Egyszer már szóltam a rádióban arról, hogy korunkban egy népvándorlás tanúi, kortársai, szenvedői vagyunk. Többen kérdezték már tőlem, hogy mi lesz? Mire kell számítanunk?

Meg kell mondanom, hogy nem tudom. Az események alakulása ugyanis az emberi szabad akarattól függ, ezért kiszámíthatatlan. De azért a múlt alapja mégis lehet mondani valamit. A Prédikátor Könyvében ezt találjuk: Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. És mi lesz? Ami volt. Nincs semmi új a nap alatt. Mert az utolsó népvándorlás nincs olyan messze tőlünk, nem történelem előtti korban volt, nem veszett el a múlt átláthatatlan ködeiben. A Római Birodalmat ez roppantotta össze, és ennek a végén alakultak ki az európai nemzetállamok. Tehát a Kr. utáni negyedik századtól az első évezred végéig zajlott le.

Arról a korról azért már írásos feljegyzések vannak, tehát nagy vonásaiban ismerjük.

Szerény véleményem szerint a népvándorlás megállíthatatlan. Nézzük, hogyan volt az utolsó népvándorlás idején. A népvándorlásnak anyagi okai voltak. A népvándorlás egyik ága Belső-Ázsiából indult el. A puszták kiszáradtak, a pásztornépek legelőt kerestek maguknak. A hunok tehát betörtek Kínába. Olyan erővel, hogy Kínának egy időben hun császára volt. A kínaiak azonban leverték a hozzájuk betört hunokat, és felhúzták a kínai nagy falat, hogy ezzel megvédjék magukat. A kínai nagy fal a legnagyobb emberi építmény: akkora, hogy Holdról is lehet látni. Ezen is betörtek a hunok, de a kínaiak nemcsak visszaverték őket, hanem saját hazájukban is üldözték. A hunok, hogy a kínai seregek állandó zaklatásaitól megmeneküljenek, megindultak nyugat felé maguk előtt hajtva az útjukban levő népeket.

Nyugat felől pedig megindultak a Római Birodalomtól északra élő népek. A római hadsereg ugyanis rendszeresen támadta az európai erdőkben élő népeket, hogy onnan rabszolgákat szerezzenek. Az európai népek a zaklatások elől megindultak kelet felé.

A két népvándorlási hullám a Volga mellett találkozott, ahol most Volgográd van. Megütköztek egymással, a hunok győztek és most már egyesült erővel indultak nyugat felé a Római Birodalom ellen. A római és a hun hadsereg (a beleolvasztott vazallus népekkel együtt) a catalaunumi (ma Chalon sur Marne-i) mezőn találkozott. Egyik sereg sem győzött. A római hadsereg vezérének, Aetius-nak volt annyi ereje, hogy az éjszaka leple alatt elvonuljon a csatamezőről, Attilának annyi ereje sem volt. Annál is inkább, mert éjszaka a nyugati gótok az ő táborából átpártoltak a római sereghez.

Attila a következő évben még bevonult Itáliába, de Leó Pápa szavára visszafordult, és nemsokára meghalt. Az általa hazájukból kimozdított népek pedig új hazát kerestek.

Az elmondottakból világos, hogy a népvándorlást nem állítja meg semmi: sem a kínai nagy fal, sem a római limes (védővonal), amelynek maradványait hazánkban a mai napig megtaláljuk.

És nem állítja meg semmi modern védfal, vagy drótkerítés sem. Lehet, hogy ezen nem tudnak átjönni. De már hallottam idegentől: hogy „akkor megkerüljük.” Mi az a néhányszáz km annak, aki már háromezret megtett?

Nem állítja meg azért sem, mert egy belső szükséglet hajtja őket. A vándorlás ösztönös. Olyan, mint a lemmingek vándorlása. Ez a kis egérszerű állatka, mohával, füvekkel táplálkozik. Négyévenként, amikor már mindent letaroltak, vándorútra kelnek. Százezrével mennek egyszerre. Mikor vonulnak, olyan látvány, mintha a föld felszíne vándorolna. És mennek mindenen keresztül. Sokan elpusztulnak, mert nekimennek akár egy folyónak is. De mennek.

