admin összes bejegyzése

2023. október 8., Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

  1. Ma este 17.00 órakor, a Zárdakápolna búcsúi szentmiséje lesz, Szűz Mária Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A szentmisét Buda Péter teológiai tanár, az egri szervita templom kanonok-plébánosa mutatja be. A kápolnában újonnan elhelyezett pécsi Zsolnay gyár által, a múlt század 20-as éveiben készített stációk is megáldásra kerülnek. (A 100 éves majolikák Apáti Abt Sándor és Mack Lajos pécsi kerámikusok művei.)
  2. Hétfőn (holnap) napközben a Mindszenti templom zárva lesz, a szentmisék azonban a szokott időben meg leszenek tartva.
  3. Október 11-én, szerdán ünneplik a Miskolc-Vasgyári templom felszentelését. Ezen a napon szentségimádást tartanak, az esti 18.00 órai szentmisével bezárólag. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit du. 13-órára várják.
  4. Október 12-én, csütörtökön a Miskolci esperesi kerület őszi gyűlését tartja Szirmabesenyőn. A szentmise délelőtt 9 órakor kezdődik utána tanácskozás a plébánián.
  5. Október 13-án, pénteken a hittanos gyermekek részvételével imádkozzuk a rózsafüzért a Mindszenti templomban. A gyülekezés pénteken 17:30-tól a templom udvarán. Kérjük azokat a felnőt testvéreket, akik rózsafüzért tudnak ajándékozni, hozzák el valamelyik esti rózsafüzér imádságra. Az így összegyűjtött rózsafüzéreket a gyerekek között osztjuk ki, október 13-án, pénteken.
  6. Szintén október 13-án pénteken, Rosa Mystica imadélután lesz a Zárdakápolnában! Gáspár Mátyás címzetes apát-kanonok, ajaki plébános a Rosa Mystica imamozgalom Kelet-magyarországi képviselője, október 13-án a Zárdakápolnában szentségimádást vezet, 15.00 órától 17.00 óráig. A szentségimádásban a Szent Kamill Leányai szerzetesközösség (betegápoló női rend) magyarországi tagjai együtt imádkoznak a hívekkel, a Rosa Mystica zarándokszobor jelen-létében. 17.00 órától szentmise, melyet főtisztelendő Gáspár Mátyás atya mutat be. A szentségimádás alatt a gyónási lehetőség biztosított.
  7. Október 14-én, a Miskolc Mindszenti Kolping család 30 éves fennállását ünnepli. Az ünnepi szentmisét szombaton délelőtt 10 órakor tartják, a Mindszenti templomban.
  8. Ugyancsak október 14-én, szombaton, a Ferences Világi Rend Maximilián Kolbe Régió lelkinapját tartják a Minorita templomban. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a 10.00 órakor kezdődő szentmisére, majd az azt követő zsolozsmázásról szóló előadásra, melyet Barsi Balázs ferences atya fog tartani!
  9. Jövő vasárnap „Mocorgós szentmise” lesz 16.00 órakor, a Zárdakápolnában pedig a 17.00 órai szentmisén, a kármelita lelkiség követői, megemlékeznek Avilai Szent Terézről.

