- Az Érsek Főpásztor rendelkezése alapján, Hejőcsaba és Mályi plébániák, valamint Miskolc-Tapolca filia, Sedon László atya elhalálozása miatt, a Szent Ferenc Kistestvéreinek ellátása alá kerül. Kérjük ennek figyelembe vételét, ha ezen a területen bármilyen intézkedésre szükség van, a Kistestvéreket szíveskedjenek keresni. Természetesen a Mindszenti plébánia továbbra is mindenben segíteni fogja a Kistestvéreket.
- A héten szerdán az esti szentmisét dr. Kriza Ákos elhunyt polgármesterért ajánljuk fel, halálának 4. évfordulóján.
- Jövő vassárnap délután 4 órakor Mocorgós szentmise lesz a Millenniumi Teremben.
- Ökumenikus imahét kezdődik jövő vasárnap. Minden nap 17.00 órától valamelyik belvárosi templomban tartják. Vasárnap mindenki a saját templomában vesz részt az alkalmon. A kiemelt alkalom január 21-én, kedden lesz a Mindszenti Templomban, melyen Fabiny Tamás evangélikus püspök prédikál. Ternyák Csaba érsek atya, Orosz Atanáz püspök gk. és Barna Sándor református püspök is jelen lesz a város lelkipásztoraival együtt.
2025. január 5.
- Holnap hétfőn január 6-án Vízkereszt ünnepe lesz. Parancsolt ünnep, szentmisét tartunk reggel 7-, de. 10- és este fél 7-kor. Vízszentelés ma(vasárnap az esti szentmisében) és holnap a 10 órai szentmisén lesz. Aki szeretné lakását saját maga megszentelni, szentelt vizet zárt edénykében (üvegcsében) vihet haza, mellé egy kis lapocskán szentelő imádságot is adunk. De a lelkipásztorok is megszentelik lakásukat, ha a sekrestyében vagy a plébánia irodán jelzik, névvel, telefonszámmal, hogy egyeztetni lehessen.
- Jövő héten megkezdődik a tanítás az iskolákban. Ezzel együtt a hitoktatás is a plébánián. Pénteken az elsőáldozásra készülők és a bérmálkozók hittana lesz 16.15.-kor és 17.15-kor. Szombaton az elsőáldozásra készülők alternatív időpontja: de. 9 óra.
- Szentmisét az esztendőre már lehet íratni. Lehet jelentkezni jegyesoktatásra is azoknak, akik templomunkban szeretnének házasságot kötni. Ne hagyják az utolsó hetekre. Jelentkezni egyházi házasságkötésre 6 hónappal az esküvő előtt kell az egyházi előírás szerint.
2025. január 1.
Január 6-án hétfőn Vízkereszt ünnepe lesz. Parancsolt ünnep, szentmisét tartunk reggel és este a megszokott időben, valamint délelőtt 10 órakor is. Vízkeresztkor vízszentelés lesz. Már vasárnap az esti szentmisén. Aki szeretné lakását megszenteltetni, a sekrestyében vagy a plébánián jelezze tefonszámmal, hogy egyeztetni lehessen. Aki saját maga végzi lakása megszentelését, szentelt vizet zárt edénykében (üvegcsében) vihet haza. Mellé, kis lapocskán szentelő imádságot is adunk.
Ebben az esztendőben:
- március 5-én kezdődik a nagyböjt hamvazószerdával,
- április 6-án városi keresztút lesz és a Kálvária megáldása Érsek atya részvételével.
- húsvét április 20-án,
- pünkösd június 8-án,
- Úrnapja június 22-én,
- Jézus Szíve ünnepe június 27-én,
- Krisztus Király november 23-án lesz.
- Ádvent november 30-án kezdődik.
Január 19- és 26 között lesz az ökumenikus imahét.
Február 21-én pénteken az egyházközségi képviselőtestület számadás-költségvetési ülése lesz.
Május 10 képviselőtestületek egyházmegyei találkozója
Május 11. lesz az elsőáldozás
Május 25. lesz a bérmálkozás
Június 29. Péter és Pál apostolok ünnepe vasárnapra esik.
Már lehet jelentkezni jegysoktatásra azoknak, akik 2025-ben templomunkban szeretnének házasságot kötni.
