ADVENTI GYERTYÁK – KARÁCSONYI FÉNY

Az adventi időszak egyik jelképe a koszorú a négy gyertyával, mely jelképezi az emberiség – az ószövetségi hagyomány szerinti négy évezredes – várakozását. Minden héten eggyel több gyertyát gyújtunk meg, s növekszik a fény. Közeledik a Világosság… Őrá várunk, adventi hittel. Szilárd reménnyel kérjük, szülessék meg bennünk is a Szeretet.

A várakozás nem semmittevés, unatkozás, hanem „áldott állapot”. Milyen gyönyörű lehetősége magyar nyelvünknek, hogy az új életet hordozó asszonyt, a várandós anyát – bármilyen „terhes” is legyen a szíve alatt hordozott magzat súlya – „áldott állapotban” lévő asszonynak mondja.

Az adventi idő a történelem „áldott állapotát” idézi fel bennünk. Azt a hatalmas készülődést hozza közénk, amely az ősevangéliumi ígéretektől kezdve a pátriárkákon és prófétákon át ott ég a megváltást várók szívében. Évezredek vajúdását sűrítjük össze ebben a négy hétben, hogy átéljük a reménységben élő ember boldogságát.

A várakozás „a reménység iskolája”. Annak megvallása, hogy nem vagyunk elegendők önmagunknak, életünk értelmét nem találjuk meg saját kis zárt rendszerünkben. Bennünket Ő éltet, Aki majd jön. Adventi ember az, aki mindig nyitott egy nálánál nagyobb titokra. Ki lehet boldogabb? Az, akinek elegendő a pillanatnak élő, mindent fogyasztó „percemberkék dáridója”, vagy az, aki az örökkévalóság igézetében tud élni?

A várakozás „szívünk kitágítása”. Egyáltalán nem mindegy, hogy csupán valamire, vagy talán Valakire is képesek vagyunk várakozni. Akinek elegendők a dolgok, aki mindig valami után lohol, azt könnyen elragadja a szerzés ördöge, s nem jut el füléhez az Érkező halk kopogása. A várakozás nem a kicsinyesek, önzők, irigykedők, rohanók, hanem a nagyra nőtt szívű emberek boldogsága. Akik a hegycsúcs felé haladva tudnak megállni, visszanézni a megtett útra, tudnak hálát adni, bocsánatot kérni, s így új erőt nyerni. Akik „földre néző szemmel, égre néző szívvel” élik életüket.

Olyan jó tudni, hogy várakozásunk nem hiábavaló, hiszen „az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött” (Jn 1,9). Mindannyiunk szívét beragyogja a megváltás fénye. Eljött Jézus Krisztus, hogy megszabadítson minket minden megkötözöttségünktől, a bűneinktől, hogy lelkünk sebeit begyógyítsa. Vállalta emberi sorsunkat, hogy részesülhessünk Isten életében. Lehajolt hozzánk, hogy magához emeljen minket. Ne féljünk tőle, tárjuk szélesre szívünk kapuját előtte, fogadjuk be Őt, hadd töltse be egész életünket a Karácsonyi Fény.

Jöjj el urunk Jézus, éltess és vezess minket, te kormányozd életünk napjait, hogy a Te szereteted világossága ragyogjon rajtunk mindenki felé. Már nem istállóban kell születned, hanem a tiszta szívekben.

2013 karácsonyán sok szeretettel kívánom mindenkinek a betlehemi Kisded békéjét, örömét és szeretetét, az új esztendőre pedig az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldását:

Palánki Ferenc
püspök-plébános

Legyünk ilyenek …

“Gondoljatok bele, hogy egy nem házas asszony bemegy a templomba, s azt kéri, hogy kereszteljék meg a fiát. És az, aki éppen ott tartózkodik, azt válaszolja: nem lehet, mert maga nem házas.

Figyeljük meg, hogy az az asszony, akinek volt bátorsága megtartani és megszülni gyermekét mivel találkozik! Zárt ajtóval!

Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, de mi ilyen magatartásokkal egy nyolcadikat találunk ki: a „lelkipásztori vám” szentségét!…

Aki közeledik az Egyházhoz nyitott ajtót kell, hogy találjon, és nem a hit ellenőrét… Szükségünk van reverenda és fátyol nélkül szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik… Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt. Szükségünk a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és Ipod-ot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el…

Legyünk hát ilyenek!”  (Ferenc pápa)

(A „Mi canto es oración” oldalról)

Rajz és irodalmi pályázat

A Hit Évének zárásaként rajz és irodalmi pályázatot hirdet a miskolci esperesi kerület.

Rajzpályázat:

I. korcsoport: 1-3. osztályosok
II. korcsoport: 4-6. osztályosok

Téma: Kedvenc bibliai csodám, amely megerősít a hitemben.

Az alkotásokat A/3-as méretben kell benyújtani, melyhez csatolni kell egy borítékban a kép címét, a készítő nevét és elérhetőségét, a kategória számát és életkorát.

Díjak: a díjazottak könyvjutalomban részesülnek.

Irodalmi pályázat:

7-8. osztályosok és középiskolás korosztály részére

Téma: Hogyan élem meg a hit örömét a hétköznapokban.

A díjazottak könyvjutalomban részesülnek. Az első helyezett ezen kívül részt vehet a Mindszenti Plébánia által szervezett 1 napos magyarországi zarándokúton.

Az elkészített pályamű maximum 2 oldal legyen A/4-es lapon, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel és 2,5 cm-es margókkal.
A pályaművek mellé kérjük csatolni a mű címét, a készítő nevét, elérhetőségét és életkorát.