2023. szeptember 24., évközi 25. vasárnap

  1. Hittan órák a plébánián szeptember 29-én pénteken kezdődnek. De nem a meghirdetett rendben, hanem: az elsőáldozásra készülőknek: pénteken du. 16.00-kor, a bérmálkozóknak 17.00 órakor lesz a hittan. Az elsőáldozóknak szombaton délelőtt 9 órakor is tartunk felkészítő foglalkozást, azok számára, akik pénteken nem tudnak eljönni. Most szombaton a ministráns találkozó miatt ez nem lesz megtartva.
  2. Szeptember 29-én az Egri Bazilika búcsú ünnepe. Az egyházmegye legfőbb temploma ünnepén lélekben vegyünk mi is részt, a Szent István Rádió közvetítése által.
  3. Szeptember 30-án szombaton minisztráns találkozó lesz Egerben, a bazilikában. A Miskolci minisztránsok egy közös autóbusszal indulnak a Mindszenti templom elől, reggel 8 órakor.
  4. Rózsafüzér imádságot kezdünk október 1-jétől minden este, a szentmise előtt, 17.50-kor. Október 7-én Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, az esti szentmise előtt, nemzetközi rózsafüzér imádságot végezünk. Keressük azokat a Miskolcon élő katolikus híveket, akiknek az anyanyelvük nem magyar. Várjuk a szlovák, német, portugál, spanyol, orosz, ukrán, román, lengyel vagy bármely más anyanyelvű katolikusok jelentkezését, akik egy tized elmondásával bekapcsolódnak ebbe az imába. A sekrestyében vagy Thiago atyánál lehet jelentkezni.
  5. Október 8-án, vasárnap lesz a Zárdakápolna búcsúja, a szentmise 5 órakor kezdődik, a miséző és szónok: Buda Péter kanonok, az egri servita templom plébánosa, teológiai tanár lesz.
  6. Ma este (24-én) 17.00 órakor a Miskolci Nemzeti Szinházban az Ars Sacra Festivál Gálaestje lesz. A belépés ingyenes mindenkit szeretettel várnak.
  7. A héten szerdán Páli Szent Vince emléknapja, gondoljunk imádsággal a szent Vince szeretetszolgálat munkatársaira. Pénteken Szent Mihály és a főangyalok ünnepe.

2023. szeptember 17., évközi 24. vasárnap

  1. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik részt vettek pénteken este a Kálvária búcsún, és azoknak, aki munkájukkal segítették a szép ünnepet.
  2. Tegnap elkezdődött Miskolcon is az Ars Sacra fesztivál. Ennek részeként templomunkban ma, a 10 órai szentmise után rövid zenés templom bemutatót tart Mustos Péter.
  3. Ma délután 4 órakor lesz a Mocorgós mise, melyet Thiago atya tart minden hónap 3. vasárnapján.
  4. Egyházközségünkből három fiatal elvégezte a Mustármag Ifjúsági Vezetőképzőt Egerben. Gratulálunk Sáry Veronikának, Fodor Andrisnak és Ernes Csabának, akik oklevelüket az egri bazilikában szombaton vették át.
  5. A plébániai hittant szeptember 29-én, pénteken kezdjük. A bérmálkozásra készülőknek pénteken 16.00-kor (Péter Vilmos atya tartja), az elsőáldozásra készülőknek pénteken 17.00-kor, és akinek nem jó ez az időpont, annak szombaton 9.00 órakor (Thiago atya tartja). Ministráns foglalkozás szombaton délelőtt 10.00 órakor lesz. Felnőttek számára is hirdetünk szentségi fölkészítést. A sekrestyében, vagy az irodán jelezzék, hogy Péter Vilmos atya felvehesse a kapcsolatot az érdeklődőkkel.
  6. Akik a jövő esztendőben szeretnének templomunkban házasságot kötni, már jelentkezhetnek a plébániai irodában, hogy a házassági időpontot, illetőleg a jegyes oktatás alkalmait kellő időben tervezni lehessen.
  7. Szent Mihály napján szeptember 29-én, pénteken, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola kápolnáját ünnepélyesen megáldjuk. Ternyák Csaba érsek atya rendelkezése alapján az iskola védőszentje ezentúl Szent Mihály főangyal. Az ünneplést és a megáldást Tóth István főesperes úr vezeti.
  8. Október a rózsafüzér imádkozás hónapja, október 7-én Rózsafüzér Királynőjének ünnepén, az esti szentmise előtt, nemzetközi rózsafüzér imádságot végezni. Keressük azokat a Miskolcon élő katolikus híveket, akiknek az anyanyelvük nem magyar. Várjuk a szlovák, német, portugál, spanyol, orosz, ukrán, román, lengyel vagy bármely más anyanyelvű katolikusok jelentkezését, akik egy tized elmondásával bekapcsolódnak ebbe az imába. A sekrestyében vagy Thiago atyánál lehet jelentkezni.
  9. A templom mögötti garázsok, a Glória udvarán levő melléképületek és a két terület közötti falszakasz bontásához keresünk vállalkozókat, akik a munkálatokra árajánlatot adnak. Három ajánlat szükséges. A munkálatok bármikor kezdhetők.
  10. Csütörtökön Szent Máté apostol, szombaton Szent Pió atya ünnepe, jövő vasárnap pedig az Elvándorlók és menekültek világnapja lesz.