Köszönünk minden segítséget, adományt, támogatást, amit az elmúlt esztendőben nyújtottak az egyházközség számára! Vannak olyan személyek, akik jövedelmükből több alkalommal is jelentős összeget utaltak a plébániának. Nagyon köszönjük!
Külön köszönetet mondunk a Kispapok karácsonyi perselyadományáért: 983.600-, Ft. Gyűlt össze és továbbítottuk. Ez a tavalyi év hasonló adományát 46.000-, Forinttal meghaladja!
Mindenkinek Istentől megáldott békés, boldog újesztendőt kívánnak a Mindszenti Plébánia lelkipásztorai!
2024. december 29., Szent Család vasárnapja
- Főegyházmegyénkben a jubileumi év ünnepélyes megnyitására ma, Szent Család vasárnapján az egri bazilikában a 11.00 órakor kezdődő szentmisében kerül sor. Ebből az alkalomból Egerbe zarándokol a hatalmas gönci kereszt. Az egész szentév során az egri bazilikában lesz látható, amelyhez az esztendő során szeretettel várják az imádkozó zarándokokat az egész egyházmegyéből. A Mindszenti plébánia hívei is részt vesznek egy zarándoklaton, az év során.
- Sedon László hejőcsabai plébános atya temetési gyászmiséje december 30-án hétfőn de.10.00 órakor kezdődik a hejőcsabai rk. templomban. Szarvas Péter atya gyászmiséje pedig december 31-én délelőtt 10.00 órakor az edelényi római katolikus templomban.
- Szilveszter napján reggel és este lesz templomunkban szentmise. A hálaadás szertartása az esti szentmisében lesz. A Zárdakápolnában szokásosan 17.00 órakor.
- Újév napján ünnepi miserendet tartunk, a vasárnapi beosztás szerint.
- A héten elsőpéntek lesz, csak pénteken, a reggeli szentmise után és az esti szentmise alatt lesz gyóntatás.
- Hétfőhöz egy hétre január 6-án Vízkereszt ünnepe lesz. Parancsolt ünnep, szentmisét tartunk reggel 7, de. 10- és este fél 7-kor. Vízkeresztkor vízszentelés lesz. Aki szeretné lakását saját maga megszentelni, szentelt vizet zárt edénykében (üvegcsében) vihet haza, mellé egy kis lapocskán szentelő imádságot is adunk. De a lelkipásztorok is megszentelik lakásukat, ha a sekrestyében vagy a plébánia irodán jelzik, névvel, tefonszámmal, hogy egyeztetni lehessen.
2024. december 22., Advent 4. vasárnapja
- Ma (vasárnap) délután 4 órakor a Szent István téren meggyújtják az ádventi koszorú 4. gyertyáját. Közreműködik a Mindszenti Templom énekkara, a Versbarátok köre, Miskolc város polgármestere és a Mindszenti templom plébánosa. Buzdítjuk a Kedves Híveket minél többen vegyenek részt az ünnepi alkalmon.
- Hétfőn reggel 6 órakor lesz az utolsó Rorate szentmise.
- December 24-én kedden, a gyermekek betlehemes játékot adnak elő a Millenniumi Teremben du. 4 órakor. Karácsony előesti szentmise lesz a Zárdakápolnában 17.00 órakor, a Mindszenti Templomban 18.30-kor. Az éjféli szentmise Sajóbábonyban 22.00 órakor, a Mindszenti templomban éjfélkor kezdődik. Az éjféli- és a karácsony elsőnapi szentmisék perselyadományait a papnevelés céljára fordítjuk.
- Karácsony első és második napján a Mindszenti templom 12.30- és 15.00 óra között zárva lesz, ezen kívül egész nap nyitva, hogy a templomi betlehem látogatható legyen.
- Az ünnepek alatt a plébánia hivatal 23-án hétfőn, 30-án hétfőn és 31-én kedden lesz nyitva, de csak délelőtt 9.00 és 12.00 óra között. December 31-éig, hétköznapokon a Mindszenti templomban nem lesz gyóntatás.
- Tudatjuk a kedves testvérekkel a szomorú hírt, hogy Dr. Sedon László hejőcsabai és Szarvas Péter szerencsi plébánosok, a közeli napokban elhunytak. Temetésük előreláthatólag december 30-án és 31-én lesz délelőtt 10 órától. Ternyák Csaba érsek atya fogja őket temetni. További részleteket a napokban közlünk.
