Olyan magától értetődőnek tartjuk, hogy Jézus Krisztus születését december 25-én ünnepeljük. És körülveszi Jézus születésének ünnepelt a téli magyar táj: a pásztorok mennek a hóban, éjszakában a közénk testesült örök Igét köszönteni, közben angyalok énekelnek a havas táj felett.
Egyáltalán nem biztos azonban, sőt nem is valószínű, hogy Jézus december 25-én született. Nem tudjuk, melyik hónap hányadikán született. Nemcsak a hónap, még az év is bizonytalan. Abban az időben nem voltak anyakönyvi hivatalok, ahová be kellett volna jelenteni az újszülött kisdedet. Az időszámítást is sokkal később kezdték Jézus születésével számítani, visszaszámoltak, el is tévesztették az évet. Most azonban nem az évről szeretnék szólni, hanem a napról.
Arról, hogy miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én.
Az első keresztények a Római Birodalomban éltek. A Római Birodalom törvényeihez igazodtak. A Római Birodalomban pedig Augusztus császár, aki Jézus Krisztus születése idején uralkodott, elrendelte, hogy december 21-től öt napon át ünnepeljék a legyőzetlen napot. A társadalom még elevenebb kapcsolatban volt a természettel. Megfigyelték, hogy december 21-ig fogynak a nappalok, növekszenek az éjszakák, egyre sötétebb lesz, az emberek úgy érezték, hogy a sötétség úrrá lesz a világon. December 21-én azonban megfordult a folyamat: újra növekedni kezdtek a nappalok, jött a fény korszaka. Az emberek fellélegeztek: vége a nyomasztó sötétségnek. A fényes nap átvette az uralmát, legyőzte a sötétséget. A császár elrendelte, hogy ünnepeljék meg a nap visszatérését, ünnepeljék a legyőzetlen napot. Legyen munkaszünet, ékesítsék fel a házakat, gyújtsanak fényeket, ünnepeljenek, örüljön mindenki. A nép nagyon szívesen teljesítette a császár rendeletét.
Ünnepeltek a keresztények is. A keresztények, akik legtöbben a rabszolgák voltak, ugyancsak ünnepeltek, de nem a pogány napistenséget, hanem Jézus Krisztusnak az igazi napnak születését.
Miért ünnepelték tehát a keresztények Jézus születését december 25-én? Mert ekkor volt alkalmuk rá. Tették ezt annál is könnyebben, mert nem volt feltűnő, hogy ünnepelnek, mindenki ünnepelt. Módjuk volt ünnepelni, nem kellett dolgozni. Így maradt Jézus születésének ünneplése december 25-én a mai napig.
Egyébként pedig nagyon kézenfekvő volt a pogány ünneppel a kapcsolat: a pogányok a napot ünneplik, ami a világosságot, a fényt hozza. A keresztények is a napot ünneplik, Jézust, a világ napját, aki világosságot hoz, a hitetlenség sötétségében világosságot gyújt. A kilátástalanságban, a halál árnyékában ülőknek a reménység világosságát hozza.
A világi ünnep és a keresztény ünnep találkozását jól szemlélteti egy jelképes Krisztus-ábrázolás. A keresztények az első időkben meg sem kísérelték Krisztus emberi alakját ábrázolni. Sokszor jelképeket alkalmaztak: a Krisztus monogramot, a halat, vagy pogány jelképeket. Orpheus alakját, aki leszállt az alvilágba, megfújta a sípját és minden életre kelt. Ebből lett a jó Pásztor Krisztus-ábrázolás. Ő is leszállt az alvilágba és megnyitotta az ószövetségben elhunyt lelkeknek az üdvösség útját. És ilyen jelképes ábrázolás a Helios-Krisztus is. Krisztust a napisten alakjában ábrázolják: egy alak harci szekéren áll, a harci szekeret vágtató lovak húzzák, amelyek a felkelő nap ívén szökkennek fel az ég peremén és hozzák a diadalmas világosságot. Az alak jelképezi Krisztust. A kép a vatikáni múzeumban látható. Értékes emléke az első keresztény időknek. Talán a karácsonyt is ez jelképezte.
A nap diadalmas visszatérésének motívumai, a fény, a világosság a mai karácsonyi ünnepségeken is megjelennek. Az éjféli szentmisében Izajás próféta jövendölését olvassuk: A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát. Azoknak, akik a halál sötét árnyékának országában laknak, nagy világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. – Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. – Az ünnepi misében pedig az evangéliumban szerepel, hogy Jézus a világosság. Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. Fellépett egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, mely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert.
Jézus egyébként saját magáról is mondta, hogy ő a világosság: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben.”
Jézus a hit fényét át akarja adni nekünk. Gondolunk-e arra, hogy a karácsonyfa gyertyáinak fénye a hit fényét jelenti?
A pogány Róma a nap győzelmét ünnepelte, a fényt, amit a nap adott. Mi keresztények sokkal nagyobbat ünneplünk, az örök Igét, aki megvilágosít minden embert. Gondoljunk erre karácsonykor, és töltse el szívünket öröm és hála a mindenható Isten iránt, aki ilyen nagy ajándékot adott nekünk.
Czakó István