Igen nehéz tárgyat választék, midőn azon gondolatra jöttem, hogy a miskolczi parochia történetét megírjam. A források ugyanis oly csekélyek és többnyire elégtelenek, hogy csak némi töredéket adhatok.
Miskolcz egyike legrégibb városainknak, sőt egykorú hazánkkal. Midőn dicső hős eleink e szép hont elfoglalták, Miskolczról már mint fennálló helyről tétetik említés,amint azt történetíróink ősapja – Béla névtelen jegyzőjének művéből kitűnik. Amint t. i. a magyar nemzet Mózese Árpád hadával a Sajót, körülbelül azon helyen, ahol a diósgyőri hegységből eredt Szinva patak beleszakad, –  átlépte s egész seregével egy álló hónapig e vidéken tartózkodott, hogy a Kárpátokon ezer veszéllyel küzdött és sanyarú fáradalmakat kiállott vitézeit a honfoglalás további munkájára pihentesse, e földet Bunger vezérnek adományozta. „Ibi etiam dux Arpad dedit Bungernec patri Borsu terram magnam a flivio Topolucea (Tapolcza) usque ad fluvium Souyon (Sajó) quae nunc vocatur Miscoucy (Miskolcz) et dedit ei castrum, quod dicitur Geuru (Diósgyőr) et illud castrum filius suus Bursu cum suo castro, quod dicitur Borsod, unum fecit comitatum”. Kiviláglik ez különben a borsmonostori csiszterczi apátság számára 1236-ban kiállított okmányból is, melyben említtetik a Miskoucz nemzetségből származó Bors, ki Bunger fiának, Borsnak volt ivadéka. Ha tehát Miskolcz oly ősrégi, bízvást feltehetni, hogy a magyar nemzet sz. István apostoli királyunk által megtéríttetvén, nem sokára a kereszténység felvételével itt parochia alapíttatott, kitetszik e vélemény alapossága a város részére, több magyar királyok által kiadott kiváltságlevelekből, melyekben a Sz. István király tiszteletére emelt avasi templom már régen fennállónak mondatik. Ugyanezt hirdeti a pápai tizedszedők jegyzéke 1332-ből, amelyben a miskolczi parókia már virágzónak állíttatik. Semmi hitelt tehát nem érdemek azok állítása, kik erősítik, hogy sz. István egyháza a 16-dik században különösen e vidéken garázdálkodó csehek által építtetett volna. Ezen véleménynek maga a templom góth modora ellentmond, melynek építése hihetőleg a 13-dik századra esik. – Vannak sokan, kik azt egyenesen a sz. királytól építettnek állítják. Mennyiben legyen igaz ez állítás, okmányok hiányában bajos bebizonyítani.
Hogy ezen egyház dús adományokkal volt ellátva, már csak azon körülmény is bizonyítani látszik, hogy Miskolcz majd mindig a diósgyőri koronai uradalomhoz tartozván, mint ilyen, királyaink által többnyire a magyar királynéknak jegyajándokul adatott, kik aztán nem késtek bő adományzásaikkal az Isten dicsőségére s a katoliczismus emelésére, uradalmaik egyházait gazdagítani.
IV. Béla idejében 1252-dik évben Mária királynő bírta Diósgyőrt a hozzá tartozó Miskolczal együtt, mit a diósgyőri, romokban fekvő váron 1792-ben még láthatott kőbe vésett felirat bizonyított. Mjad Máriát Zsigmond király nejét találjuk ez uradalom birtokosának 1421-ben, később I. Mátyás második nejét, az olasz Beatrixet, kinek Miskolcz városa részére adott kiváltságlevelét Mátyás király is megerősítette. Mind ezt a városi levéltárban őrzött okiratok világosan mutatják. Az is történelmi tény, hogy többen királyaink és királynőink közül a diósgyőri várban – melynek elragadólag bájos környéke és vadászatra alkalmas rengeteg erdőssége különös csáberővel bírhatott reájok – lakván, az ezen uradalomban legfelsőbb védnökségük alatt fekvő egyházak is mint kedvenczeik, egyebeknél nagyobb kitüntetésben részesültek. Így Anna II. Ulászló neje Diósgyőrt, mint megkoronázott királynő bírván, több 1503-ban tett adományozásain kívül 1504-ben még azon kiváltsággal is felruházta a miskolczi egyházat, hogy annak minden földjei, házai minden adó- s tartozásoktól mentek legyenek, azon egy kötelezettség mellett, hogy a lelkész tartozik ezért minden kedden egy ünnepélyes misét mondani, kitetszik az a közleményünkhöz alább csatolt okmányból. E kiváltságot azután nem csak I. Ferdinánd 1563-ban, hanem Rudolf király is 1593-ban helybenhagyták s megerősítették. Eredeti okleveleik mai napig a városi levéltárban szemlélhetők.
