2024. augusztus 25., évközi 21. vasárnap

  1. A héten kedden tanévnyitó Veni Sancte lesz pedagógusoknak az Egri Bazilikában. A katolikus iskolák pedagógusai és lelkipásztorai ezen a napon Egerben lesznek.
  2. Minden iskolába járó gyerek tanévnyitó szentmiséje, szeptember 8-án vasárnap, a fél 9-es szentmisén lesz. Kérjük a gyerekeket, akkorra hozzák magukkal tanszereiket és iskolatáskájukat, azok megáldására. Ez a szentmise lesz Szedmák Zoltán újmisés atya primíciás szentmiséje is, melynek végén újmisés áldást oszt a jelenlevőknek. A szentmise utáni fagylat sem marad el a gyerekek számára.
  3. Augusztus 29-én, csütörtökön, Felsőzsolcán egésznapos szentségimádás lesz, a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják.
  4. Jövő vasárnap szeptember 1-jén a Teremtésvédelem Világnapja lesz. Kérjük a természetjárókat és a természet kedvelőit – imádsággal és hálával gondoljanak a Teremtőre és különösen is vigyázzanak a természetre ezen a napon.
  5. A héten kedden Szent Mónika, szerdán Szent Ágoston, csütörtökön pedig Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja lesz.

2024. augusztus 18., évközi 20. vasárnap

  1. Holnap (hétfőn) a Zárdakápolnában a Máriás Papi Mozgalom imaórát (cönákulumot tart), Sóti János jezsuita atya vezetésével, délután 3 órától. Az 5 órakor kezdődő szentmisét is Sóti atya mutatja be. Ugyancsak holnap a Selyemréti templomban szentségimádást tartanak. Minket 13 órára várnak.
  2. Augusztus 20-án kedden, Szent István Király Magyarország Fővédőszentjének ünnepe lesz. A Mindszenti templomban reggel 7-, délelőtt 10- és este 18.30-kor lesz szentmise. A Zárdakápolnában 17.00 órakor, Sajóbábonyban reggel 8 órakor tartunk szentmisét.
  3. Augusztus 20-án, a Szent István téren 18.00 órakor kezdődik a városi ünnepség, melynek keretében a történelmi egyházak kenyérszentelést végeznek, és imát mondanak az új kenyér fölött.
  4. Sajóbábonyban 19.30-kor kezdődik az ünnepi műsor a templomkertben.
  5. A Mindszenti plébániához tartozó hitoktatók számára szerda este a szentmise után (19.00 órakor), óra- és csoportszervezési megbeszélés lesz. Szeretettel várjuk a hitoktatókat a plébániára!
  6. Az előző évek szokása szerint Érsek atya tanulmányútra viszi az egyházmegye területén szolgáló káplán atyákat, augusztus 21- és 23 között. Márton és Zoli atyák is részt vesznek az utazásban.
  7. Már csupán két hét van az iskolakezdésig. Jó készülődést kívánunk e tanévre!

2024. augusztus 11., évközi 19. vasárnap

  1. Nagyboldogasszony ünnepe lesz a héten csütörtökön. Parancsolt ünnep. Szentmisét a Mindszenti templomban reggel 7- és 10-, valamint este 18.30-kor tartunk.
  2. A Minorita templom búcsúi szentmiséjét augusztus 15-én este 18.00 órakor tartják. Miséző és szónok Szalkai József OFM Conv. plébános lesz.
  3. Nagyboldogasszony ünnepe parancsolt ünnep, ezért csütörtökön, az egyházi intézményekben munkaszüneti napot tartunk. A plébánia hivatal is zárva lesz, sürgős esetben telefonon azonban elérhetők vagyunk.
  4. A Selyemréti templom búcsúját augusztus 20-án a 11.00 órai szentmise keretében tartják. A szentmisét Szedmák Zoltán újmisés, mindszenti káplán atya mutatja be.
  5. A Vasgyári templom búcsúünnepét Szent István Király tiszteletére, szintén augusztus 20-án, a 10:00 órakor kezdődő szentmise keretében tartják. A templombúcsú előtt, augusztus 17-, 18- és 19-én, szombaton, vasárnap és hétfőn este, a 18:00-kor  kezdődő gitáros szentmisékben lelkigyakorlatos szentbeszédeket mond Antal testvér. Augusztus 19-én, szombaton a szentmise után búcsú előesti koncertre kerül  sor a templomban. Az ünnepre és az előkészületre mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
  6. Augusztus 20-án, a Szent István téren 18.00 órakor kezdődik a városi ünnepség, melynek keretében a történelmi egyházak kenyérszentelést végeznek, és imát mondanak az új kenyér fölött.
  7. További szép nyarat és áldott ünnepeket kívánunk a Kedves Testvéreknek!

