József litániát.
  • A jövő héten hozzá kezdünk az orgonajavításhoz. Nem felújítás, csupán a meghibásodott alkatrészek legszükségesebb javítása és cseréje történik meg. Lehetséges, hogy ezekben a hetekben nem úgy szól az orgona, ahogyan megszokták a kedves testvérek, az is elképzelhető, hogy egyszer-egyszer nem az orgona szól majd, hanem egy elektromos készülék. A javítás terveink szerint húsvétig tart.
  • Ettől az évtől (minden vasárnap) tervezünk egy kis hírlevelet kiadni, amin a legfontosabb információk szerepelnek. Terveink szerint 3-500 pld-ban nyomtatjuk. Ingyen elvihető a templomból. Kérjük, hogy mindenki csak egyet vegyen el (ha ismerősnek viszi, akkor is csak összesen még egyet), hogy minél több személynek jusson.
  • Minden vasárnap a 10 órai szentmisét a Mindszenti Plébánia Facebook oldaláról közvetítjük.
  • Szentmiséket erre az esztendőre már lehet előjegyeztetni.
  • Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni, a kispapoknak gyűjtött karácsonyi perselyadományért. Ebben az évben: 473.750,- Ft. gyűlt össze e célra. Isten fizesse meg!
  • STATISZTIKAI ADATOK

 

2020. össz ebből továbbá egyéb előző év 2019 Különbség
keresztelés 98 fiu:        41 lány:     57   156 -58
temetés 190 férfi:     75 nő:      115   170 +20
házasságkötés 37 katolikus:21 vegyes:16 vall.kül:0 49 -12
elsőáldozás 42 gyerek:    42 felnőtt:   0   35 +7
bérmálkozás 28 ifjú:          25 Felnőt:   3   26 +2
             

 

Sajóbábony: keresztelés: 0; temetés: 3 .