Hogy a keresztség hatékony legyen

Napjainkban ünnepeltük mi Urunk Jézus Krisztus megkeresztelkedését. Azt minden évben szinte kötelességszerűen elmondjuk, hogy Jézus Krisztusnak nem volt szüksége a bűnbánat keresztségére, mert ő maga volt a szentség forrása, és a Szentírásban benne is van, hogy vállalta minden emberi megpróbáltatásunkat, szenvedésünket, nyomorúságunkat a legnagyobb nyomorúságot kivéve: nem követett el bűnt. Mégis kérte a bűnbánat keresztségét, mert példát akart adni, hogy amikor majd elrendeli a keresztséget, az ő keresztségét, megkeresztelkedjünk, szívesen kérjük és vállaljuk azt.

Azért most nem Keresztelő Szent János keresztségéről szeretnék szólni, hanem arról a keresztségről, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus rendelt el, és amiben mi is mindannyian részesültünk.  

A keresztségről elöljáróban annyit kell mondanunk, hogy a legelső és legnagyobb szentség. A keresztség lelke mélyén változtatja meg az embert, Isten gyermekévé, a mennyország örökösévé teszi. Isten az ő életét közli az emberrel. Ebben a szentségben születik az Egyház. Az első szentség, keresztség nélkül senki semmi más szentséget érvényesen fel nem vehet, ha meg nincs keresztelve.

Isten népe őrzi is ezt a felfogást. Általában ragaszkodik ahhoz, hogy a gyermekek meg legyenek keresztelve. Szomorúan kell azonban megállapítanunk, hogy noha ilyen fenséges dolgokat állítunk a keresztségről, a keresztségnek nincs meg az a hatása, amire a mi Urunk Jézus Krisztus alapította.

Azért most néhány nagyon fontos szempontra szeretném felhívni a Kedves Testvérek figyelmét. Ezek a szempontok rontják le a keresztség hatását, mert úgy bele vannak épülve a keresztény társadalomba, mint az, hogy szükséges a keresztség. Nem ismertetem a keresztségről való tanítást részletesen, csak bizonyos szempontokat szeretnék kiemelni.

Jézus Krisztus mennybemenetele előtt utolsó intézkedésével rendelte el a keresztséget. Azt mondta tanítványainak: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot. Kereszteljétek meg az embereket bűneik bocsánatára. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül.”

Erre szeretném először is felhívni a Kedves Hívek figyelmét: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, az üdvözül.”

A keresztségnek alapvető feltétele tehát a hit. Csak azt szabad megkeresztelni, aki hisz. Hiszi az isteni kinyilatkoztatás igazságait. Azért aki meg akar keresztelkedni, annak ismernie kell, és el kell fogadnia Jézus Krisztus, illetve az Egyház tanítását. Hinnie kell. Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.

És itt jön a probléma. Gyermekeket is keresztelünk. Ha Jézus Krisztus rendelkezéséhez akarjuk magunkat tartani, megkeresztelhetjük-e a gyermekeket? Mert a gyermek nem hisz. Nem tud hinni.

Ezen az alapon némi bizonytalankodás volt az Egyházban a történelem tanúsága szerint. Voltak, akik azt mondták, gyermekeket ezért nem szabad megkeresztelni.  A baptisták napjainkban is következetesen ragaszkodnak is a Bibliának ehhez a betűjéhez, és csak felnőtt embereket keresztelnek. De nincs igazuk, mert a Szentírásban azt olvassuk, hogy már a legelső időkben megkereszteltek kis gyermekeket is. A Szentírást egyben kell látni, hogy helyesen tudjuk értelmezni. Leírja ugyanis a Szentírás azt, hogy mikor Szent Pál és Szilás Filippiben hirdették az Isten igéjét, némelyek azzal vádolták őket, hogy zavargást keltenek a városban. Erre a bírák börtönbe vetették őket és lábukat kalodába zárták. Éjszakának idején azonban földrengés támadt, a börtön ajtaja kinyílt, a kalodák felszakadtak. A börtönőr, látva, hogy nyitva börtön ajtaja, öngyilkos akart lenni, mert attól félt, hogy a rabok megszöktek. Szent Pál azonban kikiáltott neki a börtön mélyéről: „Ne tégy kárt magadban, mind itt vagyunk.” A börtönőr úgy megörült, hogy vendégül látta Szent Pált és Szilást, Szent Pál pedig hirdette nekik az evangéliumot. Erre megkeresztelkedett ő és egész háza népe, tehát a gyermekei is. Ez volt az egyik ok, ami miatt az Egyház kezdettől fogva keresztel gyermekeket. Benne van a Szentírásban, hogy az apostolok gyermekeket is kereszteltek.