Nem különben Mária, a szerencsétlen II. Lajos király neje a mohácsi gyászos ütközet előtt 1523-ban a miskolcziaknak azon kivételes kiváltsággal kedveskedett, melynél fogva a lakosságnak jog adatott papjokat magoknak választani. Mindezekből látszik, hogy a miskolczi parochiat a magyar királyok s királynők alapították, és hogy a diósgyőri vár Miskolcz városával együtt a legrégibb idők óta a megkoronázott magyar királynékat illette. Minthogy azonban ilynemű koronai vagyis inkább királynői javakat királynőink a szükségeshez képest gyakrabban el is zálogosítottak, azért törvényileg rendeltetett, miszerint bármily néven nevezendő királyi javak s haszonvételek – Diósgyőrt és Munkácsot kivéve –  visszaszereztessenek. Mely jogra támaszkodva Mária, Miksa király neje, az ország nyilvános szükségletei miatt a diósgyőri uralmat Perényi Gábor özvegyének guthi Országh Ilonának 1545. körül elzálogosította.
Meghalván utód nélkül Perényi, özvegye ezen urodalmat végrendeletileg nővérének Országh Borbálának hagyta, kit enyingi Török Ferenc nőül vevén, házassági jognál fogva e koronai birtok ura lett és erre nézve Rudolf királytól 1582. év körül teljes átruházást is nyert.
Török Ferenc után majd Tybold, majd Haller családokra szállt át ezen uradalom, míg végre a kir. ügyész sok évi tusakodás után per útján Haller Sámueltől 1703-ban visszaszerezte.
A számos s fényes kiváltságokon felül sz. István egyháza jelentékeny javadalmakkal is bírt. Az úgynevezett papszer és egy három kerekű malom, nem különben számos szántóföld, rét, szőlő, pincze, a papszertől járuló taksák s más haszonvételek képezék az egyház birtokát a napjainkban is a reform. eklézsia jövedelmi forrásait teszik, melyekből mind egyházuk, mind 8 osztályú tanodájuk szükségeit fedezik.
Mily változásokon ment légyen keresztül ezen egyház, minthogy igen kevés oklevelek maradtak fel a hajdankorból, keveset tudhatunk egész a 16-ig századig.
A gyászos mohácsi csatában nemzetünk virága királyával együtt elveszvén, s I. Ferdinánd és Szapolyai János a magyar trón elnyerésén versengvén, a hitújítás e vidéken is mindinkább nagyobb foglalásokat tett, meglepő sikerre azonban csak akkor tett szert, midőn Bük János miskolczi plébános Döry Ferenc rábeszélései következtében egész nyájával a protestáns vallásra tért.
Mely évben történt ezen tömeges áttérés, biztosan nem lehet meghatározni. Annyi azonban a folytonos hagyományból bizonyos, hogy említett Bük János lelkész csak a tyboldiak birtoklása után 1660. körül hagyta el ősei vallását s egész népével (a Húsvéti és Péchy családokat kivéve) a reformátionak hódolt, mert a borsodmegyei jegyzőkönyv szerint 1642. év körül s így III. Ferdinánd korában, még Tybold Gáspár birtokolá a papszerutczát, mely ekkor még Tyboldszernek neveztetett, melynek lakói az adófizetés miatt, mint Tybold Gáspár jobbágyai írattak be a megyei jegyzőkönyvbe. Sőt ezen jegyzőkönyből még az is kiderül, hogy a miskolczi husárusok sz. István templomában évenkint sz. Margit szűz tiszteletére misét szolgáltatni köteleztettek. És így ennek nyomán látjuk, hogy sz. István templomában több altária létezett, amelyek közül az egyik sz. Anna a másik pedig sz. Margit tiszteletére szenteltetett. Anna királyné is oklevelében több altária birtokosról tesz említést, azt is látjuk, hogy ezen egyház még 1642-ben a katholikusoké volt és csak 1666-ban fedték be első ízben a protestáns atyafiak zsindellyel, mit a templom fedésének keleti oldalán lévő pléh évszámok bizonyítanak. Az azonban kétséget nem szenved, hogy vagy már 1651-ben több miskolczi tehetősebb nemes lelkészükkel együtt és több borsodmegyei főbb családdal agyában forgatta a hittőli elpártolást, vagy már ekkor tökéletesen elpártoltak, mivel bizonyos, hogy már azon időben Dőry Ferencz, dúsgazdag s nagy tekintélyben álló miskolczi földbirtokos III. Ferdinánd megbízottjai előtt, az egri káptalani levéltárból a sz. István király és a bold. szűz Mária tiszteletére emelt egyházaknak I. Ferdinándtól adományozott kiváltságlevelét átíratni kezdette. Eredetie jelenleg is az egri főkáptalani levéltárban van. Dőry Ferencz tehát midőn ezen oklevelet átírogatta, ha már