Kis Szent Teréz

 Korunk szentje. Nemcsak úgy, hogy a modern korban élt, hanem abban a sajátos értelemben is, ami egy szent szerepe az Egyház életében: példakép a keresztény ember számára. A modern időben élő keresztény ember számára, aki úgy élte meg a kereszténységet, hogy a hívek példaképnek tekintik, és szívesen követik, mert példája vonzó.

Kis Szent Teréz néven ismerik. Ezzel különböztetik meg Nagy Szent Teréztől, aki a 16. században élt, ő indította el a sarutlan kármelita rendet, és az Egyháznak, a lelki irodalomnak, valamint a spanyol irodalomnak klasszikusa volt. A Kis Szent Teréz nevet valószínűleg azért adta neki a köznyelv nyelv, mert rendi neve: a Kisded Jézusról nevezett Teréz nővér volt.

1873-ban született Alenconban, Franciaországban. Szülei mélyen vallásosak voltak, mindkettőjük terve az volt, hogy szerzetbe lépnek. A házasságban is tartózkodtak egymástól, Szent József házasságban tervezték az életüket. Egy pap adott más irányt az életüknek, Rávilágított, hogy ha gyermekeknek adnak életet, akkor az Egyházat is gyarapítják.

Apja álmodozó természetű volt, a gazdasági dolgokhoz nem igen értett, nem is foglalkozott velük, egyébként órás volt. Anyja csipkeverő volt, egy nagyon jól menő üzemet létesített és ezzel megalapozta a család anyagi jólétét.

Anyja korán meghalt. Terézt az édesapja karonülő gyermekként vitte oda anyja ravatalához, hogy elbúcsúzzon tőle.

Teréz számára anyja az ő férfi testvérét jelölte ki gyámnak, neki nagy hatása volt Teréz fejlődésére.

Jellemző nevelési környezetére a következő eset. Mikor Teréz elsőáldozó lett, délután az édesapjával sétált a városban. Valaki meglátta, és megdicsérte, hogy milyen szép lány. Apja szigorún rendre utasította, hogy ne ébressze fel a hiúságot lányában.

Tizenöt éves korában zarándokokkal Rómába ment. Nagyon vágyott arra, hogy felvegyék a karmelita rendbe. Ezt a zarándoklat alkalmával valakinek mondta is. Az illető biztatta, hogy adja elő kívánságát a Szentatyának. Teréz a kihallgatás alkalmával kilépett a zarándokok közül, odament a pápához és kérte felvételét a kármelita rendbe. A pápa tett neki valami homályos ígéretet, ő ezt készpénznek vette és hajtotta az ügyet. A kora miatt nem vették fel rögtön, de ahogyan előrehaladt a korban, felmentették az akadály alól és felvették.

A rendben kitűnt buzgóságával, hitbeli jártasságával, és megtették a novíciák, jelöltek mesternőjének.

Ő maga nagyon igyekezett, hogy előre haladjon a lelki életben. Buzgóságában minden szeretett volna lenni. Szent Pál leveleit olvasva világossá lett előtte, hogy minden nem lehet. Majd Szent Pálnál ráakadt arra, hogy a legnagyobb erény a szeretet. Szeretet nélkül ugyanis az erények értéküket vesztik. Olyanok, mint a zengő cimbalom. De a szeretet által miden lehet. És így gyakorolta hősiesen a szeretetet.

Hogy milyen hősies fokban gyakorolta, arra a nővérek egymás közötti beszélgetése világított rá. A nővérek egymás között beszélgettek: Szegény kis nővér nemsokára meghal. Lesz bajban a főnöknő, hogy mit mondjon a temetésén. Mert mindenkinek van valami tulajdonsága, amivel kitűnik a többiek közül, de ennek a nővérkének nincs, legfeljebb az, hogy olyan szeretetre méltó. És hogy mennyire szeretetre méltó volt, arról egy idős nővér tett tanúságot, akitől mindenki elhúzódott, mert olyan darabos természetű volt. Senki sem akarta ezért vállalni, hogy a kápolnába bekíséri. Teréz vállalta. A nővér nem tagadta meg a természetét. Mindig volt valami kifogása kísérője ellen. – Ne rohanjon, nem látja, hogy nem tudok szaladni? Máskor: Miért nem megy gyorsabban, én húzzam magát?

24 éves korában tüdőtuberkulózisban meghalt. Életét önéletrajza alapján ismerik. Ennek alapján a felebaráti szeretet hősét és a kis út megfogalmazóját tisztelték benne. Az általánosan ismert önéletrajz azonban nem teljes. Az önéletrajzot ő legidősebb nővére utasítására írta, aki az önéletrajz által be akarta mutatni, milyen kiváló a Martin család, hogy négy lány is szerzetesnő lett belőle. Az önéletrajz azonban éppen azért nem jelent meg a maga teljességében, mert a kihagyott részeket méltatlannak találták egy szerzetesnőhöz. 

Teréz ugyanis kezdetben úgy gondolta, hogy nincs ember, aki igazán tagadná Istent. Aki tagadja, csak nagynak akar látszani. Később azonban rájött, hogy vannak valódi istentagadók. Elgondolta, milyen sivár és kilátástalan ezeknek az élete. Felajánlotta az életét megmentésükért vállalta azt, hogy megosztja velük a hitetlenek kilátástalan sorsát. Jézus megéreztette ezt vele. Ő ezért élete végén a hitetlenek kilátástalan sorsát érezte.

Le is írta ezt: Itt ülök a hitetlen testvéreim asztalánál megosztva velük kilátástalan sorsukat. Nővére ezt méltatlannak találta egy szerzetesnőhöz, és az életrajzból kihagyatta. Pedig ez volt igazán a hősiesség, ez volt a Megváltó magatartása, aki magára vette a világ bűneit, hogy kiengesztelje a mennyei Atyát. Az ő korában a szerzetesnők imádkoztak a szegény szerencsétlen hitetlenekért, de mindig a hívő ember felsőbbrendűségével néztek rájuk, anyáskodtak felettük, testvéreiknek nem tekintették, hitetlenségük miatt lenézték őket.

Lisieuxi Szent Teréz 1897-ben halt meg. Október 1-jén van az emléknapja.

Czakó István