2024. augusztus 4., évközi 18. vasárnap

  1. A héten megérkeztek az új atyák a mindszenti plébániára. Barta Márton atya Gyöngyösről, Szedmák Zoltán újmisés atya Vámosgyörkről, és a Glória épületébe költözött Mándy Zoltán atya, aki nyugdíjas éveit kezdi a Mindszenti plébánián. Barta Márton atya a Fráter katolikus gimnáziumnak, Szedmák Zoltán atya pedig a Vörösmarty katolikus iskolának lesz az iskolai lelkipásztora.
  2. Hála Istennek, a ministránsaink szombaton a késő esti órában megérkeztek Római zarándokútjukról. Alkalmas időben a Millenniumi Teremben vetített képes beszámolót tartanak élményeikről.
  3. A héten befejeződött a Kálvária felújítása. Talán a sajtóból is értesültek a kedves testvérek, hogy a stációkhoz örökbefogadó családokat keresünk. Elsősorban a Mindszenti templom hívei közül, de nem ez kikötés, hogy más is örökbe fogadhasson. Az örökbefogadás feltételei:
    1. 25 évre kell vállalni a gondozását,
    2. virágültetés és gondozás (előnyös a rózsalugas), a környezet tisztántartása, a stáció körüli szemét eltávolítása,
    3. kéthetente legalább egyszeri látogatás,
    4. károkozás jelentése,
    5. napi egyszeri imádság, a stáción szereplő titokról.
  4. A Kálvária hivatalos átadása Miskolc vallásos híveinek és a látogatóknak, szeptember 14-én délután 17.00 órakor lesz, Piukovics Dániel, az Esztergom-budapesti főegyházmegye papjának újmiséje keretében. A Mindszent Karizma Közösség zenei szolgálata kiséri a szentmisét. Az egyházközség ekkor mond köszönetet az adományozó családnak. Erre a szentmisére érkeznek a Miskolci Ars Sacra fesztivált megnyitó városi program zarándokai is. Utána 20.00 órai kezdettel a Miskolc CineFest nemzetközi filmfesztivál keretében szabadtéri filmvetítés lesz a Kálvárián!
  5. Ma a 10 órai szentmise után ünnepi emlékezés lesz a Roma Holokauszt áldozataira a Kálvária aljában, az emlékműnél.
  6. Főállású hitoktatót keres a Mindszenti Plébánia.
  7. Mindenkinek további jó nyári pihenést és kikapcsolódást kívánunk!

