Augusztus 7-én volt Szent Domonkos napja. Ő azzal tette nevét emlékezetessé, hogy ő volt az alapítója az egyik kolduló szerzetesrendnek. A másiknak Assisi szent Ferenc.

Különös a neve ennek a két szerzetesrendnek. A kolduló rendek elnevezéséről, nevük érelméről szeretnék ma szólni. Hiszem, hogy sok kedves hallgató előtt feltárul az egyház történetének egy tanulságos fejezete, aminek saját lelki életünkben is nagy hasznát vesszük, de szólok arról is, hogy mi alapján hozták létre ezt a két rendet.

A 13. században egymás után jöttek létre szektás mozgalmak. Egy különös egyveleget alkottak. Tagjaik a Szentírást olvasták, vállalták az evangéliumi szegénységet, a gazdag papság ellen lázító beszédeket tartottak és ezzel sok hívet szerezte maguknak, nem jártak templomba, nem járultak a szentségekhez, megtagadták az egyházi felsőbbség iránti engedelmességet, a sátánt imádták és állandóan a Bibliára hivatkoztak. Valamit találtak a Bibliában, azt felkapták és egyoldalúan hangoztatták, valójában félreértelmezték a Bibliát. Egyesek azt hirdették, hogy a rossz papok elvesztik az átváltoztatás hatalmát, azért a világiak közé kell számítani őket, megtagadták az egyházi böjtöket. Voltak, akik azt hirdették, hogy a szeretet szelleme vezérli őket.

Az egyik leghíresebb személy volt de Vaux Péter lyoni kereskedő, aki vallásos szellemű ember volt, vagyonát feleségének és a szegényeknek adta, és prédikálni kezdett. A szegényeknek kezdett prédikálni, lefordíttatta a Bibliát a nép nyelvére. A pápa először biztatta a prédikálásra, mert úgy gondoltak, hogy a papok, akik nem sokat törődtek az igehirdetéssel, majd egy világi hívő sikerei láttán nagy buzgósággal kezdik hirdetni az evangéliumot, de nem ez történt, hanem a szektavezér egyházellenes tanokat kezdett hirdetni, ezért püspöke megtiltotta neki a prédikálást. III. Sándor pápa most már a püspökkel egyetértésben megtiltotta neki a prédikálást. Különösen akkor váltak veszélyessé ezek a szekták, mikor azt hirdették, hogy vagyont birtokolni bűn, megtámadták a vagyonos emberek házát, felégették a plébániákat, templomokat.

Sem az Egyház, sem az állam nem bírt ezekkel a mozgalmakkal, amelyek a végső pusztulással fenyegették a társadalmat. Szent Domonkos, aki spanyol kanonok volt, püspöke kíséretében keresztül ment ezeken a dél-franciaországi tájakon. Ékes prédikációkban igyekezett a szektásoknak lelkére beszélni, de nem ment semmire. Azt vetették a szemére, hogy ő is gazdag ember, azért beszél így. Hősi elhatározással lemondott minden jövedelméről és szegényen tért vissza közéjük. A pápa a cisztercieket is felszólította, hogy működjenek együtt a szektások megtérítésén. A ciszterci apátok ki is szálltak. Szent Domonkos elébük ment, megfogta az apáturak lovának gyeplőjét, és azt mondta az apáturaknak: Apáturak, szálljatok le a lóról. Aranyos, drágaköves szerszámokkal felékesített lovaitokról semmit sem értek el. – Ő és a köréje gyűlt szerzetes testvérek nagy eredményeket értek el, mert ők is olyan szegények voltak, mint a lázadók. Nem volt semmijük.

Itt értünk el a kolduló rendek fogalmához. A szerzetesek mind leteszik a szegénységi fogadalmat. A szerzeteseknek egyénileg semmije nincs. De a szerzetnek van. A bencéseknek, cisztercieknek nagy földbirtokaik voltak, hogy legyen miből megélniük. A kolduló rendeknél azonban nemcsak a szerzet tagjainak nem volt és nincs semmije, de a szerzetnek magának sincs.

