A Katolikus Egyház Katekizmusának Napja – A Hit Ünnepe

A Hit Évében 2013. április 20-án Ternyák Csaba érsek atya az Egri Bazilikába hívta meg az egyházmegye híveit a Katolikus Egyház Katekizmusának Napjára, amelyet a Hit ünnepének is neveztek. A miskolc-mindszenti plébániáról is többen utaztunk el a Bazilikába, egyénileg szervezve az utat. A program 10 órakor vette kezdetét, ekkor Érsek atya köszöntötte a résztvevőket. Ezután Palánki Ferenc püspök atya vezetésével énekes formában elimádkoztuk a napközi imaórát, majd a délelőtt további részében három előadást hallhattunk a Katolikus Egyház Katekizmusáról. Először Hugyecz János prefektus atya mondta el nekünk, hogyan jött létre az 1992-ben megjelent katekizmus, illetve annak kompendiuma, amit mi is, mint minden résztvevő megkaptunk ajándékba hazautazásunk előtt. A második előadást Török László atya tartotta, melyből sok hasznos információt megtudhattunk a biblia és a katekizmus kapcsolatáról, hogyan egészítik ki egymást, és adnak nekünk támpontokat hitünk elmélyítésében. A harmadik előadást Dolhai Lajos rektor atyától hallhattuk, akitől számos statisztikai információt kaphattunk többek között arról is, hogy a katekizmusban a különböző korok egyházatyáitól mennyi idézet szerepel. A délelőtt programját a közös szentmise zárta le, majd következett az ebédszünet. Ebéd után, aki vissza tudott érni az Köböl Zsolt előadását hallhatta, majd több tanúságtételt hallhattunk, hogy a hit hogyan jelenik meg a családban, a zenében, a hitoktatásban, az iskolákban, a médiában. A tanúságtételek közben a Páterrock együttes játszott magával ragadó énekeket. A program zárásaként Érsek atya intézett hozzánk néhány mondatot útravaló gyanánt, majd a Bazilika szép lassan kiürült, mi is elindultunk haza lelkünkben a hitünk erősödését elősegítő programok élményeivel.

Balogh Tamás

Hivatás vasárnap

Kispapok érkeznek szombat este egyházközségünkbe. Szombat este 18.30 szentmise velük. 19.15 Millenniumi Terem: Papok leszünk, avagy vetített képes beszámoló a szemináriumi életről, közben kötetlen beszélgetés. Vasárnap: misék keretében kispapok tanúságot tesznek hivatásukról. Délelőtt kb. fél 10-kor: Milleniumi termi tea a kispapokkal. Lehetőség kötetlen találkozásra. Délután 16.00 Mocorgós Családok Miséje

Ede Atya

Szentlélek szeminárium

Kedves Fiatal keresztény testvéreim!

Szentlélek szeminárium, avagy egy 9 hetes lelkigyakorlat indul április 19-én pénteken esténként 7 órától 9-ig.

Mellékelem a kis tájékoztató doc-ot, benne  a jelentkezési lap. Töltsétek ki, kérlek, ha szeretnétek jönni és akár email-ben is küldjétek el a címemre: koosede@gmail.com

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné az Egyházunkhoz való tartozását felszítani.

Szeretettel: Ede atya

Szentlélek szeminárium 2013