interjú kategória bejegyzései

Beszélgetés Palánki Ferenc püspök atyával

Néhány nap és elérkezünk pünkösd ünnepéhez. Ekkor ünnepeljük a Szentlélek eljövetelét, egyházunk nyilvános működésének kezdetét. Többnyire ehhez az ünnephez kötjük a bérmálás szentségének kiszolgáltatását is. Ebből az alaklomból kérdeztem Palánki Ferenc püspök atyát, plébánosunkat az ünnepről, a bérmálás szentségéről, az arra való felkészülésről:

Mi a jelentősége a pünkösdnek jelenkori egyházunk életében?

Ferenc pápát idézném: „A Szentlélek Isten életének kimeríthetetlen forrása bennünk. Minden idő és minden hely emberei teljes és szép életre vágynak, amelyik igazságos és jó, amelyet nem fenyeget a halál, amelynek lehetősége van arra, hogy fokozatosan éretté váljon és növekedjen a maradéktalan kiteljesedésig. Az ember olyan, mint egy vándor, aki átszelve az élet sivatagjait, élő, felszökkenő és friss vízre vágyik, amely képes kielégíteni szomjúságát, válaszol legmélyebb vágyaira, amelyek tárgya a fény, a szeretet, a szépség és a béke. Mindnyájan erre vágyunk – mondta katekézisében a Szentatya. Jézus az, aki nekünk ezt az élő vizet adja: ez pedig nem más, mint a Szentlélek, aki az Atyától származik, és akit Jézus önt szívünkbe. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – mondja az Úr.” Általa az Úr kivezet bennünket az önzés, a bűn rabságából, átvezet a sokszor pusztának tűnő földi életen és bevezet az örök életre.

A Szentlélek erejéből lettek az Apostoloknak „Cselekedetei”, amelyekkel tanúságot tettek hitükről, a feltámadott és élő Úrról, aki megígérte és elküldte a Szentlelket, mely elvezet mindannyiunkat a teljes igazságra. Ő a Vigasztaló, aki eszünkbe juttat mindent, amit Jézus tanított.

Mit jelent Püspök Atya számára a bérmálás szentségének kiszolgáltatása?

A latin szertartásban a bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök. Jóllehet, ha szükséges, a püspök fölhatalmazást adhat papoknak bérmálásra – nálunk, az egri főegyházmegyében több papnak is van bérmálási felhatalmazása – , neki magának kell bérmálnia, hogy feledésbe ne menjen, hogy éppen ennek érdekében vált ketté időben a bérmálás és a keresztelés. A püspökök az apostolok utódai, ők kapták meg az egyházi rend szentségének teljességét. Amikor ők bérmálnak, az jól kifejezi, hogy e szentség hatására a megbérmáltak szorosabban kötődnek az Egyház apostoli eredetéhez és azon küldetéséhez, hogy tanúskodjék Krisztusról.

A korábbi szokásoktól eltérően a bérmálkozásra való felkészülésben már két évnyi előkészület szükséges a jelöltek részéről. Mit vár az Egyház a jelöltek felkészülési időszakától?

Az Egri Főegyházmegye rendelkezése szerint: „A bérmálkozás alsó korhatára a tizenharmadik életév, illetve az általános iskola hetedik osztálya. Törekedni kell arra, hogy valóban személyes érettség és felnőtt döntés legyen a bérmálás alapja.”

Más egyházmegyék zsinati dokumentumai is hangsúlyozzák, hogy fontos az a cél, hogy a bérmálkozó felelős módon kapcsolódjon a hívő közösséghez, és küldetéstudat alakuljon ki benne. Ezért csak kellően érett és felkészült jelölteket szabad a bérmáláshoz engedni.

Mégis a tapasztalatom az, hogy ebben a korban még nem igazán érettek a gyermekek, a fiatalok a nagykorúság szentségére. Főleg akkor, ha nincsenek meg a hitbeli alapok a gyermekkorból.

Ha a bérmálást olykor a “keresztény nagykorúság szentségének” nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. Szent Tamás emlékeztet erre: “A testi életkor nem mérvadó a lélek számára…”

Az életkori sajátosságokkal összefügg az a követelmény, hogy a bérmálkozónak kellően felkészülve meg kell vallania a hitet – Ez nem csupán azt jelenti, hogy a szertartásban kimondja a válaszokat az Egyház kérdéseire, hogy „ellenemondok” és „hiszek”, hanem sokkal többet. „Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás üdvösségre szolgál.” (Róm 10,8b-10)

A bérmálási felkészítés elsődleges célja kell, hogy legyen, a szívbeli hit, mely a megigazulást szolgálja. Sokszor esünk csapdába, amikor száz, vagy százötven, vagy még több kérdést összeállítunk, és azt betanítjuk a fiataloknak, s aztán, ha meg tudták tanulni, és le is vizsgáztak, mehetnek bérmálkozni. Kényelmes megoldás és kétségkívül fontos is, hiszen a hittannak igenis vannak tanulható és megtanulandó tételei. Az a fő kérdés azonban, hogy a megtanultakból származik-e szívbeli hit, mert csak ez teszi képessé a hitelesen tanúságtételre.

Mi, régebben bérmálkozottak, mivel segíthetnénk azokat, akik még csak készülnek ennek a szentségnek a vételére?

Minden szentségi felkészítésnek katekumenális jellegűnek kellene lennie. Ez jelenti azt, hogy már gyerekkorban szükséges a befogadó közösség. Szükséges lenne befogadó csoportok létrehozása a bérmálkozók felkészítésére, már megbérmált fiatalokból. Azokat készítsük fel a bérmálkozásra, akik döntöttek Krisztus mellett!

Ahol az egyházi közösség élő hittel gondoskodik a katekumenekről, ennek konkrét megnyilvánulási formáival is találkozhatunk. Van, hogy a felkészítésben konkrét feladatokat kapnak a korábban bérmáltak, a közösségépítő programok, táborok szervezésében, a jelöltek karitász munkába való bevonásában, illetve kipróbálásában, sőt a nyilvántartás vezetésében, az adminisztrációban, és a kapcsolat tartásában is.

Végül mi lenne az a legfontosabb üzenet, amit a most bérmálkozásra készülőknek megfontolásra ajánlana?

A megbérmáltnak késznek kell lennie arra, hogy vállalja Krisztus tanítványának és tanújának feladatát az egyházi közösségben és a földi dolgok közepette. A Szentlélek ajándékai tették képessé az apostolokat arra, hogy bátran kiálljanak, és hirdessék az evangéliumot. Képessé váltak határozott cselekvésre, arra, hogy megállják a helyünket a nehézségek idején. Teljesítsék Isten parancsait, még akkor is, ha az nehéz, vagy kellemetlen; sőt, még örvendezni is képesek voltak, amikor „méltónak bizonyultak arra, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek”.

„Kereszténynek lenni nem korlátozódik arra, hogy parancsolatokat követünk, hanem azt jelenti, hogy Krisztusban élünk, hozzá hasonlóan gondolkozunk, úgy cselekszünk, mint Ő, úgy szeretünk, mint Ő; hagyjuk, hogy birtokába vegye életünket és azt megváltoztassa, átalakítsa, megszabadítsa a gonosz és a bűn sötétségétől.” (Ferenc pápa – Katekézis 2013.04.10.)

 

Köszönöm Püspök Atyának, hogy válaszolt a kérdésekre és megosztotta velünk gondolatait.