2021. december 5., Advent 2. vasárnapja

  • A héten szerdán, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe lesz, egyúttal befejeződik a Szent József év. Ezen a napon nem tartunk hajnali misét! Szentmise lesz: reggel 7-kor, 10-kor és este fél 7-kor.
  • Pásztorjáték próba lesz a gyerekeknek: kedd, szerda, csütörtök este 6 órakor, vasárnap a diákmise után.
  • December 11-én szombaton, 12-én vasárnap és 13-án hétfőn ádventi lelkigyakorlatos beszédek hangzanak el, a Mindszenti templomban, az esti szentmiséken. Dr. Lengyel Gyula atya, városunk szülötte tartja az elmélkedést mindhárom este. A járványos időszak miatt Gaudete vasárnap este, a szentmise után nem lesz fogadás. 13-án hétfőn, az ANGYAL-t megtartjuk a szentmise után. 20.00 órától gyónási és beszélgetési lehetőséget kínálunk azoknak, a felnőtteknek és fiataloknak, akik szeretnék lelkük dolgait rendbe tenni az ünnepre. A pandémia miatt, a templomban és a plébánia épületeiben külön helyiségeket biztosítunk, egészen este 22.30-ig. A templomban ezalatt elmélkedés és szentségimádás lesz.
  • Jövő vasárnap délután 4 órakor a Mindszenti-templomban Örömvasárnapi koncert lesz a Vörösmarty Iskola Alapítványi rendezésében. Fellépnek az iskola egykori és jelenlegi diákjai. A koncert Ingyenes, de az Alapítvány támogatható.
  • A héten folytatjuk a Roráté szentmisék sorozatát reggel 6 órától, Molnár Attila atya gondolataival. A szentmise után a fűtött gyóntató folyósón gyónási lehetőség van.
  • A Mindszenti Karitász közösség a szegények javára tartós élelmiszer adományt gyűjt! Az adományokat a Millenniumi teremben lehet leadni. Kérjük, a járványveszélyre tekintettel legyenek e téren is elővigyázatosak.