A középkor a germán lelkület alapján a szenvedő Krisztus hangsúlyozta. Természetes, hogy megjelent a szenvedő Krisztus ábrázolása is. Mert igaz, hogy Krisztus uralkodott a keresztről, mégis úgy szerették volna látni, ahogyan azok látták, akik a Golgotán keresztre feszítve látták.
Ennek az új irányzatnak a képviselője a Gero kereszt. A kölni dómban van, a bal oldali mellékhajó szentély felőli első oltárán.
Megrendítő módon ábrázolja a kereszten szenvedő Megváltót.
Krisztus teste szinte ruhátlanul van a kereszten. A Szentírásból tudjuk, hogy mielőtt keresztre feszítették, ruháitól megfosztották, és a katonák az ő szeme láttára sorsot vetettek rá. Úgy sem lesz már többé rá szüksége – alapon. Micsoda lelki szenvedést okozott ez is a Megváltónak!
A nagy szenvedést azonban a keresztre feszítés okozta. Két kezét és két lábát a keresztre szegezték. Ezen a négy seben függött. Két karja tartotta a testét, és a két kar nem vízszintesen állt, hanem ipszilon alakban megnyúlva tartotta a testet. A gyomor is lecsúszott, a törzs meghajlott, mert a láb szögei tartották, és nem engedték, hogy függőleges legyen. Az arc is a fájdalmat tükrözi.
A kereszt 970 körül készült, tehát Géza fejedelem uralkodása idején.
A kereszten uralkodó Krisztus gondolata és ábrázolása is megmaradt, a két ábrázolási mód évszázadokon át együtt futott. (Assziszi Szent Ferenc keresztje a keresztről uralkodó Krisztust ábrázolja és a 13. századból való). Ez az új, a szenvedő Krisztus naturalisztikus módon való ábrázolása gyorsan elterjedt, és lassan kiszorította a régit. Később már szinte csak a szenvedő Krisztust akarták ábrázolni.
Lényegi stílusváltozás azóta nem történt. A művészek igyekeztek Krisztus szenvedését megjeleníteni, többen a kereszthez kötöztették magukat, hogy átérezzék Jézus szenvedését.
Munkácsi Mihály Golgotájában jelenik meg új felfogás, ez Krisztus halálának üdvtörténeti drámáját ábrázolja.
A modern művészek is ábrázolják a keresztre feszített Krisztust, ezeknek a képeknek a központi gondolata az iszonyatos szenvedés. Jézus szenvedésének természetfeletti távlatai azonban nem jelennek meg a képeken, szobrokon.
Ennyit a Krisztus ábrázolás történetéről. A többi, amit írni lehetne, inkább a művészet történetébe tartozik. Minket a hívő keresztény művészek alkotásai érdekelnek, akiknek az elve az volt, hogy nem szavakkal, hanem ecsettel hirdetik az evangéliumot. Mi is így nézzük a Krisztus képeket és az isteni üzenetet keressük Krisztus alakjában.
Czakó István