protestánsvolt, katholikusnak kellett magát színlelnie, ha pedig még katholikus volt ekkor, bizonyosan már eltökélt szándéka volt többi elvtársával együtt adandó jó alkalommal a katholikus hittől elszakadni, s így mint álczázott katholikusnak kellett az átírt kiváltsági iratot III. Ferdinánd király elé megerősítés végett terjesztenie, mert Ferdinánd király és Szelepcsényi püspökről feltenni nem lehet, hogy Kálvin követői részére ezen adományozó levelet megerősítsék. De még az 1647 – 1649. évi országgyűlési végzetekből sem lehet azt kimutatni, névszerint azon végzetekből, melyek egyedül a vallások ügyeit tárgyalják. Márpedig ha csakugyan Miskolcz városa nevezetes egyházi javadalmai a protestánsok részére adattak volna, minden bizonnyal országgyűlésileg be is czikkelyeztettek volna. Mi hogy nem történt meg, következtethetni, hogy Dőry Ferenc 1651-ben még vagy katholikus volt és a hittől csak később szakadt el, vagy Kálvin követője volt s III. Ferdinándot a katholiczizmus álarcza alatt csalta meg. De bármi módon történt légyen ez, ezen megerősített adománylevelek a protestánsoknak semmi módon érvül nem szolgálhatnak, mivel csalárdság és álnokság soha jogot nem képezhetnek. Végre az átírt okmányban sehol sem érintetik annak kelte, valjon Egerben-e vagy más helyen adatott- e ki? Egerben nem, mert már 1651-ben a török bírta azt, a káptalan pedig püspökségével együtt Jászóra, majd Kassára biztosabb helyekre vonult. Miért tehát nem tétetik ki a keltezés (datum) helye, ha az okirat csakugyan hiteles másolat?
Tehát vagy örökös adományozási joggal bírják a papszerutczát, a háromkerekű malmot és a többi javadalmat, vagy csak zálogban. Ha örökös jogon, mutassanak kiváltságlevelet, mely tüzetesen nekik adományozza a sz. István templomához tartozó javadalmakat, ha pedig zálogban, úgy állítsanak elő zálogleveleket, melyek a zálogba adás idejét ezen javakra kijelentsék. Azonban sem egyik, sem másik esetre nem képesek biztos iratokkal előállni. És ha csakugyan egyházi szolgáik javára megnyerték e javadalmakat, gondoskodtak e őket azokba törvényesen beigtattatni? Az a jog megerősítésére mit sem szolgál, hogy Dőry István és elvtársai jelenlétében 1657-ben jun. 20-án a Szendrőben tartott megyei gyűlésen ezen okmánylevelek kihirdettettek, minthogy ezek nem nemesi levelek, melyek jogérvényességére szükséges, hogy egy év alatt a megyei közgyűlésen közzététessenek.
Ezeket előrebocsátván valamint bizonyos az, hogy egész Miskolcz lelkészével együtt a kath. hittől nyilván elszakadt, úgy az is bizonyos, hogy ugyanazon lelkész – senki nem mondván neki ellent – mind az egyház birtokában, mind pedig a prochiai javak élvezetében megmaradt, úgyszinte a városi nemesek s nem nemesek is zálogba kapott jószágaikban. De mindezeknek mind pedig a prot. egyház szolgáinak nagy összegeket kellett fizetni, beírási díj fejében (per formam inscriptionis) mi által folytonos békében bírták javaikat egészen 1700-ig, mely évben Dujardin báró kormányzása alatt I. Lipót királytól rendelet jött Miskolcz városához megváltása ügyében. Azonban a folytonos harczokban megürülvén a kir. kincstár, valamint a Rákóczy Ferenc forradalma kitörőben lévén, a városnak ezen hő óhajtása teljesedésbe nem ment, hanem letévén a kincstárba 41,000 magyar forintot, az egész városi területet minden javadalmakkal együtt jelzálogként (hypotheca) 25 évre nyerte s szabadalmaikban III. Károly királytól is következő 31 évre megerősíttettek a lakosok. 25,000 s ajándékul nyújtott 12,000 forintért ismét 25. évre terjeszté ki a zálogidőt.
Meghalván Károly s benne a habsburgi uralkodóház férfiága kimúlván, a korona a pragmatica sanctio erejénél fogva egyetlen lányára Mária Teréziára szállott. Ő a zálogos időt az atyja által kötött 25 év eltelésétől számítva, 24,000 forintért 40 évre terjeszté ki. Azonban ezen egyezség hamar felbomlott, míg végre külön szerződés köttetett mind a nemes, mind pedig a nem nemesekkel, minek következtében ügyeik mind a két fél érdekében szabályoztatván, kölcsönösen kiegyeztek. S ezen szerződés szolgált zsinórmértékül egész az 1848-ki eseményekig. Ugyanekkor a reformátusok a vallás szabad gyakorlatában is biztosítattak.