2023. szeptember 10., évközi 23. vasárnap

  1. Ma a fél 9-es szentmise után a gyermekeknek a tanévkezdés „szomorúsága” miatt fagylaltot adunk. A pedagógusokat pedig szeretettel várjuk egy teára a Millenniumi Terembe.
  2. 15-én pénteken tartjuk a Kálvária Kápolna búcsúját. Ezen a napon a másnap kezdődő Ars Sacra Fesztivál bevezetéseként, a város összes templomát bejárják Miskolc város polgárai „Zarándoklat a Békéért” mottóval. A zarándokcsoportokat Seresné Horváth Zsuzsa szervezi. A minden irányból induló menet a Kálvárián találkozik, ahol részt vesz a 17.00 órakor kezdődő Fájdalmas Anya tiszteletére tartott szentmisén.
  3. A Kápolna Búcsúi szentmise előtt 16.00 órától a helyszínen énekes meditáció, gyónási lehetőség, a szentmise után szentségimádás és dicsőítés lesz. Kérjük meleg ruhát öltsenek! Aznap, a Mindszenti templomban az esti szentmise elmarad, és délután 3 órakor bezárjuk a templomot.
  4. Szombaton, kezdődik az Ars Sara Fesztivál, melynek fővédnöke Ternyák Csaba érsek atya. Az egy héten át tartó eseményen közel 400 fellépő és mintegy 40 rendezvény lesz. A műsorfüzetekben, interneten az Éltető Lélek Alapítvány honlapján olvasható a program. Jövő vasárnap az Ars Sacra keretében a 10.00 órai szentmise után a vendégek számára rövid templombemutatás és koncert lesz, mintegy fél óra időtartamban.
  5. Jövő vasárnap kezdődik a mocorgós mise kisgyermeknek és családjuknak. Ebben az iskolai évben Thiago atya fogja a mocorgós miséket tartani, minden hónap 3. vasárnapján.
  6. A héten kedden a diósgyőri templomban egésznapos szentségimádás lesz. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit du. 1 órára várják.
  7. Jövő vasárnap tartják a Szirmai templom búcsúját a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisével.
  8. A plébániai hittant szeptember 29-én pénteken kezdjük. A bérmálkozásra készülőknek pénteken 16.00-kor (Péter Vilmos atya tartja), az elsőáldozásra készülőknek pénteken 17.00-kor, és akinek nem jó ez az időpont, annak szombaton 9:00 órakor (Thiago atya tartja). Ministráns foglalkozás szombaton délelőtt 10:00 órakor lesz. Felnőttek számára is hirdetünk szentségi fölkészítést. Kérjük a sekrestyében, vagy az irodán jelezzék, hogy Péter Vilmos atya felvehesse a kapcsolatot az érdeklődőkkel.

