- Ma Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, a Kálvária Kápolna búcsúját tartjuk. Erre az alkalomra visszakerült a keresztekre a Krisztus és a két lator felújított alakja. A restaurálást Máger Ágnes festőművész végezte. Eredetileg, Takács István festőművész alkottásai, aki a Mindszenti templom és a Kálvária kápolna festményeit is készítette. Ma 17.00 órakor a búcsú alkalmával Kakuk Ferenc érseki irodaigazgató úr megáldja azokat. Ezt követően lesz a búcsúi szentmise. Kitartó eső esetén, a Golgota megáldása után, a szentmisét a Mindszenti templomban mutatjuk be.
- Ma a 10 órai szentmise után az Ars Sacra keretében, zenés áhítat lesz a Mindszenti templom énekkarának közreműködésével. Az áhítat a fél 12-es szentmise előtt fejeződik be. A Mindszenti Templom Énekkara szeretettel várja azok jelentkezését, akik aktív énekükkel is szívesen szolgálják a liturgiát. Próbák kezdési időpontja: szerda 18.00 óra, a templom melletti “Glória” teremben.
- Az elsőáldozás és a bérmálkozás előtt állók szüleinek október 3-án (pénteken) szülői értekezletet tartunk. A plébániai hitoktatás október 10-én pénteken kezdődik. Az elsőáldozóknak 16:15-kor (alternatív időpont: szombat 9.00 óra), a bérmálkozóknak 17:15- kor lesz a hittan.
- Szeptember 27-én szombaton a Miskolc Avas Déli római és görögkatolikus lelkipásztorok, felújítják az „Egyházközségek Napja” – rendezvényt, ami sokáig hagyomány volt az Avason. Szeretettel hívják a miskolci plébániák és parókiák lelkipásztorait és híveit! A PROGRAM: főzés, játékos ismerkedés, kerekasztal beszélgetés, gyermekprogramok és foci, 12.30-kor ebéd. Lehetőség lesz a csoportoknak főzni. Kérik, hogy ehhez hozzanak felszerelést. Jelentkezni szeptember 19-ig lehet a plebania@gmail.com címen. Akik főznek jelezzék a főzési szándékot; akik nem főznek azt, hogy kb. hány fővel érkeznek – számukra a szervezők főznek. Kérik jelezni a focin való részvételi szándékot. Szívesen ajánljuk azoknak a Mindszenti plébániához tartozó családoknak is a részvételt, akiknek gyermeke a jezsuita gimnáziumba jár. Feliratkozni itt a sekrestyében is lehetséges.