Szeptember 30-án lesz Szent Jeromos ünnepe. Ebből az alkalomból a Szentírásról vagy Bibliáról szóljunk. A kettő ugyanis ugyanaz. Szent Jeromos élete szorosan egybeforrott a Szentírással, a Szentírás legnagyobb ismerője, tudósa volt. Tanulmányozta a Szentírást, az Újszövetséget az eredeti görögből újra latinra fordította. Szent Ágoston a kereszténységgel ismerkedve még félretette a Szentírást, mert bárdolatlannak találta a nyelvezetét. Igaz, később a darabos kifejezések mögött megtalálta a lenyűgöző isteni üzenetet, de a Szentírást mindenki számára vonzó irodalmi latinra Szent Jeromos fordította le, és ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Hogy az ószövetség eredeti szövegeihez hozzáférjen, megtanult héberül. Nem csekély szellemi erőfeszítést kívánt ez abban az időben, amikor még nem szabályos nyelvtan és szótárak alapján tanultak meg egy idegen nyelvet, hanem úgy, hogy megkérdezték: Ezt hogyan mondják? – és a kifejezést megjegyezték. Hosszabb tanulás után ráéreztek a szabályokra.

A Szentírás jobb megértése kedvéért a Szentföldre költözött, hogy azon a földön tanulja meg értelmezni a Szentírást, ahol írták. A hagyomány szerint a betlehemi barlangban lakott, ahol az Úr Jézus született.

Templomainkban minden évben van egy Szentírás-nap. Ez a nap a Szent Jeromos napjához legközelebbi vasárnap. Ezen az alapon szólok én is a Szentírásról.

Meg azért is kell szólni a Szentírásról, mert manapság sokan olvassák a Szentírást, és nem vagyok biztos abban, hogy épülésükre olvassák azt. A protestáns vallási közösségek különösen hangsúlyozzák a Bibliát, vagyis a Szentírást, és sokáig azt vetették a katolikusok szemére, hogy nem olvassák a Szentírást. Szegény katolikusok nem tudtak erre mit felelni, mert nem tudatosult bennük, hogy a mise alatt – a zsinat előtti misék alatt – kétszer is olvastak a Szentírásból: egy szentleckét, és egy evangéliumi részletet, továbbá a pap a 42.zsoltárral kezdte a misét, ez volt a lépcsőima, a mise szövege pedig tele volt szőve szentírási részletekkel. De hát szegény katolikusok ezt nem tudták, és a protestánsok szemráhányásra alacsonyabb rendűségük tudatában alázatosan hajtották meg a fejüket. A zsinat szorgalmazta a Szentírás olvasását. De helyén van-e a Szentírás hitéletünkben?

A következőkben szeretnék rámutatni, hol van a helye a Szentírásnak Istenhez való kapcsolatunkban. Hol találjuk az isteni kinyilatkoztatás igazságait? Mi a hit forrása? Az Egyház tanítása szerint a hitnek két forrása van: a szent hagyomány és a Szentírás. A szent hagyomány a fontosabb. Ez kapcsol bennünket közvetlenül az apostolokhoz, illetve a mi Urunk Jézus Krisztushoz.

Volt ugyanis olyan idő, amikor a keresztények közösségének még nem volt Szentírása. Mi alapján prédikáltak, tanítottak? A szent hagyomány alapján. Az apostolok elmondták a mi Urunk, Jézus Krisztus életét. A közösség megjegyezte, örvendezett fölötte és továbbadta. Még nem volt Szentírás. Szent hagyomány volt.

Aztán valakinek eszébe jutott, hogy le kellene írni Jézus életét és tanítását. És leírták. Ez lett az evangélium. Mások is leírták. Egyik többet látott jónak leírni, a másik kevesebbet. A népek felfogásának ismeretében írtak többet, vagy kevesebbet.

Valójában tehát sem nem a szent hagyomány, sem a Szentírás a hit forrása, hanem az Egyház, amelyet Jézus Krisztus alapított, és amely Jézus Krisztus megváltó tevékenységét folyatja a világ végéig, az Egyház a tovább élő Krisztus, a szentség és üdvösség forrása.

De térjünk vissza a Szentíráshoz! Jézus csodálatos személyiségének híre elterjedt az egész Közel-Keleten. Divat lett Jézusról beszélni és írni. És írtak legendás dolgokat, nem az igazat, hanem mesés történeteket, sok zagyvaságot, hogy az emberek csodálkozzanak. Ezeknek az írásműveknek nem az isteni kinyilatkoztatás volt a célja és nem is isteni sugallatra keletkeztek, mint a Szentírás könyvei. Az Egyház még a második, harmadik században elvetette ezeket a divatos, népszerűséget hajhászó írásokat. Ma is tudunk róluk. Ilyenek a Júdás evangélium, Tamás evangélium, Szűz Mária evangéliuma. Napjainkban újra felfedezik, és az Egyház elleni támadásra használják azzal a váddal, hogy az Egyház ezeket eltitkolta.

Csak az a könyv Szentírás, amit az Egyház Szentírásnak ismer el. És mi alapján döntötték el abban az időben, hogy melyik könyv tartalmazza az isteni kinyilatkoztatást, és melyik az a könyv, ami csak érdekes olvasmány? A szent hagyomány alapján döntötték el, mi Szentírás és mi nem.

Ebből következik korunk keresztény híve számára is az igazság: a Szentírás csak az Egyház magyarázatában Szentírás. Ma mindenki olvassa és felhatalmazva érzi magát, hogy saját szája íze, felfogása szerint magyarázza a Szentírást. A Szentírást régen írták, a miénktől eltérő kultúrkörnyezetben, nem könnyű értelmezni, és ha valaki nem tanulta, könnyen félremagyarázza. A Szentírás az Egyház könyve, csak az Egyháznak van joga magyarázni. Az Egyház tanító hivatala értelmezi a Szentírást. A kívülállók is magyarázzák, és tökéletes zűrzavart kavarnak.

Korunkban rögtön megjelenik a vád, hogy az Egyház korlátozza az emberek szabadságát, amikor kizárólagos joggal magának igényli a Szentírás magyarázatát. Ez nem szabadság korlátozás, hanem segítség a hívek számára. Az utakon vannak közlekedési jelzőtáblák, például: Kanyar. Mondhatja az autós, hogy én ezt nem veszem figyelembe, nem kanyarodok, nem hagyom magamat szabadságomban korlátozni, megyek egyenesen? Mondhatja. És lássa a végét. Bizony, kanyarodni kell, ha a közlekedési jelzőtábla kanyart jelent, mert aki nem követi az útmutatást, árokba hajt és elvesz. Ilyen egyszerű ez Isten világában is.

Czakó István