Beadási határidő: mindkét pályázat esetében 2013. november 8.

Az elkészült műveket mindenki saját plébániáján adhatja le.

Nagyobb boldogság adni …

thumbKaritász csoportunk megkezdte a téli ruházat gyűjtését a rászorulók részére. Várnánk: sapkát, sálat, kesztyűt, meleg lábbeliket és takarókat. Adományaikat a plébánia irodában adhatják át.

“…Urunk Jézus szavaira emlékezve: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” ApCsel 20,35

Szentírás, nem csak papíron

Minden esztendőben Szent Jeromos ünnepéhez kötődően tartjuk meg a Szentírás vasárnapját. Napjaink rohanó világában talán már időnk és energiánk is egyre kevesebb, hogy elővegyük a Bibliát és azt rendszeresen olvassuk. Jó hír azonban, hogy a hagyományos, nyomtatott kiadások mellett egyre több eszközön (mobil telefon, könyvolvasó, tablet) jelenik meg ingyenesen a Szentírás. Ezekből állítottunk össze egy rövid listát a teljesség igénye nélkül:

  • szentiras.hu : böngészőből elérhető online Biblia több fordításban, keresési lehetőséggel
  • katolikus Biblia: A MEK gyűjteményében olvasható és akár le is tölthető Szentírás (Szent István Társulat kiadás alapján)
  • Biblia Felfedező: Biblia olvasó program android telefonokra
  • Mobil Biblia: régebbi típusú telefonokra telepíthető program
  • Bibliaolvaso.hu: böngészőben használható olvasó program
  • ERV Reader: Biblia olvasó program iPhone és Android telefonokhoz, tabletekhez
  • Mysword: szintén androidos telefonokra telepíthető program

Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXII. Országos Találkozója

A miskolci Mindszenti Plébánia autóbuszt indít az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozóra.

Indulás: szeptember 28-án szombaton reggel 6.30-kor a Plébánia elől. Érkezés késő este.

Útiköltség, belépődíj ára: 2800 + 2200 Ft

Jelentkezni lehet az összeg befizetésével a plébánia irodáján vagy a sekrestyében.

Szeretettel várjuk a Hit Évében lélekben újulni vágyókat!

Nagyboldogasszony

Sík Sándor

Áldott az asszonyok között

Mentél, amerre húzódott az ösvény
Galileának nap aszalta földjén.

És kivirágzott lépteid nyomán
A bokavérző Hegyes Tartomány.

A sziklák istenverte szurdokán
Tejarcú rózsát hajtott a bogáncs,

A kősziklából csorgó méz fakadt,
A ciszternákban élővíz patak.

S a porszemecskék, míg sarudra lestek,
Tücsök módjára muzsikálni kezdtek.

Karjaid összefonva kebleden
Mentél s mosolyogtál édesdeden.

Mérhetetlenül mély volt és komoly
És mondhatatlan édes e mosoly.

Mentél. Fölötted a hallgatag égbolt.
A csepp angyalok, mint a rendelés szólt,

Elkuporodtak a sziklák közébe
Ujjacskáikat ajakukra téve.

A titokzatos Hang is hallgatott,
A Lélek, aki megárnyékozott,

És néma volt még Ő is, az Egyetlen,
A szíved alatt élő Érthetetlen.

Mentél, magad, és nem sejtette senki
A titkot, amely a mindent belengi.

Erzsébet sem, a meghitt asszonytestvér,
Még az sem, aki árva tűzhelyednél

Virrasztja jöttöd, az Elgyűrűzött:
Hogy áldott vagy az asszonyok között.

Hittan tábor Abádszalókon 2013-ban

Nagy várakozással indult el kis csapatunk hétfő reggel a Mindszenti Plébániáról Abádszalók felé. A táborlakók többségének ez volt az első tábora. Így nem csoda, hogy izgalommal vágtak neki az egy hetes tábornak.

Abádszalóki tábor
A táborozók

Megérkezésünk után Németh István, ismertebb nevén Balu bácsi vezetésével mindenki elfoglalhatta szállását, a bátrabbak az udvaron verték fel sátraikat, míg a többiek a szobákat vették birtokba. Délután megtörtént az őrsvezetők és őrstagok kiválasztása, este pedig bemutatkoztak a gyerekek őrsönként. A tábor témája a hit éve volt. A tábor lelki vezetője Koós Ede atya volt, ő tartotta a szentmiséket és az előadásokat a gyerekek számára. Az előadások délelőttönként voltak, s ehhez kapcsolódóan,valamilyen feladatot kaptak előadás, rajz, rejtvény formájában. A gyerekek lelki fejlődése mellett voltak ügyességi feladatok, mint például akadályverseny, számháború. Délutánonként sokat beszélgettek a gyerekek, mind Ede atyával, mind pedig egymással. Így még jobban megismerték egymást és sok új barátság is kötetett. Jó volt látni, ahogyan a régi táborozók segítették a kisebbeket, jó kis csapattá alakultak. Jutott idő a pihenésre is. Délutánonként strandoltunk melyet, a gyerekek nagyon élveztek. Sikerült egy sétahajókázáson is résztvennünk, ahol a Tiszat-tó madárvilágának néhány példányát is láthattuk és egy gyönyörű naplementét is megcsodálhattunk. Hazafelé jövet pedig a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban tettünk egy sétát a Vízi Sétányon, majd megnéztük a nagy akváriumban az össze halfajtát, mely a Tiszában őshonos valamint egy 3 D-s filmet. Igazán tartalmas volt ez a tábor hiszen töltekeztünk lelkileg és szellemileg egyaránt. Hálát adhatunk a Jóistennek ezért a táborért!

Bialkó Mónika