Az Egyház és a politika

Néhány nap múlva választás lesz Magyarországon. Politikai pártok vitáival van telve a levegő, szinte vibrál a feszültségtől. Hogyan foglaljon állást politikai kérdésekben a keresztény ember? Erre a kérdésre kívánok a következőkben röviden rámutatni.

Mindenekelőtt: a politika szükséges. A politika szó görög eredetű, a görög városállamokra vezethető vissza. A görög városállamot polisznak hívták, a politika a város közéletében való tevékeny részvételt jelentette. Most is a közéletben való részvételt jelenti, ami azonban nem egy város, hanem az egész ország közéletében való részvételt jelenti.

Felvetődik a kérdés: Részt vegyen, vagy ne vegyen részt egy hívő ember a közéletben, a politikában? A második vatikáni zsinat foglalkozott ezzel a kérdéssel, és egyértelműen arra szólította fel a híveket, hogy vegyenek részt a politikában. Ezzel ugyanis részt vesznek saját sorsuk irányításában.

Ismételten lehet hallani olyan kijelentést, hogy „Nem megyek el szavazni. Piszkos politika. Én nem politizálok.” Aki nem politizál, aki nem megy el szavazni, az megadja a lehetőséget arra, hogy sorsáról mások döntsenek. S amikor saját bőrén érzi, hogy megkárosítják, rabságba taszítják, mert nincs lehetősége beleszólni saját sorsának intézésébe, csak csodálkozik. És bánja, bánhatja, hogy visszahúzódása által kiszolgáltatta magát lelkiismeretlen politikai erőknek.

Nem megyek el szavazni? De hiszen az Egyház ellenségei is ezt akarják. Az Egyház ne politizáljon – mondják. Miért? Csökkent értékű ember, korlátolt ember a hívő ember? Persze, ne politizáljon, majd ők politizálnak. És eldöntik a hívők sorsát, ha a hívő emberek hagyják. A hívő embereknek saját jól felfogott érdekükben részt kell venni a közéletben. A politikában. Nem engedhetik át a teret hitetleneknek, az Egyház ellenségeinek.

El kell menni szavazni. Melyik pártra? Az Egyház nem kötelezi el magát egyetlen párt mellett sem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy kire bízza a sorsát és az ország sorsát.

A második vatikáni zsinat felhívja a hívek figyelmét arra, hogy vegyenek részt a közéletben, a politikai életben. Nemcsak saját érdekükben, de az Egyházért is. Képviseljék a közéletben az Isten ügyét. A Szentszék nem ad irányítást, hogy melyik pártban tevékenykedjenek a hívek, azt mindenki maga látja, hogy melyik pártra bízhatja rá saját sorsát, gyermekei sorsát és az Egyház jövőjét. Nyilván nem politizálhat a hit, az Isten ellen, nem politizálhat egy egyházellenes pártban. De különbözhetnek a pártok egymástól abban, hogy hogyan kívánják felépíteni a társadalmat, milyen államberendezkedést akarnak, milyen gazdasági rendszert látnak célravezetőnek.

Az Egyház nem azonosítja magát egyetlen párttal sem. Még azokkal a pártokkal sem, amelyek a keresztény elnevezést felveszik címükbe. A politikában mindig történek megalkuvások, az Egyház azonban a saját elveiből nem enged, és nem engedhet.

Mint jeleztem, a Szentszék kívánatosnak tartja, hogy a hívek közéletben vegyenek részt és ott képviseljék az örök értékeket. A papoknak azonban megtiltja, hogy pártban tevékenykedjenek. Mert ezzel mintha az Egyházat állítanák be egy pártba. Az Egyház felül van a pártokon. A protestáns lelkészek vállalnak politikai szereplést, sok protestáns lelkész országgyűlési képviselő, sőt a miniszterek közül is többen protestáns (református) lelkészek voltak. Politikai szereplésük idejére felfüggesztették egyházi tisztségük gyakorlását. A katolikus hívek nagyon sajnálják, hogy a Szentszék nem engedi a katolikus papokat politizálni. Azt látják ugyanis, hogy a protestáns lelkészek politikai szereplése által a protestáns vallási közösségek nagy előnyökhöz jutnak. Templomaik fenntartásához, felújításához nagy összegű állami támogatást kapnak, a közéletben kiváltságos helyet élveznek. A katolikus Egyház azonban nem engedi papjainak a politikai életben való szerepvállalást, nehogy a pártpolitika Isten- és egyházellenes nyilatkozatokra, döntésekre kényszerítse őket.

Az Egyház intézményesen nem vesz részt a politikai küzdelmekben. Viszont fenntartja magának a jogot, hogy ha az örök értékek sérülnek, akkor felemelje a hangját és beleszóljon a közéletbe. Ennek a szellemében szólt bele Mindszenti bíboros, esztergomi érsek abban az időben az Egyház érdekében a közéletbe követelve az Egyház szabadságát és az egyházellenes rendelkezések visszavonását.

Sokan nem bíznak a politikusokban. Minden politikust rossznak, szélhámosnak, csalónak tartanak. Nagyon közönséges vélemény ez. A farizeus véleménye, aki megáll hátul a templomban és hangosan imádkozik: Hálát adok neked, Istenem, hogy nem vagyok olyan, mint a többiek, csaló, rabló, házasságtörő, mint ez a vámos is. – Nem gondolkozhat így egy keresztény ember. Hogy ő az egyetlen igaz, mindenki más gonosztevő. A politikusok közt is van mindenféle ember. Ismerünk politikusokat, akik az erkölcsi életnek, becsületességnek, önzetlenségnek, önfeláldozásnak magasztos hősei voltak. Nem akarok a magyar közéletből, akár a legközelebbi közéletből példákat felhozni, de szeretném megállapítani, hogy nagyon sok hősies lelkületű, önzetlen, életét embertársaiért feláldozó politikus volt és van. Hadd említsem először a politikusok védőszentjét, Morus Szent Tamást, aki Anglia lordkancellárja volt, példásan becsületes ember, aki a hitéért áldozta fel az életét. VIII. Henrik, ez az élvezethajhász angol király ítélte halálra. Egy olyan személy, aki egymás után végeztette ki feleségeit. Vagy az Európai Unió megalapítói: Adenauer német kancellár, Schuman francia miniszterelnök és De Gasperri olasz államelnök. Mindhárman mélyen keresztények, akik látva azt, hogy Európa népei értelmetlen háborúkban elemésztik egymást, összehozták Európa népeit a kereszténység jegyében. Nem rajtuk múlt, hogy haláluk után egyházellenes, sőt emberiségellenes erők kaparintották kezükbe az Unió vezetését. Az Európai Unió a népek testvéri együttélésének lehetősége helyett az elnyomás rendszerévé és a nemzetközi nagytőke eszközévé lett.  Az Unióban levő népek visszahozhatják az Unió eredeti szellemét.

Imádkozzunk azért, hogy a közelgő választás eredménye Isten dicsőségére és népünk javára szolgáljon.

Czakó István