2017. június 18., Úrnapja

1. A hét jeles ünnepei:

  • szerda: Gonzága Szent Alajos szerzetes

  • péntek: Jézus Szent Szíve

  • szombat: Keresztelő Szent János születése

2. Szülői értekezletet tartunk, az Abádszalóki hittanos táborba jelentkezett fiatalok szülei részére, ma (vasárnap), 15 órától a plébánia Millenniumi Termében. Egyben felhívjuk azon fiatalok figyelmét, akik még nem adták le jelentkezésüket, és szeretnének részt venni a táborban, minél előbb tegyék ezt meg.

3. Kolping Családunk szalonnasütést szervez 2017. június 24-én, (szombaton) 18 órától, a Plébánia udvarán. Szalonnáról, kenyérről a Vezetőség gondoskodik, süteményt és innivalót hozzunk magunkkal! Szeretettel várjuk a Plébánia híveit, fiataljait, szülőket, minden kedves vendéget!

4. Könyvbemutató beszélgetést rendezünk Elmer István szerző és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök között, a frissen megjelent „Az élet a szeretetben teljes” című önéletrajzi interjúkötet kapcsán, a Millenniumi Teremben, június 28-án, 19 órai kezdettel. A helyszínen a könyv megvásárlására és dedikáltatására is lehetőség nyílik. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!

5. Templomunk búcsúját július 2-án tartjuk. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, melyet Főtisztelendő Dr. Artner Péter főszentszéki bíró, egyetemi tanár, káli plébános fog bemutatni és a szentbeszédet is ő mondja. Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Híveket! Az ünnepi szentmise után a kórus és a képviselőtestület tagjait várom a Milleniumi Terembe koccintásra, beszélgetésre. A névre szóló meghívók átvehetők a sekrestyében a szentmisék után. A búcsúi szentmise és körmenet miatt július 2-án a ½ 12-es szentmise elmarad!!!

6. A Martinkertvárosi Egyházközség búcsúja június 25-én lesz. Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődik, melyet Ft. Burbela Gergely, az Isteni Ige Társaság magyarországi tartományfőnöke mutat be. Az egész napos szentségimádás június 23-án lesz, melynek keretében egyházközségünk imaórája 15 órakor kezdődik.

7. A Miskolc-Tapolcai Sziklakápolna búcsúünnepét Jézus Szent Szíve tiszteletére, június 25-én, 10 órai kezdettel tartják. Az ünnepi szentbeszédet Galambvári Péter görögkatolikus parókus atya fogja tartani.

8. Mezőkövesden ez évben június 25-én, vasárnap lesz a hagyományos Szív búcsú a nagy körmenettel. A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisét és utána a körmenetet Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök úr vezeti. Szeretettel várják a Kedves Híveket!

9. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola pályázatot hirdet általános iskolai tanító munkakör betöltésére. Alkalmazási feltétel: oklevél, plébánosi ajánlás és erkölcsi bizonyítvány. Az angol műveltségterület megjelöléssel kiállított diplomával rendelkezők előnyt élveznek.

10. Június 19-én, hétfőn, délután 2 órakor, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai településszépítő közösségi program keretében kilátogatnak a Mindszenti Temetőbe az egyházközség papjainak, szerzeteseinek és jeles személyiségeinek sírjait ápolni. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves híveket, hogy a programba és az azt követő szeretetvendégségbe kapcsolódjanak be. Jó alkalom ez az iskolánkkal való kapcsolat ápolására.

11. Az elsőáldozás és bérmálás fotói átvehetők a sekrestyében a szentmisék után, hétköznap pedig az irodában.