A katolikusokra nézve ily terhes körülmények között senki sem találkozott a protestáns Miskolczon, ki a katholiczismus ügyét a kir. udvarnál elősegítette volna egész 1727-ig. Ekkor Borsy Mihály borsodmegyei alispán vejével Melczer György – a megye főjegyzőjével mint buzgó katolikusok magokban eltökéltették, hogy királyi helybenhagyással a minorita atyákat megtelepítik itt, a majdnem egészen kiszorított kath. hit terjesztésére. És csakugyan az 1729-ki pozsonyi országgyűlésen, az akkori egri püspök gróf Erdődy Gábor segélyével Borsy alispán az említett szerzet számára az engedélyt III. Károly királytól kieszközölte, s részére királyi megerősítést nyert, melynél fogva 1729-dik évi april hó 27-én azon időben uradalmi aligazgató Reviczky János által ünnepélyesen Miskolczra bevezettettek, s azon hely birtokában, hol hajdan a bold. szűz temploma állott, megerősíttettek, amint azt a t. minorita ház jegyzőkönyve terjedelmesen bizonyítja. E tényről így ír Kun Miklós a fentebb említett művében: „Ezen szentegyház t. i. a bold. szűz egyháza – később a vallásbeli villongások idején elpusztulván, mindaddig vásárhelynek használták, míg a minorita rendű szerzetesek III-ik Károlytól1739-ben (ez nyomda hiba lehet 1729. helyett) el nem nyerték. Ekkor csak öt nemes és négy nem nemes család volt r. katholikus Miskolczon, – képzelhetni tehát, mennyire felindult a reformátusság, követségeket küldöztek Bécsbe, az akkori uralkodóhoz folyamodtak, a k. helytartó tanácsához, különösen még az ország prímásához is, szóval minden lehető törvényes módokat elkövettek a minoriták megtelepedésének akadályozására, de mindezek ellenére is az „ujvárosi pusztatemplom helye” birtokukba bocsáttatott,azt jelenleg is bírják s az 1729-ben épülni kezdett szentegyház és klastrom ezen helyen áll.”
De miért sürgette ezen ájtatos alispán a királynál a minorita atyák behozatalát inkább, mintsem az egyház- s javadalmainak visszaadását? Kettős czél lebeghetett szemei előtt. Első, hogy ezen jegyzőkönyv tanúsága szerint Miskolczon ekkor már a kath. hit mintegy a véka alá volt rejtve, úgy, hogy alig haladta meg összesen a huszat a lelkek száma, azok is nagyobb részt az apátsági mindszenti részen laktak. Másik czél az volt, hogy ezen szerzet megtelepítése s buzgó közreműködése által a kath. hit és nép növekedését legbiztosabban hitte, – a hívek megszaporodtával pedig az elfoglalt egyházat s javadalmait visszaszerezni reménylette. reménységében az első czélt illetőleg, nem is csalatkozott, mert a minoriták tevékenysége, s a mindszenti lelkészek buzgalma következtében a hívek száma 1729-től 1805-ig az 5500-at felülhaladta s jelenleg a két paróchiában a 8000-ig megy, de az avasi templom a hozzátartozó javadalmakkal mind e mai napig a református atyafiak kezén maradt.
Miskolczon Büknek áttérésétől fogva több évig kath. paróchia nem létezett. A csekély számra leolvadt hívek a várossal tökéletesen eggyéforrt  Mindszent, tapolczai apátsági egyházban voltak kénytelenek hitbeli kötelmeiket végezni. Ezen egyház egész III. Károly idejeig benczések által igazgattatott s lassankint Miskolcznak parochiális egyházává vált. Mivel pedig a most nevezett király alatt a szerzet nem bírta, vagy nem akarta megfizetni a hadjogot, a tapolczai apátság, a hozzátartozó Mindszenttel együtt elvétetett tőlők, s a világi papoknak adományoztatott. Ezen világi apátok aztán mint kegyurak egy, vagy a hívek lelki szükségeihez képest, több papot is tartottak.
A benczerendi lelkészhelyettesek után ki volt az első mindszent-miskolczi lelkész a világi papok sorából? Határozottan nem tudhatni. 1717-ben cserneki Dessewffy Eleket találjuk a mindszenti lelkészi javadalmon. Ő kezdte meg a kereszteltek anyakönyvét ugyazazon évben. Minthogy azonban csak kis papírszeletekre írta, nehogy elvesszen, Greskovics Ignác későbbi utódja szorgalmasan összegyűjtögette azokat, lemásoltatta s az eredetivel együtt beköttette. Halottak anyakönyve ezen lelkész alatt még nem volt, csak második utódja fogott ahhoz. – Fiókegyházak az időben következők voltak: Csaba (jelenleg Görömbölyhöz tartozik) Hutta (j. önálló lelkészség) Varbó (szentpéteri paróchia fiókegyháza) Diósgyőr (önálló paróchia) Eörös (tart. Sajószögedhez) Szikszó (önálló par. a kassai egyházmegyében) Aszaló (önálló par.) Felsőgyőr (Diósgyőrhöz tart. fiókegyház) Görömböly (önálló p.) Bessenyő (fiókegyh. tart a szirmabessenyői egyházhoz). A most nevezett s önállással bíró parochiák nagyobb része a régibb időkben is azzal bírt. Csak ideiglenesen csatoltattak Miskolczhoz, hihetőleg papok hiányában. Honnét jött Dessewffy Miskolczra, vagy hová költözött innét, a kezemnél lévő adatokból nem fürkészhetem ki.
