2018. augusztus 5.

Szeretettel köszöntjük a Kedves Híveket: az új plébános és a káplán atya Juhász Ferenc és Kovács József. Megértésüket kérjük, ha az első hetekben valami nem úgy „sikerül”, ahogyan a hívek megszokták. Terveink szerint a vasárnapi szentmisék közül a fél 9-es diákmisét a káplán atya a 10 órás szentmisét a plébános atya és a fél 12-est pedig Nagy István atya végzi. Természetesen változhatnak is konkrét esetben. Kérjük fogadjanak minket is olyan szeretettel, ahogyan Lipcsák János atyát és Versler Sándor atyát fogadták.

Hirdetjük, hogy a Minorita-templom búcsúját Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15-én 18:00 órakor) tartják. Az ünnepi szónok Mikolai Vince főesperes-plebános lesz. Előtte három napos trídium lesz, melyet Nagy Krisztián atya tart, szintén este 6 órai kezdettel.

Már most hirdetjük, hogy augusztus 25-én, délután 3 órakor Elek László jezsuitát Ternyák Csaba érsek úr pappá szenteli, az Isteni Ige-templomban.

Mindenkinek további szép nyarat és jó pihenést kívánunk!