2024. július 28., évközi 17. vasárnap

  1. Ezen a vasárnapon mutatnak be utoljára ünnepi szentmisét Péter Vilmos és Thiago Costa káplán atyák a Mindszenti templomban. Köszönjük kétéves hűséges és értékes szolgálatukat! Isten áldását kérjük további életükre, hivatásukra, és kívánjuk, hogy következő állomáshelyükön is ilyen gyümölcsöző legyen a szolgálatuk!
  2. Augusztus 1-jétől visszaáll a plébánián a hivatali rend, azaz délelőtt 9.00 és 12.00 óra, délután 15.00 és 17.00 között nyitva tart a hivatal.
  3. Mához egy hétre vasárnap, a 10 órai szentmisén a Roma Holokauszt áldozataiért imádkozunk. A szentmise után a Kálvárián megemlékezés lesz az áldozatokról.
  4. Augusztus 1-jén és 2-án porciunkula búcsút tartanak a Minorita templom ban. Mindkét nap délután 17.00-kor Vecsernye, majd 18.00-kor ünnepi szentmise lesz. Augusztus 2-án egész napos szentségimádás tartanak, a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják szentségimádásra.
  5. Ma reggel a ministránsaink elmentek Rómába, visszaérkezésüket szombaton este 21.00 óra körül várjuk. Imádságban kísérjük őket útjukon, és kérjük az Úristent, hogy vigyázzon rájuk buszos zarándok latunk alatt.
  6. Az új káplán atyák bemutatkozása jövő vasárnap a 1/2 9-es és a 1/2 12-es szentmisén lesznek. Fogadják őket is szeretettel!
  7. Mindenkinek további szép nyarat és jó pihenést kívánunk!

2024. július 21., évközi 16. vasárnap

  1. A miskolci Szent Anna templom búcsúját július 28-án, vasárnap tartják. Az ünnepi szentmise, délelőtt 11 órakor kezdődik, melyet Ft. Szegedi Kálmán atya fog bemutatni. Az egyházközség hivatalos szentségimádási napját július 26-án, pénteken tartják. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják szentségimádásra.
  2. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda felvételt hirdet 2 fő tanítói és 1 fő szakács munkakör betöltésére. Jelentkezni szerdai ügyeleti napokon 9 és 12 óra között személyesen az iskolában, vagy bármely napon a gazdasagi@vorosmartykatolikus.hu e-mail címen lehet. Plébánosi ajánlás és erkölcsi bizonyítvány szükséges. A jelentkezés határideje augusztus 16. péntek.
  3. Az idei hivatásgondozó lelkigyakorlat 2024. augusztus 12-én (hétfőn) 18.00 órakor kezdődik és 15-én (csütörtökön) az ebéddel ér véget. Helye: Egri Érseki Papnevelő Intézet, 3300 Eger, Foglár u. 6. A középiskolás korú, vagy annál idősebb fiatalokat várják. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet, a plébánián, a sekrestyében, vagy Lóczi Tamás atyánál (loczitamas76@gmail.com).
  4. Jövő vasárnap, július 28-án reggel 5 órakor a Mindszenti templom elől indul az autóbusz, amely Rómába viszi a Borsod Abaúj Zemplén vármegye területéről jelentkező ministránsokat. Az egyházmegyénkből két autóbusz indul, az egyik Egerből, a másik Miskolcról. Visszaérkezés várható időpontja: augusztus 4-e szombat 21.00 óra körül.
  5. Péter Vilmos és Thiago Costa káplán atyák jövő vasárnap a 10 órai szentmise keretében köszönnek el. A szentmise után szeretettel várjuk a kedves testvéreket egy üdítőre a Millenniumi Teremben. Aznap minden szentmisén lesz lehetőség elköszönni az atyáktól.
  6. Már most hirdetjük, hogy két hét múlva, augusztus 4-én a délelőtt 10 órai szentmisén a Roma Holokauszt áldozataira emlékezünk, utána a kálvária domb aljában levő emlékműnél folytatódik a rendezvény.
  7. A Mindszenti plébánia főállású hitoktatót keres! Jelentkezni a plébánosnál lehet.

2024. július 14., évközi 15. vasárnap

  1. Hálásan köszönjük a Kedves Testvérek múltvasárnapi perselyadományát, amelyet „Péterfillérek” – címen gyűjtöttünk. 334.065,- Forint gyűlt össze.
  2. Két hét múlva, július 28-án vasárnap a 10.00 órai szentmisén elköszönünk Péter Vilmos és Thiago atyáktól.
  3. A Mindszenti plébánia iroda, július hónapban csak délelőtt tart nyitva, hétköznap 9- és 12 óra között.
  4. Holnap szent Bonaventura püspököt, kedden Kármelhegyi Boldogasszonyt, csütörtökön Szent Hedvig királynőt ünnepeljük.
  5. Mindenkinek jó pihenést kívánunk, a nyári szünet alatt!