De van más oka is annak, hogy az Egyház megkereszteli a kis gyermekeket is. Mert az Egyház az egész Szentírást nézi és nemcsak egy részét, mint a baptisták. A Szentírásban ugyanis benne van, hogy Jézus azt mondta: Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa. Ezért megkereszteljük a kis gyermekeket.

Marad azonban a nehézség: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. A kis gyermek nem tud hinni. Hogyan keresztelhetjük meg tehát mégis őket? –  Úgy, hogy a szülők felelősséget vállalnak értük. A kis gyermekeket a szülők hitére és felelősségére kereszteljük meg. A szülők felelősséget vállalnak értük, hogy úgy nevelik őket, hogy amikor elérik értelmük használatát, azonosítják magukat a keresztségükkel. Keresztény módon élnek. Ha azonban nincs senki, aki a gyermek keresztény nevelését megígérné, a gyermeket nem lehet megkeresztelni. Nem szabad Isten gyermekévé senkit, ha előre látjuk, hogy majd úgy él, mintha nem volna Isten. Isten kegyelmét nem szabad hiába venni.

A keresztség kiszolgáltatása azzal kezdődik, hogy a pap megkérdezi a szülőket: vállalják-e a gyermek keresztény nevelését. Ez a feltétele a keresztelésnek. Ha a szülők nem vállalják, a gyermeket nem szabad megkeresztelni.

És – kérdezem – kereszténységre nevelik a szülők megkeresztelt gyermekeket? Általában nem. Itt van magyarázat arra, miért nem hatásos a keresztség. A szülők nem veszik komolyan saját szavukat, ígéretüket. Ígérnek Istennek valamit és nem veszik komolyan. Végre fel kellene ébrednie a keresztény társadalomnak: komolyan venni azt, amit Istennek ígért. Sajnos, a legtöbb szülő, amikor kimenet átlépi a templom küszöbét, elfelejti, mit ígért Istennek.

Pedig ezért Isten előtt felelni kell. „Minden kimondott szóról számot kell adni.” Így van ez a Szentírásban.

Ha a szülők komolyan vennék szavukat, saját magukat, virágzó keresztény kultúra indulhatna újra. Mi akadálya van ennek?

A keresztség szentségének kiszolgáltatása egy fenséges jelképes cselekedettel zárul. A pap megkeni a megkeresztelt gyermek homlokát a szent krizmával. A krizma az a szent olaj, amivel az új templomokat szokták felszentelni. A kenet azt jeleni, hogy a kis gyermek a keresztség által Isten szent temploma lett. Azt mondja a szentek története, hogy amikor Origenest, a későbbi nagy teológust megkeresztelték és hazavitték a templomból, apja, Leonidas a kezébe vette, megcsókolta és azt mondta: Mostantól fogva az én gyermekem Isten szent temploma lett. – Ma is így van ez: minden megkeresztelt ember az Isten szent temploma lett. Fenséges figyelmeztetés, isteni üzenet rejlik ebben a gesztusban, ami Szent Pál korintusi levelében foglalt egyik figyelmeztetésére utal. „Nem tudjátok, hogy Isten temploma szent és ti vagytok az? És aki Isten templomát lerontja, azt lerontja az Isten.” – Azért a pap figyelmeztetést intéz a szülőkhöz, keresztszülőkhöz: Ez a kis gyermek Isten szent temploma lett. Óvjátok gondosan, mint Isten szent templomát. – Bizony, elszörnyedve kell látni, hogy mit tesznek némely emberek az emberi testtel, Isten szent templomával. Ez a szent szertartás segítsen bennünket a magasságok felé. Isten felé. Ha ezt a keresztény szülők megteszik, a keresztség újra elnyeri a maga méltóságát, és egy új keresztény társadalom formálója lesz.

Czakó István