Második plebános volt Sebesteny János. 1720-ban foglalta el helyét. Mely parochiaról mozdíttatott elő Miskolczra nem lehet tudni. Alatta e már említett fiókegyházakon kívül tartoztak még: Vámos (most par.) Ónod (hasonlókép par.) Felső-Zsolcza (m. par.) Darócz (m. par.) Onga (f. egyh. tartozik a gesztelyi parochiához a kassai egyh. megyében) Ládháza (t. Mályihoz) Sajó-Keresztúr (j. szirmabesenyői f. egyh.) Emőd (j. paroch.). Három évig s tíz hónapig lelkészkedett itt, hová ment el innét, nem tudhatni.
Következett most 1724-ben Gányi Ferencz. Ő kezdte meg először a holtak anyakönyvét. Honnét tétetett Miskolczra, szintén nem lehet kinyomozni. Haláláról az általa megkezdett anyakönyvi jegyzőkönyvben e sorok fordulnak elő: Die 30-a aug. 1729 Rndus d: Franciscus Gányi, condam Capellanus Eminentissimi Domini Cardinalis ab Althan (hic fuit Vacziensium Eppus, huius Ecclesiae inchoator.) mortuus, postquam teste Matricula Baptisatorum profuisset Ecclae et Parochiae 5. annis et totidem mensibus, Deus det ei Requiem Sempiternam! Capellanus ab Althan dicitur ideo, quia fors Váczia missus ad Miskolcz pro Curato successit eidem.”
Utódja Deák Ferenc. Girincsi plebánosból lett miskolczi. Egyike a legtevékenyebb s buzgó lelkészeknek. A protestánsok megtérítésében gróf Erdődy Gábor egri püspök jobb keze. Miért is első a mindszenti plebánosok közől czímzetes kanonoksággal díszíttetett föl. A most említett püspök nagyon kedves embere lehetett, kitetszik az, a püspöknek hozzá intézett többrendbeli leveleiből. 1730-1741-ig munkálkodott a legnagyobb tevékenységgel s áldással az Úr szőlejében, még nem a most mondott évben valóságos egri kanonokságra emeltetett. Lelkészsége alatt készíttetett a b. szűz Mária díszes szobra mindjárt a paróchiális ház mellett, melynek fenntartására ajándékozta 20 kapás szőlejének árát. Ennek kamatjából gyújtatik meg minden szombat- s Mária vigélyein a szobron lévő mécs. Más 40 k. szőlőjének árát a paróchiának adományozta, melynek kamatját a plébánosok élvezik. A szegények mindszenti házáról sem feledkezett meg. Ennek is 60 kapás szőlőt ajándékozott, minek azonban jelenleg semmi nyoma sem létezik.
Követte őt Gusztínyik János, Deák Ferencznek előbb a girincsi, utóbb a miskolczi paróchián utódja 1741-1743-ig. Ezen plebános alatt a fentebb említett fiókegyházak még mind a miskolczi anyaegyházhoz tartoztak. Gusztínyit nagyon élczes s kedélyes embernek rajzolja a nálam lévő napló Miskolczról Sátor-Allya-Újhelybe tétetett át, honnét csakhamar egri kanonok s végre nyitrai püspök lett.
Gusztínyik utódja volt Kelemen Lőrincz 1743-1747-ig, előbbi állomása nem tudatik. Diósgyőrt kivéve ugyanazon fiók egyházak jőnek elő lelkészsége alatt az anyakönyvekben. Hová lett Miskolczról? semmi nyoma.
Most jött Laukovics István emődi plebános. Némely fiókegyházakat kivéve, a többiek még elég számosan Miskolczot ösmerék el anyaegyházul. E plebános idejében végezte be markusfalvi Máriássy Sándor tinnini felsz. püspök, egri kanonok s tapolczai apát az új mindszenti templomot. Lelkipásztorkodott itt 1747-1749-ig , mely évben meghalt s az egyház alatti sírboltba tétetett örök nyugalomra.
