Napi evangélium

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni. Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” Mk 9,30-37

Elmélkedés

Az Úr szolgálata

Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium Jézus életéből, megjövendöli szenvedését és tanítványait oktatja. A szenvedés megjövendölése háromszor szerepel, ez a második alkalom. Ebben az esetben csak a halál és a feltámadás gondolata szerepel. Ezt mondja Jézus: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.”

Három mozzanat szerepel a kijelentésben, mégpedig olyan formában, hogy nincs megjelölve a cselekvések alanya. Ki adja az emberek kezére, azaz ki szolgáltatja ki az Emberfiát? Kik ölik meg őt? Ki támasztja fel a halálból? A második két kérdésre viszonylag könnyen felelhetünk. Jézust emberek ölik meg, katonák okozzák szenvedéseit és ők feszítik keresztre. A halálból való feltámadása pedig Istennek, a mennyei Atyának köszönhető. Ő avatkozik be az események menetébe és hoz váratlan fordulatot azzal, hogy Fiát, Jézust nem hagyja a halál birodalmában, hanem feltámasztja őt az örök életre.

Az első kérdésre viszont összetettebb a válasz. Ki adja Jézust az emberek kezére? Kinek az akarata, szándéka valósul meg azzal, hogy Jézust elítélik és megölik? Először is gondolhatunk Júdás, az áruló apostol személyére. Ő az, aki anyagi haszonért cserébe az Úr utolsó vacsorája után elvezeti a katonákat az Olajfák-hegyére, ahol elfogják őt. De gondolhatunk a főtanács tagjaira, a vallási vezetőkre, akik már jó ideje ellenfelet látnak Jézusban és keresik az alkalmat, hogyan okozhatnák vesztét. Ők azok, akik döntést hoznak arról, hogy Jézusnak, a sikeres vándortanítónak meg kell halnia, majd pedig a római helytartó, Pilátus elé viszik, hogy ő hozza meg a halálos ítéletet. Ha megmaradunk ennél az értelmezésnél, úgy tűnik, mintha csupán az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet következményeként kellett volna Jézusnak szenvednie és meghalnia. Ez azonban nem a teljes igazság, mert kizárja Isten megváltó szándékát. A kiszolgáltatás, az emberek kezére adás tehát Istenre is vonatkozik, aki azt akarja, hogy a Fiú önként vállalja a szenvedést és a halált, és ez az áldozat hozza el az emberiség számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést.

Halálának és feltámadásának megjövendölése nem érinti meg túlzottan a tanítványokat, akik között valamiféle versengés alakul ki, azon vitatkoznak egymással, hogy ki a nagyobb közülük. Versengésük alkalmat ad Jézusnak, hogy az egyszerűségre, az alázatra és a szolgálatra oktassa őket. Szavaival világossá teszi számukra, hogy mindaz, amiről beszélgettek egymással, teljes ellentétben áll azzal, amire Mesterük szeretné felkészíteni őket. Jézus kérdésére, hogy miről vitatkoztak, ők hallgatnak, s ez a hallgatás azt jelzi, hogy szégyellik, amit tettek. Rögtön felismerték, hogy helytelen volt cselekedetük, mert Mesterüktől nem ezt tanulták. Látszik, hogy Jézus komolyan veszi a helyzetet és nem akarja gyorsan elintézni. Komolyságát jelzi, hogy leül, magához hívja a tizenkettőt, illetve később mondanivalóját még szemlélteti is azzal, hogy egy gyermeket állít közéjük. Ünnepélyesen mondja ki a lényeget: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” A kijelentés egyaránt vonatkozik őrá és tanítványaira.

És a kijelentés vonatkozik énrám is, ha időnként dicsőségre, elismerésre, elsőségre vágyom. Az Úr szavai engem is szolgálatkészségre tanítanak, önfeláldozásának példája pedig engem is szolgálatra buzdít.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

Forrás: evangelium.katolikus.hu