Családnap 2013

Az idei év májusában is megrendezésre került a hagyományosnak számító családnap a Kolping Családunk szervezésében. A plébániánk hívei mellet meghívtuk a régió Kolping családjait, és Nagykállóról egy kisbusznyi Kolping-tag vett részt. A cél ezúttal Csesztve volt, egy kis település Nógrád megyében, amely különös módon is kötődik Püspök atyához.

Családnap 2013A program hosszúnak ígérkezett, ezért szombaton kora reggel, gyönyörű napsütésben és a jó időben bízva indultunk utunkra, hogy előkészítsük az ebédet, amely ezúttal gulyásleves volt. A főzés előkészítésében nagy segítséget kaptunk a csesztvei hívektől és a polgármestertől. Köszönjük nekik ezúton is, hogy rendelkezésünkre bocsátották a művelődési házat, és az üstöt, amelyben az ebéd készült. Ezen kívül temérdek süteménnyel is fogadtak minket.

Amikor mindenki megérkezett elsétáltunk a helyi katolikus templomba, ahol Püspök atya szentmisét mutatott be, előtte szólt néhány szót a templom történetéről. Kántorként az édesapja működött közre, ami nem is meglepő, hiszen néhány évtizede ő a település kántora. Szentmise után a Madách-kúriát tekinthették meg a résztvevők, ahol jelenleg emlékmúzeum működik. Az ebédet a hagyományoknak megfelelően Balu bácsi kezdte el osztani az egyre türelmetlenebb és éhesebb híveknek. Ebéd előtt Püspök atya pálinkáját kóstolhattuk meg, ami mindenkinek nagyon ízlett.

Családnap 2013Miután az ebédet és a helyiek által kínált süteményeket elfogyasztottuk, a buszosok útra keltek Balassagyarmat és Szécsény felé. Az előkészítő csapatunk ezután összepakolt, és Hollókő felé vettük az irányt. Majd este 7 óra után értünk vissza a Mindszenti Plébániára.

Az útiterv ugyan most még nem ismert, de jövőre várunk szeretettel mindenkit!

Balogh Tamás