Őt követte fái Fáy Ferencz. Hihetőleg Emőd és a ns. Fáy család székhelyéről jött Miskolczra, a honnét, miután 1750-1759-ig vagyis kilenc évig lelkipásztorkodott, püspöke gr. Erdődy Gábor közbenjárására nagyváradi kanonoknak léptetett elő. Mint miskolczi plebánosról, debreczenyi Bárány Ferencz – kinek Greskovics Ignácz legtöbbet köszönhet a paróchiát érdeklő adatok gyűjtésében – ezen esetet beszéli róla: Midőn egy ízben Fáy a minoriták egyházában nagy bold. asszony napján az isteni szolgálatot végzendő, mene, az úgynevezett forgóhídnál látja, hogy egy prot. kovács mester a hídon dolgozik. Leszállván hintajáról a munka megszüntetését követelé, hivatkozván e tárgyban a kir. rendeletekre, de a kovács csak tovább folytatta a munkáját. Midőn déltájban visszajöve s a kovácsot mégis dolgozva találá, megfogatta cselédjeivel, a parochiára vitette s 24 bot ütéssel fenyíttette meg. Jelenleg az nem járná meg, teszi utána életírója. Ugyan ő sz. István első királyunk ünnepén az azt meg nem tartó és szénát hetivásárra szállító csabai protestánsoknak szénájukat szekerökkel együtt gyújtatta meg. Fáy Ferenc mint már nagyváradi kanonok s tapolczai apátsági uradalom teljhatalmazottja építtette fel a miskolczi róm. kath. szegények házát erős, tömör anyagból, lerontván a régi, már végpusztulásnak indultat.
Nagyváradi kanonoki székbe ültetvén Fáy, helyébe Turóczy Imre neveztetett ki plebánosnak Bodrog-Keresztúrról. Alatta tartottak több szerzetbeliek, különösen a jézustársasági atyák népmissziókat. Délelőtt – s után tanították a népet a templomban, s kívül körmeneteket s más ájtatos cselekményeket rendeztek. E hitküldérek közül legnevezetesb volt Henter atya. Midőn ez egy ízben az ellenség szeretetéről erélyes s élénk szónoklatot monda, hirtelen megállt beszédjében s felhívá hallgatóit, hogy elleneikkel – ha lennének – rögtön béküljenek ki. Midőn e szokatlan felszólításra senki sem jelentkezék, felállott Bárány Ferencz az apátsági birtok főtisztje s mindenkit, kit talán hivatalos állásában megbántott volna, ünnepélyesen megkövetett. ekkor az egész gyülekezet hangos zokogásba tört ki, mely többször ismétlődött, s a legnagyobb ellenek szivélyesen ölelgetvén egymást, bocsánatot esdettek egymástól. Azon időben, midőn a fenebb megnevezett hitküldér, délelőtt az egyház körül körmenetet tartva, történt, hogy az egyház feletti hegyen egy protestáns szőlőtulajdonos műveseivel beszélgetvén, ezeket következő durva szavaival figyelmezteté a körmenetre: „Ahon ni a pápista bika kivezette már megint a csordát”, csakhamar a derült égen alig látszó felhőcskéből a villám lecsapott és őt munkásai közepett agyonsujtá. Turóczy meghalt 1766. Utódja lett Keller Ferencz apátfalvi plebános, ki azonban csak kevés ideig viselé a parochiális terheket, hivatalától csakhamar lemondott 1769-ben.
Kellert követé Miklósy Ferencz nagykállói lelkész. Alatta építtetett fel a parochiális egy emeletű ház. Görömböly fiókegyház lelkészsége idejében szakíttatott el s alakíttatott önálló parochiává, mi által úgy is nem nagy jövedelmében nagy csökkenést szenvedett. Lelki pásztorkodása alatt támaszttatott azon nehéz kivitelű kérdés, miszerint a parochia és egyház a város belsejében emeltessék, Mindszenten pedig csak közönséges beneficiatus legyen. Ezen magában minden tekintetben jó gondolat életbe soha nem léphetett. A legnagyobb gondossággal- s hűséggel kezelvén hivatalát, jutalmul előbb czímz. kanonoksággal tiszteltették meg, később egri papneveldei igazgató lett megtartván a miskolczi lelkészségét is, azonban egészségi tekintetből egy év múlva visszatért hívei köz örömére, hol sok bajjal küzdvén a különféle felekezetek közt, nem sokára valóságos egri kanonoknak neveztetett ki. Csakhamar nagyprépost, püspöke halálával általános helynök, végre pedig nagyváradi főpásztor lett, hol áldásosan működvén 1780-ban megszünt élni. Végrendeletében megemlékezett egykori jegyeséről a miskolczi parochiáról is, melynek 1000 forintot hagyott. Ez összeg azonban az 1811ki péznkriziskor200 forintra olvadt le.