Az első ilyen szellemű szerzetesrendet Assisi Szent Ferenc alapította meg, aki Krisztus teljes követésének szellemében mondott le minden vagyonról. A pápa azért nem akarta jóváhagyni a rend szabályait, mert nem látta biztosítottnak a rendtagok megélhetését. Tartott attól is, hogy ők is az Egyház ellen fordulnak, erőszakosan akarják terjeszteni eszméiket, életmódjukat, akik nem vállalják az általuk hirdetett szegénységet, azokat megtámadják, kényszerítik. A papság ellen lesznek. Szent Ferenc azonban nem ilyen szellemű volt. Ő azt hirdette: „Ha a papok üldöznének, a papoknál keresnék menedéket.”

Ő alapította a ferences rendet, amely most lényegében három ágon folytatja tevékenységét: a minoriták, az obszervánsok és kapucinusok szabályai szerint.

Még valamire szeretném felhívni a Kedves Hallgatók figyelmét. Ezek a szekták mind a Bibliára hivatkoztak. Magyarázták úgy, ahogyan akarták. Mostanában felkapott a Szentírás olvasása, és félek attól, hogy ilyen önkényes magyarázatok elviszik az Egyháztól az embereket.

A Biblia az Egyház könyve, az isteni kinyilatkoztatás forrása, de csak az Egyház magyarázatában. A Bibliát majdnem kétezer évvel ezelőtt írták, ismerni kell az akkori írók gondolkodását, hogy azt olvassuk ki belőle, amit ők bele akartak írni. Különben valaki olvassa, valami fényes meglátása támad, és félremagyarázza a Szentírást – a saját felfogása szerint.

Mostanában több ilyen esettel is találkoztam. Az egyik azt bizonygatta, hogy Jézus az utolsó vacsorán mustot használt. Ez van ugyanis a Szentírásban: „Bizony mondom nektek, nem iszom a szőlő levéből addig, amíg az újat nem iszom Atyám országában.” Hiába magyaráztam neki, hogy a bor is a szőlő leve, meg hogy az utolsó vacsora április 15-e táján volt, honnan vettek volna mustot, meg hogy az Egyház kezdettől fogva bort használt az apostolokkal együtt, akik ott voltak az utolsó vacsorán. – Nem győztem meg.

Egy másik azzal jött, hogy mi Isten neve. Mert szerinte Isten neve Jehova. Mózes második könyvnek híres jelenésére gondolt, mikor Isten Mózesnek azt mondja: Jahve, ez az én nevem mindörökre. – Igen, héberül ez Isten neve. (Nem is Jehova, ahogyan ő idézte.) Mondtam neki, hogy magyarul Isten, németül Gott, franciául dieu, latinul Deus. Nem győztem meg.

Megint valaki azzal jött, hogy az Egyház nem jókor tartja az Úr napját, mert az Úr napja nem a vasárnap, hanem a szombat. Mondtam, hogy az ószövetségben. De a kereszténység már az új szövetség. És a keresztények kezdettől fogva nem a szombatot, tartották, mint a zsidók, hanem Jézus feltámadásának napját, amely az új korszak első napja. Ezt sem győztem meg.

Jézus az Egyházra bízta az isteni kinyilatkoztatást. A kinyilatkoztatás forrása pedig a Biblia és a Szent Hagyomány. A hagyomány volt előbb. Volt idő, amikor az Egyháznak még nem volt Bibliája. Akkor is prédikáltak – a hagyomány alapján. És a hagyományt foglalták írásba.

Ide értünk a kolduló rendek magyarázatával. Még sokat kellene ezekről mondani. Majd apránként. Addig is a jelszó: hallgassunk az Egyházra. Az a döntő, amit az Egyház tanít.

Czakó István