- Főegyházmegyénkben a jubileumi év ünnepélyes megnyitására 2024. december 29-én, Szent Család vasárnapján az egri bazilikában 11 órakor kezdődő szentmisében kerül sor. Ebből az alkalomból Egerbe zarándokol a hatalmas gönci kereszt. Az egész szentév során az egri bazilikában lesz látható, amelyhez az esztendő során szeretettel várják az imádkozó zarándokokat az egész egyházmegyéből.
- Január 1-jétől a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatója DR. CZAPKÓ MIHÁLY az eddigi egri érseki titkár lesz. Gratulálunk! Életére és hivatása betöltésére Isten áldását kérjük!
- A bejáratnál elhelyeztük a Mindszenti plébánia Karácsonyi Füzetét. Ingyenesen elvihető amíg tart. Kérjük, hogy csak saját részre vegyék el, egy családból egy valaki vigyen.
- Mindenkinek Istentől megáldott, kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánnak a mindszenti plébánia lelkipásztorai!
2024. december 15., Advent 3. vasárnapja
- Vasárnap este 17.30-kor Mindszent templom Énekkara, ádventi énekeket énekel a szentmise előtt. A lelkigyakorlatos szentmise, utána a Millenniumi Teremben Örömvasárnapi fogadás lesz. Kérjük, aki teheti hozzon egy tálca süteményt. Teáról és egyéb melegítő italról a plébánia gondoskodik. Lelkigyakorlat bezárásaként hétfőn este ANGYAL lesz, este 19.00-22.00-ig. Várjuk a felnőtteket és fiatalokat, a gyónási és beszélgetési alkalomra lelkipásztorokkal és szerzetes nővérekkel.
- Karácsonyig minden szentmise alatt gyóntatunk. Szerdán egész nap lehet gyónni, reggel 8-tól az esti szentmise végéig. Az időseket és a betegeket is felkeressük szerdán otthonaikban. Kérjük, hogy akik szeretnék, azok névvel, címmel, telefonszámmal jelezzék a sekrestyében, vagy a plébánia irodán.
- Szomorúan tudatjuk, hogy Dr. Lengyel Gyula atya, városunk szülötte, a közeli napokban hosszú, türelemmel és lelki derűvel viselt szenvedés után elhunyt. Gyászmiséje december 19-én, csütörtökön 10.30-kor lesz az erdőtelki rk. templomban, utána temetése Egerben a Fájdalmas Anya templom kriptájában. Gyula atya közismert és szeretett papja volt Miskolcnak is. Édesapja elsőként nyitotta meg a kegytárboltját itt, a mellettünk levő Glória épületben. Imádkozzunk lelkiüdvéért! Aki szeretne részt venni a temetésén hétfő estig, jelezze a sekrestyében. Koszorút nem vihetünk – a rászánt összeget kérik, hogy az erdőtelki templom perselyébe tegyék a gyászmise során.
- Városi Karácsonyi koncert lesz a Minorita templomban, 20-án pénteken este 19.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak.
- A Betlehemi láng Jövő vasárnap, Advent negyedik vasárnapján 12.00 órakor a Minorita templomban vehető át a cserkészektől. A szervezők kérik, hogy minél többen vegyenek részt az ünnepségen és az otthonaikban elhelyezett Betlehemi Láng is emlékeztessen a Krisztus születésére és emelje az ünnep fényét.
- Jövő vasárnap du. 4 órakor a Szent István téren meggyújtják az ádventi 4. gyertyát. Közreműködik a Mindszenti Templom énekkara, a Versbarátok köre, a Miskolc város polgármestere és a Mindszenti templom plébánosa. Buzdítjuk a Kedves Híveket minél többen vegyenek részt az ünnepi szertartáson!
2024. december 8., Advent 2. vasárnapja
- December 8-án van, a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának ünnepe. A vasárnap miatt azonban holnap tartjuk ezt az ünnepet. Kérjük, minél többen vegyenek részt a hajnali, illetőleg az esti szentmiséken!