Miklósy után következett Kállay György bogácsi lelkész, ki jóllehet lelkészi helyére törvényesen beigtatott, még sem foglalá el azt, hanem Bujnyik Imre helyettes lelkész által 5 éven át administráltatta. Ezen vonakodásnak oka volt, hogy a munkácsi püspök Bacsinszky András mint tapolczai apát hallván, hogy Miskolcz városa belsejében alakulandó parochia tervben van, a mindszenti egyházat saját szertartású hívei számára kérelmezte. Kérelme azonban dugába dőlt, de más részről többet nyert, a mennyiben magát minden kegyúri terhek- és a mindszenti plebánosoknak az előbbi latin szert. apátoktól folytonosan fizetni szokott 400 forint- s terménytartozásoktól tökéletesen felmentette. Most a parochia a diósgyőri kir. koronai uradalom kegyurasága alá helyeztetett s a mai napig dicséretesen viszi a kegyúri kötelmeket. Bacsinszky püspök felterjesztése folytán történt, hogy mint a megyében egyebütt, itt is a párbéri illeték hozatott be egyik jövedelmi forrásul. A nép ellentmondott s egész 5 év telt bele még e kérdés véglegesen eldönttetett. Ezen versenygési időben Bujnyiknak sokat kelle szenvedni majd saját felizgatott híveitől, majd pedig más felekezetektől, kik a türelmi pátenst visszatorlásokkal értelmezték. E közben Bujnyik kineveztetvén bogácsi plebánosnak, Kállaynak akarva nem akarva mozdulni kelletett. Valamint kezdete, úgy folytatása hivatalkodásának felette terhes vala a sok kellemetlenség miatt, melyet részint lágymeleg híveitől, részint pedig a protestánsoktól tapasztaltatni kényteleníttetett, miket már el nem tűrhetvén, a parochiáról önkényt lemondott s magányba vonult. Utána ismét lelkészhelyettes Véber János vezette az egyházi ügyeket. Végre könyörült rajta az ég s érdemei méltánylataul az egri megye kanonokjává tétetett 1797-ben.
Utódjának Csomortányi Antal lőn kinevezve. Ő előbb az egri központi papnevelde jószágkormányzója volt, később Pestre helyeztetvén át az intézet, Csomortányi rendelkezési állapotba jött, míg nem a püspök ajánlása folytán 1787-ben miskolczi plebánosnak neveztetett ki. Később II. József császár halálával, megszünvén érvényesnek lenni rendeletei, minden egyházmegye – mint azelőtt – saját papneveldét állított magának. Igy Egerben is rögtön visszaállíttatott az intézet. Csomortányi hivatott meg igazgatónak czimz. kanonoki czímmel. de csak rövid ideig működött e hivatalban, mert 1793 elején valóságos kanonoki székben találjuk. Öregségi végelgyengülésben hunyt el 1813-ban. Végrendeletileg hagyott a miskolczi egyháznak 200, a szegények házának szintén annyit, a mester számára pedig 100 forintot.
Dessewffytől számítva 15-ik lelkész Miskolczon brezoviczai Horváth-Bugarin Gábor lett 1790-ben harsányi plebánosból, utána csak kevésre czimz. kanonoksággal tiszteltetett meg. Alatta vétetett körül a templom s parochiális ház erős csinos kőkerítéssel, a mellékoltárok kijavíttattak és a római Krisztus urunk sírjához hasonló sírt a hívek ájtatos adományaiból készíttetett. Neki köszönhetik utódjai, hogy e parochiának a koronai uralomtól 20 öl fa adatik. Ezen plebános idejében a roppant kiterjedésű egri püspöki megye három részre u. m. egri érseki- és kassai s szathmári püspöki megyékre osztatott. 1805-ben Fuchs első érsektől kanonoknak neveztetett ki. Meghalt 1816-ban.
1806-ban Greskovics Ignácz szendrői plebános, forrásaink szorgalmas gyűjtője választatott meg miskolczi lelkésznek. Az általa írt napló mutatja, mily tevékenységet fejtett ki ő mind az egyházi, mint pedig a megyei élet terén. Nem volt ügy, melynek ő lelkes résztvevője nem volt volna, miért is bokros érdemeinek jutalmául előbb czimz. kanonok- aztán pedig apáttá neveztetett ki. Az ő fáradozásának köszönheti lételét a most is szép virágzásban lévő róm. k. elemi leánytanoda, jóllehet szaporodván a népesség, most már szűk a sok tanoncz befogadására. Lelkipásztorsága alatt tétetett le nagy ünnepélylyel a felső miskolczi templom s parochia alapköve 1816-ki jul. 21-én. Alatta ülte meg a miskolcz-mindszenti egyház nagy fénnyel fennállásának százados ünnepét, 1717-ben. Végre miután ezen egyházat 14 évig erélyesen szolgálá, valóságos egri kanonoki székre érdemesíttették s mint ilyen 1843-ban meghalt. Egyházi czélokra s családjára csaknem 500,000 pengő forintot hagyományozott. A miskolczi plebános Greskovics alapítványából igen szép kamatot élvez. Lelkészségében utódja lett Szalai Barkóczy László báró 1818-1829, mely évben egri kanonoknak neveztetett ki, 1837-ben pedig székesfehérvári püspöknek. Meghalt 1847-ben.
Őt követé Thassy Miklós dadai plebános 1830-1844. Öt évi val. kanonoksága után meghalt epemirigyben 1849-ben.