2023. szeptember 3., évközi 22. vasárnap

  1. A ma délelőtt fél 11-kor a Szent Anna templomban kezdődő szentmise után, Ternyák Csaba érsek úr megáldja a most egyházmegyei fenntartásba került Bársony János Katolikus Általános Iskolát. Isten áldása legyen az iskola tanulóin, tanárain és a szülőkön!
  2. A Vörösmarty katolikus iskola számára a tanévnyitó szentmise szeptember 4-én hétfőn, délelőtt fél 9-kor és 10-kor lesz, az alsó és a felső tagozat számára, itt a Mindszenti templomban.
  3. Csütörtökön Szent Márk, István, Pongrác és Menyhért Kassai vértanúk ünnepe lesz.
  4. Pénteken Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepe lesz.
  5. A nem egyházi iskolába járó tanulók Veni Sanctéja szeptember 10-én vasárnap lesz, a fél 9-es szentmisén. Kérjük a gyerekeket, hogy akkorra hozzák magukkal tanszereiket és az iskolatáskájukat, azok megáldására.
  6. A Diósgyőri Egyházközség szeptember 10-én, jövő vasárnap tarja a Szűz Mária szent Neve búcsúi szentmisét. A 11.00 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Ft. Babály András nyírbátori plébános atya lesz. Szeptember 12-én, kedden egész napos szentségimádást tartanak. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják.
  7. A Kálvária kápolna búcsúját szeptember 15-én, Fájdalmas Anya ünnepén tartjuk, a szokásos formában: 16.00 órától dicsőítés és gyónási lehetőség, 17.00 órától szentmise a városi béke-zarándokok fogadásával. A szentmise főcelebránsa Szabó József kanonok, diósgyőri plébános lesz. A búcsút a Mindszent Karizma Közösség zenei szolgálatával ünnepeljük.
  8. A 2023-24es tanév hitoktatói a Mindszenti Plébánia területén a következő személyek: Bakosné Szert Melitta a Görögkatolikus általános iskolában,. Csík Tibor igazgató úr és Zádoriné Galambos Mónika és Iván Erzsébet a Vörösmarty rómaikatolikus általános iskolában. Vincze Angéla a Szilágyi Dezső általános iskolában. Hoskó Orsolya igazgatónő a Görögkatolikus általános iskolában. Krusóné Soltész Klára a Szabó Lőrinc általános iskolában. Nagy Lászlónéés Butykai Péter a Fáy András görögkatolikus középiskolában. Nagy Nándor a Lévay József református középiskolában. Takács-Benyus Anita a Lévay József református középiskolában, a Görögkatolikus általános iskolában, a Belvárosi- valamint az Eszterlánc óvodában. Nagy Nándor a Lévay ref. gimnáziumban, Thiago atya a Vörösmarty- és a Görögkatolikus általános iskolában. Péter Vilmos atya a Fráter György katolikus gimnáziumban és Sajóbábonyban. Ha az említett iskolába jár gyermekük, kérjük, hogy római katolikus hittanra írassák és a hitoktatót keressék. A plébánián az elsőáldozásra készülőket Thiago atya, a bérmálkozásra készülőket Péter Vilmos atya fogja tanítani.
  9. Hirdetjük, hogy megérkeztek az engedélyek a templomudvar és parkoló kivitelezési munkáira. A kivitelező kiválasztása után még ebben az esztendőben elkezdődnek a munkálatok. Ez idő alatt, a templom és a Glória épület között nem lehetséges majd közlekedni. Közlekedésre a templom és a plébánia épület közötti kaput fogjuk használni.

2023. augusztus 27., évközi 21. vasárnap

  • Hétfőn augusztus 28-án délelőtt 11.00 órakor a Mindszenti Plébániához tartozó hitoktatók számára megbeszélés lesz, melyre kérik, hogy minden hitoktató vegyen részt.
  • Augusztus 29-én, kedden, Felsőzsolcán egésznapos szentségimádás lesz, a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják.
  • A héten elsőcsütörtöki gyóntatási ügyeletet lesz délelőtt 8- és 10 óra között a Mindszenti templomban. Másnap elsőpénteken a reggeli szentmise után is lesz gyóntatás.
  • Jövő vasárnap, szeptember 3-án lesz a Bársony János Katolikus Általános Iskola tanévnyitó szentmiséje a Szent Anna templomban, utána iskola megáldás. Mindkettőt Ternyák Csaba érsek úr végzi.
  • A Vörösmarty katolikus iskola számára a tanévnyitó szentmise szeptember 4-én hétfőn, délelőtt fél 9-kor és 10-kor lesz, az alsó és a felső tagozat számára, itt a Mindszenti templomban.
  • A nem egyházi iskolába járó tanulók Veni Sanctéja szeptember 10-én vasárnap lesz, a fél 9-es szentmisén. Kérjük a gyerekeket, hogy akkorra hozzák magukkal tanszereiket és az iskolatáskájukat, azok megáldására.
  • A Kálvária templom búcsúját szeptember 15-én, Fájdalmas Anya ünnepén tartjuk, a szokásos formában: 16.00 órától dicsőítés és gyónási lehetőség, 17.00 órától szentmise a városi zarándokok fogadásával. A szentmise főcelebránsa Szabó József kanonok, diósgyőri plébános lesz. A búcsút a Mindszent Karizma Közösség zenei szolgálatával ünnepeljük.

