2017. március 19., Nagyböjt harmadik vasárnapja

1. A hét jeles ünnepei:

  • hétfő: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

  • szombat: Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)

2. Vasárnap a ½ 9-es szentmise után a passiójátékban szereplők részére lesz próba. Jövő héten szerdán és csütörtökön 18 órától, vasárnap pedig a ½ 9-es szentmise után tartunk még próbákat.

3. 19-én, vasárnap délután 16 órától mocorgós szentmise lesz a Millenniumi Teremben azokott rend szerint.

4. Nagyböjtben minden pénteken ½ 6-tól keresztúti ájtatosságot végzünk templomunkban.

5. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában nyílt napot tartanak a leendő első osztályosok szüleinek 2017. március 22-én, szerdán az első és második óra keretében, 8-10 óra között. Bővebb információ elérhető az iskola honlapján. Szeretettel várják az érdeklődőket!

6. Március 26-án, vasárnap, 15 órától ifjúsági keresztutat járunk a Kálvária-dombon. Április 1-jén, szombaton, a városi keresztút kerül megrendezésre, mely 15 órakor indul a Szent Anna templomtól.

7. Március 19-től 26-ig várjuk a Kedves Hívek tartós élelmiszer adományait, melyek elhelyezhetőek a sekrestyében vagy az irodában. Ugyanakkor szívesen fogadunk információt a plébániánk területén élő rászoruló családokról is.

8. Jövő szombaton, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén reggel 7-kor, délelőtt 10-kor és este ½ 7-kor lesz szentmise templomunkban. Kolping Családunk a 10 órai hálaadó szentmise keretében ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, melyre szeretettel hívja és várja a plébánia híveit.

9. A Miskolc-Hejőcsabai Római Katolikus Egyházközség templombúcsúja március 26-án, 11 órakor lesz. Az ünnepi szentmisét Ft. András Attila jezsuita plébános celebrálja. Március 25-én, szombaton, szentségimádási nap lesz ugyancsak Hejőcsabán. A mi egyházközségünk imaórája 12 órakor kezdődik.

10. Nagyböjti háromnapos lelkigyakorlat lesz templomunkban március 31-én, április 1-én és 2-án, az esti szentmisék keretében. A lelkigyakorlatot Ft. Kalóczkai Gábor emődi plébános tartja. Nagyböjti készületünk fontos eleme a lelkigyakorlat, jöjjünk minél többen és vigyük el hírét családtagjainknak és barátainknak is!