Utódjául markus- és baztízfalvi Máriássy Gábor szendrői plebános neveztetett ki. Harmadfélévi működése után kanonoknak mozdíttatott elő.
Máriássy Gábor után cseléji Ferenczy Imre érseki korlátnok lett miskolczi lelkész 1847-ben. Utána csakhamar czimz. kanonoknak, végre 1857-ben val. egri kanonoknak lőn kinevezve.
Jelenleg Beller József volt felsőmiskolczi plebános lelkészkedik 1857-től.
A miskolcz-mindszenti parochiális egyház védszentjei sz. Péter s Pál apostolok s mindenszentek. Építészeti modorára nézve rennaissance stylban épült ritka ízlésű templom. Eddig alapjától emelt két tornya csonkán állott. Ő Felsége 1857-ki körútja alkalmából látván e díszes templomot főékessége nélkül, tulajdon magas akaratjából egy tornyot megajánlott s annak kiépítését a diósgyőri koronai uradalomra mint kegyuraságra utasította. Csak most foganatosított a lefőbb kir. rendelet, a midőn is 9863. o. ért. forint utalványoztatott. Másik tornya kegy. érsekünk bőkezűsége- s a hívek s más pártfogók adakozásából épül. Mindkettő jelen év tavaszán készül el.
A plebánia jövedelmi forrásai az 1829-ki egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint: 55 hold szántóföld, 22 hold rét s a görömbölyi határban két szőlő, egyik 10, a mások 6 kapás, a diósgyőri uradalom részéről pedig 20 öl tüzifa. Azonkívül egyes alapítványok kamatai és a stoláris illeték. Tekintve a miskolczi lelkész társadalmi állását, e jövedelmi források nagyon csekélyek, csakis megfeszített munka- s szorgalom után jöhet ki jövedelmével. Idejárul még azon kedvezőtlen körülmény is, hogy szántóföldjeinek egy része nagyon messze esik, más része pedig szétszórtan e határban van. Ezen csakis a már rég pengetett tagosítás fog talán segíteni. Már az első egri érsek Fuchs Ferencz idejében folyamodtak a hívek, hogy a miskolczi parochiához állandóan csatolva legyen a borsodi főesperesség a hozzátartozó jövedelmekkel együtt, Pyrker László pátriarka érsek pedig két kanonoki széket a megye két nevezetesebb pontjára akarván áttenni, azok egyikeül Miskolczot jelölte ki. Mely üdvös szándék azonban több akadályba ütközvén, elmaradt.
Segédlelkész kettő van, kik a diósgyőri koronai uradalomtól húzzák fizetéseiket, valamint a plebánosnak fizetni szokott élelmi pénzt is.

1723-ik évtől kezdve a jelen korig e következő segédlelkészek fordultak elő a miskolcz-mindszenti anyakönyvi és magán jegyzőkönyvek szerint:
Sartoris György, Vincze Gáspár, Szepessy János, Soós Menyhért, Kozaróczy József, Pinkai Apollinaris min. r. áld., Albínyi Ferencz, Peresszeghy Gábor, Nátafalussy László, Loósz Ignácz, Sztavonszky Ferencz, Ócskay Mihály, Bujnyik Imre, Kovács Antal, Horváth József, Májer Mátyás, Knapp Jakab, Véber János, Kovács Mátyás, Mátyus János, Bodnár János volt pálos r., Szakatics Péter v. pál. r., Némethy Ignácz, Jankó András, Köckh József, Huszár János, Greskovics Ignácz, Egyed Ferencz, Harsányi Károly, Gégel József, Schődl Ferencz, Szalay Gábor, Gosztonyi Károly, Makránszky Károly, Rosnyai János, Nagy György, Hrankay Károly, Istványi József, Adányi József, Kurillay János, Ácz György, Bezzegh András, Szlopenszky Ferencz, Dutkay János, Ribáry János, Bogács János, Bussa Ferencz, Bogcha Ferencz, Vezerle Gáspár, Steinhauser Antal, Exner Ádám, Kinczel Antal, Jármy Gyula, báró Kerekes Frigyes, Stand József, Dankó János, Trajter Ferencz, Szilvásy Ferencz, Csontoss József, Ezau József, Görgényi Ignácz (ideiglenesen), Beller József, Fellermájer János, Szinay József, Balla József, Amberger (Alföldy) Károly, Horváth János, Dakó Károly, Kőszeghy (Winkler) Mihály, Támár Imre, Mosoray Antal, Fischer Ágoston, Kristofcsák Ferencz, Lovrich Nándor, Kassay Imre, Madzínyi Vincze, Bárdossy Mihály, Drüszner József, Zsendovics József, Horváth Károly, Lojkó Mihály, Szikorszky János, Nemes József, Hevesy József.

Forrás: Magyar Sion 1864 évfolyam II. kötet 345 old.-tól