Ezek a mi vándoraink Európát járt, esetleg itt dolgozó ismerősöktől, hallottak Európáról, ami úgy jelenik meg előttük, mint egy meseország, mint Eldorádó. És jönni akarnak Európába. Eladják mindenüket, beleülnek a tengeren hányódó sokszor rozoga lélekvesztőbe, sokan belevesznek a tengerbe, de a többiek ezzel nem törődnek, csak jönnek és jönnek.

Nem lehet megállítani őket. Minden védővonalat áttörnek, kijátszanak. És megérkeznek. Akkor mi lesz? Hol laknak? Miből élnek?

Az utolsó népvándorlás népei az őslakosság városai, falvai között telepedtek le. Az őslakosság primitívnek, tartotta őket, nevetett rajtuk. Szolgai munkát adtak nekik. Szent Benedek egyik kolostorába felvettek egy germánt – vízhordásra. Ott élt a latinok között, viselt dolgain szórakozott az egész kolostor. Máshol a hódítók leigázták az őslakosokat, például a görögök, akik szolganépként maradtak a hódítók között. Helótáknak hívták őket.

Magyarország területe olyan volt, mintha a népek országútja lenne. Móra Ferenc, a szegedi múzeum igazgatója, aki sok ásatást végzett Szeged környékén, azt írja, hogy nálunk lehetne nyitni egy népvándorlás múzeumot, annyi nép megfordult itt. Voltak itt szarmaták, kelták, hunok, herulok, longobárdok, nyugati gótok.

Az ő történetük különösen érdekes. Először a Balatontól délre telepedtek le. A mai Fenékpuszta volt a szálláshelyük. Aztán a római császár, aki akkor már Konstantinápolyból kormányozta a Birodalom megmaradt részét, meghívta őket, hogy szövetségeként őrködjenek velük. Majd megijedt, hogy negyvenezer harcos közvetlenül a főváros mellett van, rábeszélte őket, hogy vonuljanak nyugatra. Adott nekik negyven ezer aranyat is útiköltség gyanánt, csak menjenek. Ők el is mentek – Ravennáig. Az volt a Nyugat-Római Birodalom utolsó fővárosa. Azt meghódították, majd Rómába mentek. Rómában a nép Theodoriknak a „nagy” jelzőt adta, mert kitisztíttatta a Cloáka Maximát, amitől az egész város bűzlött. Róma fellélegzett. Ő pedig tovább vonult népével a mai Spanyolországba, ott véglegesen letelepedtek, és így alakult ki a hispánokból és nyugati gótokból a spanyol nép.   

A népvándorlással népek tűnnek el, és új népek jelennek meg, mint a spanyolok példája is mutatja. De mi lesz az Egyházzal? Mert most nagyon úgy látszik, hogy az Egyháznak hamarosan vége lesz. A mi Urunk, Jézus Krisztus szavaira alapozva mondom. Ő azt mondta: Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim e nem múlnak. Meg azt is mondta, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Vagy is az elmúlás erői nem vesznek erőt az ő Egyházán. Sokszor látszott már úgy, hogy az Egyháznak vége van. Nem kisebb személy, mint Nagy Szent Leó pápa látta így 450-ben, a népvándorlás korában. Úgy látta, vége lesz Egyháznak. És ebből arra következtetett, hogy vége lesz a világnak. Mert Krisztus szavai szerint a világnak logikus rendben előbb el kell múlnia, mint az Egyháznak.  Vagy – hogy mást is idézzek: Newman bíboros, a 19, század kimagasló egyénisége, azt mondta, hogy mindig úgy nézett ki, hogy az Egyház a következő ötven évet már nem éli túl. Sok ötven évet túlélt és túl fog élni. Csak mi ne veszítsük el a hitünket!

                                                           Czakó István