- Jövő szombaton, vasárnap és hétfőn, az estimisék keretében Ádventi Lelkigyakorlat lesz, a Mindszenti templomban, melyet Ft. Vízi János, az egri papnevelő intézet rektora tart a következők szerint:
a. szombat este 18.30-tól szentmise
b. vasárnap 17.30 órakor a Mindszenti Templom Énekkarának karácsonyváró koncertje, 18.30-kor ünnepi szentmise, majd örömvasárnapi fogadás, a szentmise után a Millenniumi Teremben. Kérjük a testvéreket, szíveskedjenek süteménnyel segíteni az esti programot. Mindenkit szeretettel várunk!
c. a lelkigyakorlat harmadik napján hétfőn, 16.00 órától Vízi János atya keresztény pedagógusoknak tart ádventi elmélkedést a Millenniumi Teremben. 18.30-tól ünnepi szentmise, 19.30-tól -22.00-ig ANGYAL, fiataloknak és felnőtteknek gyónási és lelkibeszélgetési alkalom. - A Kolping Család folytatja, a „Szállást keres a Szent Család” imakilencedet. Az ájtatosságot december 15-én, vasárnap és 23-án, hétfőn 17.00 órakor a Mindszenti Plébánia hittantermében tartják, melyre szeretettel hívják és várják a kedves testvéreket.
- Aki karácsonyfát szeretne adományozni az ünnepre, kérjük, jelezze a mai szentmisék után a sekrestyében. Elfogadunk még adományokat a templom betlehemének és az oltároknak karácsonyi díszítésére.
- A Mindszenti Templom Rózsafüzér Társulata szervezés alatt van. Szükséges az induláshoz még hat személy, hogy 20-an legyenek. Szeretettel várunk jelentkezőket, hogy a közös ima elindulhasson.
2024. december 1., Advent 1. vasárnapja
- Elkezdődnek a Rorate misék reggel 6.00-kor. Bár korán van, de a hagyományokat megtartva a Vörösmarty katolikus iskolából egy-egy osztály is részt vesz a szentmisén. Igyekezzünk a hajnali miséket felhasználni arra, hogy az Úrra való várakozást ébren tartsuk magunkban.
- Kérjük a kedves híveket, akinek lehetősége van a Karácsonyi Betlehem díszítésére virágot vagy pénzadományt adni, szíveskedjék megtenni.
- Ádvent minden vasárnapján délután 4.00 órakor a felekezetek lelkipásztorainak vezetésével gyertyagyújtás lesz. Első vasárnap az evangélikusok második vasárnap a reformátusok, harmadik vasárnap a görög katolikusok és negyedik vasárnap, december 22-én a római katolikusok a Mindszenti templom hívei gyújtunk gyertyát.
- Köszönettel mondunk az elmúlt vasárnapi Karitász gyűjtésért! 604.550 Forint gyűlt össze, melyet továbbítottuk – Isten fizesse meg nagylelkűségüket!
- Tartós élelmiszer gyűjtést rendezünk a szegények számára, melyet a templomban lehet vagy a napközben a sekrestyében leadni. A Karitász csoport tagjai fogják majd kiosztani karácsony előtt, a rászoruló családoknak.
- Karácsonyra az egyházközségünk egy kis füzetet ad ki a tavalyi évhez hasonlóan melyben a Mindszenti egyházközséget érintő múlt évi és múltbeli események szerepelnek. A füzet hátulján naptár is lesz.
- A Mindszenti Templom Adventi lelki gyakorlatát, Vízi János atya, az egri papnevelő intézet rektora tartja. Szentbeszédeket december 14, 15, 16-án, szombat, vasárnap és hétfőn az esti szentmisében tart. 16-án hétfőn az esti szentmise előtt 4 órától pedagógusoknak tart adventi elmélkedés lesz a Millenniumi Teremben. Az esti szentmise után pedig ANGYAL lesz (Adventi és Nagyböjti Gyónási Alkalmak) – fiataloknak és felnőtteknek, este 10-ig a Mindszenti templomban.
- Érsek atya kinevezte az egyházközség képviselőtestületének tagjait. Köszönjük, hogy vállalták, és a kedves testvéreknek, hogy megválasztották őket. Eskütételük és a kinevezés átadása a ádvent első vasárnapján a 10 órai és ádvent 2. vasárnapján, szintén a 10 órai szentmisén lesz.
