A Krisztus-ábrázolás történetében korszakváltás volt, amikor már Krisztus testét is ábrázolni kezdték a kereszten. Krisztus keresztjét gyakran a hívek elé állították, de Krisztus alakja soha nem volt rajta.
Az első olyan kereszt, amelyen a szenvedő Krisztus alakja is rajta van, 750-ből való. A Kelet-Római Birodalomból menekült szerzetesek festették hálából a pápának.
A kép egy zűrzavaros korszak emlékét őrzi. VII. Leó császár, akit képromboló Leó császárnak említ a történetírás, elrendelte, hogy minden szentképet és szobrot semmisítsenek meg. Nem tudjuk pontosan, mi vezette abban, hogy a szentképek és szobrok megsemmisítését elrendelje. Egyesek azt mondják, hogy a mohamedán vallás megjelenése. A mohamedánok elítélik a képek és szobrok tiszteletét. Attól tartanak, hogy az bálványimádás.
A mohamedánok vádolták a keresztényeket azzal, hogy imádják a szentképeket és szobrokat. A császár tehát elrendelte a szentképek és szobrok megsemmisítését, hogy a mohamedánok vádaskodása alól kihúzza a talajt.
Más magyarázata szerint gazdag emberek azzal kerülték ki vagyonuk megadóztatását, hogy szentképek keretébe építtettek bele drágaköveket, így azok nem estek adó alá. A szentképek megsemmisítésével a keretekbe beépített értékek felszabadultak, és adózni kellett utánuk.
Akármi volt is az oka, a császári rendeletet szigorúan végrehajtották. A hívek ragaszkodtak a szentképekhez, a rendeletnek sokan ellenálltak. Különösen a szerzetesek. Az ellenállás olyan nagy volt, hogy a császár a katonaságot is igénybe vette a rendelet végrehajtásához. Az ellenállás központjai a szerzetes kolostorok voltak. Ezért a császár üldözni kezdte a szerzeteseket, sok kolostort bezáratott, sőt az ellenállás miatt még meg is öltek szerzeteseket. A pápa is elítélte a képrombolást és védte a szerzeteseket a császárral szemben. A szerzetesek közül sokan a pápához menekültek, aki Rómában otthont és védelmet adott nekik.
A szerzetesek hálából a pápa számára egy új felfogás szerint festették meg Jézus keresztjét: az Üdvözítő alakját is ráfestették a keresztre. A festményen megfestették az ő Krisztus-hitüket. Nem a halott Krisztust festették a keresztre, hanem az élő Krisztust, és nem is a szenvedésben tehetetlen Krisztust, hanem a keresztről uralkodó Krisztust, aki a keresztről osztotta az üdvözítő kegyelmet.
A festmény megvan. Rómában, a Santa Maria antiqua templomban látható. A templom romos állapotban van, de a festmény ép.
A kép az egyiptomiak felfogása szerint jeleníti meg a szenvedésnél szereplő személyeket, minél jelentősebb személy, annál nagyobb az alakja. Jézus a legnagyobb, Szűz Mária és Szent János apostol kimagaslik a kereszt mellett álló személyek közül, nagyságban utánuk következik a százados, aki azt kiáltja: „Ez valóban Isten Fia volt.” A többi katona már jóval kisebb alakban jelenik meg.
A kép lényege, hogy Krisztus nem erőtlen áldozat, hanem uralkodó, szenved ugyan a kereszten, de már osztogatja a megváltás kegyelmeit. „Regnavit Christus a ligno.” Az ábrázolás a 95. zsoltárra utal: „Hirdessétek a nemzetek között, „Király az Úr!” Uralkodik Krisztus a keresztről. A múlt idő helyett jelenre szokták lefordítani a liturgia szövegét.
Ez az ábrázolási mód gyorsan elterjedt és hosszú időn keresztül megmaradt. Assziszi Szent Ferenc keresztje is ebben a stílusban van. Az első magyar királyné keresztje, a Gizella kereszt is ilyen.
Tanuljuk meg mi is, hogy a keresztre feszített Jézus Krisztusban a világ uralkodóját lássuk.
Czakó István