2024. július 7., évközi 14. vasárnap

  1. Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy a mai perselyadományokat Péterfillér címen Egerbe továbbítjuk, ahonnan Rómába kerül.
  2. Mindenkinek szeretettel köszönjük, az elmúlt vasárnapi Péter és Pál apostolok búcsúján való részvételét és segítségét. A körmeneti asszisztenciának, az Énekkarnak különösen is, nem kevésbé a templomot díszítőknek.
  3. A plébániai nyári tábort Sarudon, szerencsésen és baj nélkül befejeztük. Köszönet azoknak, akik a táborok szervezésében és vezetésében fáradoztak, elsősorban a hitoktatóknak és a segítő szülőknek!
  4. Holnap is kezdődik egy tábor a plébánián: a művészeti tábor, melyet azonban már nem a plébánia, hanem a Versbarátok Köre szervezésében tartanak, művészetkedvelő fiataloknak.
  5. Július hónapban a mindszenti plébánia hivatal délelőtt 9.00 és 12.00 óra között tart nyitva.
  6. Mindenkinek jó nyarat és áldott pihentető szép napokat kívánnak a mindszenti plébánia lelkipásztorai!

2024. június 16., évközi 11. vasárnap

  1. Pénteken, a Vörösmarty Katolikus Általános Iskola, ballagó nyolcadikosainak szentmiséje lesz a Mindszenti templomban délután 4 órakor.
  2. Június 22-én, jövő szombaton papszentelés lesz az Egri Bazilikában. A papszentelésre reggel ¾ 8-kor indul a busz a Mindszenti templom elől. Ma estig még lehet jelentkezni 3250.- forint befizetésével.
  3. Másnap: vasárnap, Novák Lajos újmisés atya első szentmiséjét mutatja be. A szentmise 17.00-kor kezdődik, 16.30-tól azonban videó közvetítés lesz a templomban arról, ahogyan Novák Lajos atya elindul otthonról, a papság kíséretében.
  4. Az újmise perselyadományát teljes egészében az újmisés kapja, ezért legyenek nagylelkűek: ebből ajándékozunk az újmisésnek egy kelyhet (amit már megvettünk), besegítünk a primíciás vacsora költségeibe, és ha még marad, azt is az ő indulására fordítjuk.
  5. A mise után fogadás lesz a Millenniumi teremben, szívesen fogadunk ez alkalomra édes- és száraz süteményt.
  6. Az újmise asszisztenciájának csütörtökön este 19.00 órakor összpróbát tartunk. Szíveskedjen minden közreműködő részt venni a próbán!
  7. Július 1-jéttől öt napos hittantábor lesz Sarudon, még 10 fő jelentkezését várjuk. A tábor résztvevőinek ma délután (15.00 órakor) megbeszélést tartunk a Millenniumi Teremben.
  8. Mához két hétre június 30-án tartjuk Péter és Pál apostolok búcsúját. Az ünnepi szentmisét 10.00-kor Mischinger Ferenc ózdi plébános atya mutatja be. A szentmise után körmenet lesz, és koccintás az udvaron. A júniusban tartott számos rendezvény miatt, most nem rendezünk széleskörű búcsúi ebédet; szűk körben csak a város papságát látjuk vendégül.
  9. Ma, a fél 9-es szentmise után a gyerekeket meghívjuk egy fagylaltra a templomudvarba, a hitoktatókat és a jelen levő pedagógusokat pedig egy kávéra a Millenniumi Terembe!
  10. A labdarúgó Európabajnokság alatt a Millenniumi Teremben kivetítjük a focimeccseket. Délutántól az esti zárómeccs végéig bárki jöhet közös meccs-nézésre. Önkiszolgáló módon, bárki hozhat magával bárkit – és bármit.