2024. november 24., Krisztus Király vasárnapja
- A mai persely-adományt a Katolikus Karitász céljára gyűjtöttük, és a központba küldjük.
- A jövő évre már lehet szentmise szándékokat előjegyeztetni a plébánián, telefonon és emailben is lehetséges.
- A mai napon 16:00-kor, a Versbarátok Köre „Jézus az igazság és a béke királya” címmel a Millenniumi Teremben kulturális előadásra hívja az érdeklődőket. Az előadó: Dr. Sáry Pál professzor úr lesz.
- Ugyancsak ma délután, 17:30-kor Szent Cecília kórus-találkozó lesz a Mindszenti templomban. A kórusok az esti szentmisén is szolgálatot teljesítenek.
- A héten november 30-án, szombat este, véget ér az összes elhunytért bemutatott misesorozat. Novemberben a hétköznap-estéken, azokért mutattuk be a szentmisét, akiknek neveit idehelyeztük az oltárra. Köszönjük, hogy szentmise felajánlással is gondoltak szeretteikre!
- Jövő szombaton, november 30-án, délelőtt 10 órakor a Millenniumi Teremben adventi koszorú készítés lesz. Szeretettel várjuk a már feliratkozott és a még ezután jelentkező családokat gyermekeikkel!
- Jövő vasárnap Ádvent első vasárnapja lesz, új egyházi év kezdődik. Már most hirdetjük, hogy Ádventben reggel 6 órakor tartjuk a Roráte-miséket. Minden szombaton a Roráte mise után 7 órakor tartunk gyászmisét, a héten eltemetett megholtak lelki üdvéért. A Roráte-misék után hétköznap minden reggel gyóntatunk.
- Szeretettel várjuk a fiatalokat a pásztor-játékra, a 8.30-as szentmise után szereposztás és olvasópróba lesz a Millenniumi Teremben.
- A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda szeretettel hívja Mikulás-csalogató versenyére a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. Aki csak nézőnek jönne, úgyszintén szívesen látják! Időpont: november 29, péntek 16 óra. Helyszín: a Vörösmarty Iskola. Jelentkezni az iskolai titkárságon emailben is lehet.
- Hétfőn Alexandriai Szent Katalin emléknapja, szombaton Szent András ünnepe lesz. Isten éltesse a Katalinokat és Andrásokat!
2024. november 17, évközi 33. vasárnap
- A mai vasárnap 16 órakor a plébánia Millenium-termében mocorgós szentmise lesz. Szeretettel hívjuk és várjuk a kisgyermekes családokat.
- Szeretettel várjuk a fiatalokat, akik szeretnének részt venni az idei pásztor-játékban!
Jelentkezni lehet a sekrestyében vagy a plébánia irodájában és a hitoktatónál. A pásztorjátékot a felkészült fiatalok, gyerekek december 24-én 16 órakor fogják előadni a Mindszent Plébánia Millenium-termében! - Szeretettel hirdetjük a családok számára, hogy november 30-án, advent 1. vasárnapja előtti szombaton 10 órakor adventi-koszorú készítés lesz plébániánk Milleniumi-termében. Részvételi szándékukat jelezzék a sekrestyében vagy a plébánia irodájában és a hitoktatónál. Családonként 1 adventi koszorú készül majd, amelyet a közösségi együttlét végén megáldunk a családok számára.
- A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda szeretettel hívja Mikuláscsalogató vers- és mesemondó versenyére a nagycsoportos óvodásokat és
szüleiket. Aki csak nézőnek jönne, úgyszintén szívesen látjuk! Időpontja: 2024. november 29, péntek 16 óra. Jelentkezni az iskolai titkárságon a titkarsag@vorosmartykatolikus.hu címen lehet. - November 24-én Krisztus Király vasárnapján, 16:00-kor a Mindszent Milleniumi-termében a miskolci versbarátok köre „Jézus az igazság és a béke királya” címmel ismeretterjesztő és kulturális előadásra hívja az érdeklődőket. Az előadó: dr. Sáry Pál
lesz. - Templomunkban jövő vasárnap délután, 17:30-kor Szent Cecília kórus-találkozó
lesz. A hívják és várják a testvéreket! - November 24-én, jövő vasárnap a kedves testvérek a persely-adományaikkal a
Katolikus Karitászt fogják támogatni.