Ősz van, minden az elmúlásra int. Az Egyház is az elmúlásra int. A földi élet elmúlására. De nem a megsemmisülésre. Mert a hónap mindenszentek ünnepével kezdődik, azoknak az ünnepével, akik
kiállták a próbát és elnyerték az örök élet koronáját, és a tisztulás helyén szenvedő lelkek ünnepével, a halottak napjával. Akik nem úgy halottak, hogy nincsenek többé, hanem úgy, hogy eltávoztak a földi életből és bizonyos tisztulás után méltók leszek Isten boldogító színe látására. Valójában mind a két nap arról beszél, amit a Hiszekegyben imádkozunk: Hiszem az örök életet.

Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy az örök életbe vetett hit körül ijesztő tudatlanság és hitetlenség, sötét éjszaka uralkodik. Nem tagadják, de nem is hiszik. Nem illik róla beszélni. Minket azonban ne
korlátozzon, ne akadályozzon más hitetlensége, tudatlansága.

Mit tartunk mi az örök életről? Azt, hogy aki üdvözült, Isten színe látására jutott. A léleknek nem kell szem, hogy lásson. Mikor valaki álmodik, jól lát mindent, noha szeme csukva van. A lelkével lát. Az üdvözült ember látja a végtelen Istent, és végtelenül boldog. Az ember boldogsága a látásból fakad. A turizmusnak ez a mozgató rugója. Évente ezrek kelnek útra, hogy lássák az Alpokat, a Magas Tátrát, a végtelen óceánt, Istennek ezeket a nagyszerű teremtményeit. A másik világban azonban nem homályban és tükörben, hanem színről színre látjuk ezeknek a fenséges teremtményeknek Alkotóját, a végtelen Istent. Ez lélegzetelállító élményt, végtelen boldogságot jelent. Az ember belefeledkezik a látásba, elfelejti saját magát. Olyan nagy boldogság ez, hogy most el sem tudjuk képzelni. A Szentírás csak érzékelteti: „Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szívébe fel nem hatolt, amit Isten készített azoknak, akik szeretik őt.”

Merjünk hinni. És ne törődjünk azokkal, akik felfuvalkodottan semmibe veszik Isten világát, vagy fásult lelkükkel nem tudnak hinni semmi magasztosban. Mi hiszünk az örök életben az örök boldog életben. És várjuk lelkünk kiteljesedését. Nagy Szent Teréz jelenik meg előttem, aki a maga szellemességével fogalmazta meg türelmetlenségét az Istennel való találkozás után: Belehalok abba, hogy nem halok meg! Ez az ember értelmi kiteljesedése. Az akarati kiteljesedés pedig az, hogy az ember belekapcsolódik Isten életébe. Az ember lelkét átjárják a végtelen Isten életének áramai.

Most is nagy élmény, ha az ember erőt érez magában. De mekkora élmény lesz majd, ha Isten végtelen energiájába kapcsol be bennünket Isten végtelen jósága.

Czakó István