2016. november 13., évközi 33. vasárnap

1. A hét jeles ünnepei:

  • szerda: Skóciai Szent Margit

  • péntek: Szent Péter- és Szent Pál-bazilikák felszentelése

  • szombat: Árpád-házi Szent Erzsébet

2. Jövő vasárnap, november 20-án, az egyházi év utolsó vasárnapja lesz, amikor Krisztus Királyt ünnepeljük. Ezen a vasárnapon országos gyűjtés lesz a Karitász javára. Ez egyben a hónap harmadik vasárnapja is, tehát mocorgós szentmise is lesz 16 órától a Millenniumi Teremben, 17 órától pedig Kolping gyűlés a Plébánia dísztermében.

3. November 14-én, hétfőn este ½ 7-től, a Kolping Akadémia keretében közönségtalálkozó lesz a Szent István Katolikus Rádió és Televízió igazgatójával, főszerkesztőjével és munkatársaival a Szent Anna Plébánián.

4. November 19-én, szombaton, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén lesz az Irgalmasság Évének ünnepélyes miskolci bezárása a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében, a Minorita Templomban. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

5. November 20-án, vasárnap Szent Cecília Kórustalálkozó lesz a Szent Anna templomban.

6. Nyílt napok a Fráterben: november 22-én, kedden reggel 730 – tól a negyedikeseket, 29-én, kedden reggel 730 – tól pedig a nyolcadikosokat és szüleiket várják szeretettel. A szülők számára mindkét alkalommal tájékoztatót tartanak az iskoláról és a felvételi eljárásról.

7. November 14-től Karitász hetet tartunk a Vörösmartyban, melynek keretében ruhagyűjtést szervezünk. Szeretettel várunk ezen a héten minden jólelkű adományozót katolikus iskolánkban. Ennek lezárásaként pedig, november 18-án, pénteken, Szent Erzsébetre emlékezve ünnepi műsort adnak elő óvodásaink az iskola színháztermében, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

8. Álláslehetőség a Vörösmartyban: katolikus iskolánk lehetőleg vallását gyakorló konyhai kisegítő munkatársat keres felvételre. Jelentkezni személyesen, az igazgatói irodában, illetve postai vagy elektromos levélben lehet. Az állás betöltésének feltétele a plébánosi ajánlás is.

9. November 18-án, pénteken, 16 órától az MTA MAB miskolci székházában „Köszönet a gyógyítóknak” címmel, orvosok képzőművészeti alkotásainak megtekintésére, előadásokra és koncertre várja az érdeklődőket a KÉSZ és az Éltető Lélek Alapítvány.

10. Tini lelkes hétvégére várják a 10-19 év közötti fiatalokat november 25-27, péntek és vasárnap között a Minorita Plébániára. A program költsége 3,000 Ft, mely tartalmazza a szállás és az étkezések díját is. Jelentkezni november 20-ig lehet.

11. Várjuk a gyermekek és fiatalok jelentkezését a karácsonyi pásztorjátékra. Vasárnap a ½ 9-es szentmise után várunk minden jelentkezni vágyót a Millenniumi Terembe. Tegyük idén is szebbé az események megjelenítésével Urunk születésének ünnepét!