A napokban egy középkorú sikeres üzletemberrel beszélgettem. Élete nyugodt mederben folyik, a sikeres vállalkozása van, anyagi gondjai nincsenek, szemmel láthatólag meg van elégedve sorsával, saját magával. A vallás világától messze jár. Nem ellensége a hitnek, a vallásos embereknek, Egyháznak, de nem is barátja, tőle mindez el lehet, nem rá tartozik. Az utóbbi időben azonban találkozott egy olyan jelenséggel, ami nyugtalanságot keltett a lelkében.

Barátai köréből többen dicsekedve, magabiztosan és boldogan mondták neki, hogy „megtértem.” Ez szöveg ütött a fejébe, nem tudott vele mit kezdeni, és hozzám fordult, úgy gondolta, hogy meg tudom neki magyarázni, mit jelent a megtérés.

Megmagyarázom tehát, amennyire tőlem telik. Neki is, a Kedves rádióhallgatóknak is. Mert az a véleményem, hogy ennek a világos ismerete senkinek sem árt. Azoknak sem, akik távol járnak Isten világától, és azoknak sem, akik benne vannak.

Mit jelent tehát a megtérés? Azt, hogy valaki gyökeresen megváltoztatja az életét, és Istenhez igazítja. Talán Remigius szavaival lehetne a legvilágosabban érzékeltetni. Remigius Reims érsek volt. Ő keresztelte meg I. Klodvigot, a frankok királyát Reimsben 496-ban. És a keresztelés előtt így szólt a frank fejedelemhez: Hajtsd meg a fejedet Sigamber, imádd, amit eddig elégettél és égesd el, amit eddig imádtál. – Mert a népvándorlás kori frank pogány nép dúlta a kereszténységet. Felégette a falvakat, kereszteket, és most az ellenkezőre szólította fel az érsek.

Igen, a megtérés lelki vihar, lelki megrázkódtatással jár. A megtérő teljesen másként viselkedik, mint előbb, valóban imádja, amit elégetet, és elégeti, amit előbb imádott. Nem értik szülei, – André Frossardhoz a szülei istenélménye után elmeorvost hívattak – nem értik barátai, ismerősei, rokonai, sőt önmaga sem érti egészen önmagát. De viszi valami a titokzatos tisztaság, magasság felé, lát valamit és annak a bűvöletében megy a szentség világa felé.

A megtérés gyökeres változást jelent. Ez a gyökeres változás először a gondolkodásban hoz változást azáltal, hogy elfogadja az isteni kinyilatkoztatás igazságait. Vagyis hisz. Mindent az isteni kinyilatkoztatás, a hit fényében lát. Ezen a változáson azoknak kell keresztül menni, akik addig nem hittek. Megismerni az isteni kinyilatkoztatás igazágait, és abban gondolkozni. Ez egy teljesen más világ, mint a hit ellenségeinek, vagy az utca közömbös emberének a gondolkodása.

Lehetséges azonban, hogy valaki hisz, ismeri a hitigazságokat, ismeri Isten parancsait, de nem törődik velük. „Iszom a bűnt, mint a vizet, mi bajom tőle.” Aztán egyszer csak látja, hogy bűnei miatt szakadék szélén áll, még egy lépés és elvesz, és visszafordul, megváltoztatja az életét, mint egy dohányos, aki leszokik a dohányzásról azzal, hogy „Mától nem dohányzom.” És nem dohányzik. Ez a megtérésnek egy másik formája: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem.”

Isten pedig befogadja. Akinek nem volt hite, annak hitet ad, aki bűnös életet élt, annak megbocsátja minden bűnét és kezdheti elölről Istennel való kapcsolatát.

A megtérés földön túli örömmel jár. André Frossard, akinek a megtérése az isteni kegyelem csodája volt, egy templomban eltöltött negyed óra után, mikor kilépett a párizsi forgalomtól nyüzsgő utcára, elképedve látta, hogy milyen gyönyörűen süt a nap, hogy Isten besugároz mindent, és azon is csodálkozott, hogy az emberek mégis milyen közönnyel járnak-kelnek az utcán.

A megtért ember úgy érzi, révbe ért. Körülötte és benne tökéletes nyugalom van, földön túli nyugalom, ami semmihez sem hasonlítható. És biztonság. Úgy érzi, szilárd talajon áll. Szellemileg szilárd talajon. Szilárd véleménye van, és mintha egy védőburok fogná körül, amin semmi ártó nem tud áthatolni.

Istennel való kapcsolatunk a megtéréssel kezdődik. A második adventi vasárnapon olvastuk Keresztelő Szent János fellépését, aki azt kezdte hirdetni, hogy „Térjetek meg!” És Jézus is ezzel kezdte Isten országának örömhírét meghirdetni: „Térjetek meg! És higgyetek az üdvösség örömhírében!”

Minden adventben újra felhangzik ez a felszólítás. Mit kezdjenek vele azok a hívek, akik gyermekkoruk óta gyakorolják a vallásukat, gyónnak, áldoznak, jót cselekszenek. Hogyan térjenek meg? Felhívnám a gyakorló keresztények figyelmét Jézus szavára, aki a jó pásztorról mondott példabeszédben azt mondja, hogy a jó pásztor elmegy az elcsatangolt juh után, ott hagyja a pusztában a kilencvenkilencet, akiknek nincs szükségük bűnbánatra. – Jézus szava után mondom: ne marcangolják magukat, ne essenek kétségbe, hogy nem tudnak megtérni, mert már régen Istenhez tértek, Istennek hála, nincs szükségük megtérésre. Éljenek a bűnbánat szellemében, ez igazában olyan, mint a védőoltás, eleve megvéd attól, hogy bárki is elszakadjon Istentől.

A megtérés második fázisa a módszeres építés. A megtérés nagy pillanata, a nagy megvilágosodás után következik, hogy az első élmény boldog lelkületével neki kell állni és részletesen meg kell tanulni a hitigazságokat, vagy átélni a bűnökkel való szakításnak az örömét. Ez azonban hosszú ideig örömmel és vigasztalással tölti el a megtérő ember lelkét, nem nehéz, nem unalmas, hanem minden egyes igazság megismerése olyan, mintha egy újabb csodás látvány tárulna az Istenhez közeledő ember felé. Vállaljuk ezt a nagy kalandot!

Czakó István