2023. augusztus 20., évközi 20. vasárnap

  1. Ma (20-án) délután 4 órakor ünnepi koncert lesz itt a Mindszenti templomban, a kárpátaljai CREDO együttes és a REMÉNYI EDE – vonósnégyes, ünnepi koncertet ad. Este 6 órakor pedig a Szent István téren városi ünnepség és kenyérszentelés.

  1. A héten szerdán délelőtt 10 órától az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő katolikus iskolák pedagógusainak tanévnyitó szentmiséje lesz a miskolci Generali Arénában. A mintegy 2300 pedagógus részvételével megtartott szentmise után, Bábel Balázs érsek és Aczél Petra professzor előadását hallgatják meg a résztvevők.

  1. ArsSacra Fesztivál lesz Városunkban. Az egy hetes rendezvény fővédnöke Ternyák Csaba egri érsek; védnökei Orosz Atanáz gk. püspök, Pásztor Dániel rf. püspök, Juhász Ferenc rk. helynök és Buday Barnabás ev. esperes. A fesztivál szeptember 16-án kezdődik, egy héten át tart és sok felekezeti és művészeti ágat érint. Előző este (15-én, pénteken), a Kálvárián a Fájdalmas Anya tiszteletére mutatunk be szentmisét, melynek főcelebránsa, Szabó József kanonok, diósgyőri plébános lesz. A szentmisét a Mindszent Karizma együttes énekes meditációja kiséri. Előtte gyónási alkalom lesz.

  1. A Felsőzsolcai Római Katolikus Plébánia Szentségimádási napot tart Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén. 2023. augusztus 29-én, kedden melyre szeretettel hívják a híveket. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit délután 13.00 órára várják.

2023. augusztus 13., évközi 19. vasárnap

  1. A héten kedden, augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepe lesz. Parancsolt ünnep, szentmisén való részvételi kötelezettséggel. A katolikus intézményekben munkaszüneti nap. A plébánia iroda sem lesz nyitva.

Templomunkban reggel 7-, délelőtt 10.00- és este 18.30-kor lesz szentmise. A zárdakápolnában este 17.00 órakor.

A Minorita templom búcsúünnepe, a búcsúi szentmisét este 18.00 órakor kezdik.

Ugyancsak kedden este 18.00 órakor ünnepli Dr. Sedon László atya, a hejőcsabai plébánosságának 40. évfordulóját Hejőcsabán.

  1. Jövő vasárnap augusztus 20-án, de. 11.00 órakor tartják a selyemréti templom búcsúját. Előtte pénteken (18-án), egésznapos szentségimádás lesz. A Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják imádási órára.

A Miskolc-Vasgyári templom búcsúját szintén augusztus 20-án, a 10:00 órakor kezdődő szentmise keretében tartják. A búcsú előtt augusztus 17-, 18- és 19-én, csütörtökön, pénteken és szombaton este, a 18:00-kor kezdődő gitáros szentmisékben lelkigyakorlatos szentbeszédeket mond Antal testvér. Augusztus 19-én, szombaton a szentmise után búcsú előesti koncertre kerül sor a templomban. Az ünnepre és az előkészületre mindenkit szeretettel várnak!

Az augusztus 20-i, Miskolc városi ünnepség este 18.00 órakor kezdődik a Szent István téren. Előtte 16.00 órától a Mindszenti templomban a kárpátaljai CREDO együttes és a REMÉNYI EDE – vonósnégyes, ünnepi koncertet ad.

  1. Hétfőn: Szent Maximilián Kolbe, kedden: a Boldogságos Szűz Mária, szombaton: Szent Bernát apát, vasárnap: Szent István Király ünnepe lesz. Isten éltesse a nevek viselőit!

2023. augusztus 6., évközi 18. vasárnap

  1. Ma az Zárdakápolna felújított sekrestyéjének a magáldása lesz, a 17.00 órai szentmise keretében.
  2. Jakab Endre kántor úr megkezdi szabadságát holnaptól. Augusztus 20-án lép ismét munkába. Helyette Balázs Ferenc előző kántor úr fogja a liturgia ének- és zenei szolgálatát végezni.
  3. Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy a Mindszenti Templom udvarának, garázsainak és a parkolójának a kivitelitelitervek engedélyeztetése a hatóságnál van. Reményeink szerint a hónap végére az engedélyek birtokában leszünk, és a kivitelező megtalálása után, talán ebben az évben megkezdhetjük a munkálatokat. Ugyancsak a Kormányhivatal hatósági ügyintézése alatt áll, a Kálvária felújításának az ügye is. Időnként említést teszünk róla, jelezve, hogy a dolog nem aludt el.
  4. A héten kedden: Szent Domonkos, szerdán: szent Teréz Benedikta (Edit Stein), csütörtökön: Szent Lőrinc, pénteken: Assisi Szent Klára ünnepe lesz. Isten éltesse nevük viselőit is!

2023. július 30., évközi 17. vasárnap

  1. A Pünkösdtől bevezetett új Misekönyv használatával egyidőben, Ternyák Csaba érsek atya a Világegyház általános gyakorlatához igazodva a következő liturgikus rendelkezést adta ki, a szentmisén való testtartásra vonatkozóan:
    • Állunk a bevezető ének elejétől (Uram irgalmazz és a Dicsőség éneklése alatt is) a Collecta Könyörgés végéig, majd leülünk.
    • Felállunk az Alleluja éneklésre és az Evangéliumra, majd pedig a Hitvallás és az Egyetemes Könyörgés imádságra.
    • Térdelünk az átváltoztatás alatt.
    • Miatyánkra mindannyian felállunk.
    • Áldozás előtt („Íme az Isten Báránya…”) szokás szerint ismét letérdelünk.
    • A szentáldozás után tetszés szerint térdelünk vagy ülünk.
    • Akinek egészségügyi helyzete úgy kívánja (pl. nem tud térdelni vagy huzamosabb ideig állni), a továbbiakban is ülhet.
  2. A Minorita templom Porciunkula búcsúját augusztus 1-jén és 2-án tartják, az este 18.00 órakor kezdődő szentmisével. Előtte 17.40-től vecsernyét mondanak mindkét alkalommal. Az ünnephez kapcsolódóan, augusztus 2-án szerdán, egésznapos szentségimádás lesz, a Mindszenti templom és a Zárdakápolna híveit 13.00 órára várják.
  3. Örömmel hirdetjük, hogy a Zárdakápolna sekrestyéje teljesen megújult. Új burkolatot, belső festést, külső szigetelést kapott. Utolsó lépésként a bútorzat is elkészült. Összes költsége: 11.848.000-, Ft, mely összegből 7.848.000-, Ft-ot az Egri Főegyházmegye iskola alapjából, 4.000.000,- Ft-ot a Mindszenti plébánia pénztárából biztosítottunk. A megújult sekrestyét jövő vasárnap, Színeváltozás ünnepén, a 17.00 órai szentmise keretében áldja meg Juhász Ferenc plébános.
  4. Csepellényi György egykori pálos szerzetes és füzéri plébános boldoggá avatása elkezdődött. A török idők utolsó éveiben, prédikációi hatására sok, hitét elhagyó személy visszatért a katolikus egyházba. Ezért bosszúból 1674. május 24-én elrabolták, két hónapon keresztül szinte teherhordó állatként magukkal vitték és kínozták, végül Egerfarmosnál kivégezték. Végső nyughelye Sátoraljaújhelyen az egykori pálos (ma piarista) templom kriptájában van. A török idők után Fenessy György egri püspök megindította ugyan a boldoggá avatást, de a nehéz időkben elakadt a folyamat; tisztelete azonban fennmaradt az egyházmegyében, ezért Ternyák Csaba érsek úr ismét elindította az eljárást. A templom bejáratánál lehet emlékképet találni Csepellényi Györgyről, amelyre imádságot is nyomtattak. Kérjük, hogy aki elviszi a képet, imádkozzon azért, hogy mielőbb a boldogok között tudhassunk egy, az egri egyházmegyében működő vértanú lelkipásztort.
  5. Hirdetjük a Kedves Testvéreknek, hogy a plébánia hivatal augusztus 1-jétől ismét délelőtt 9-és 12, délután 3 és 5 óra között tart nyitva.